Röviden: A germán nyelvekre jellemző hangeltolódást (Lautverschiebung) először Jacob Grimm német nyelvész dolgozta ki (Grimm 1822: 1826), ezzel kezdetét vette a nyelv szinkrón rendszerként történő szintaktikai és szemantikai kutatása (Steger 1968: VII.), még ha Friedrich Max Müller (Müller 1854: 11) szintén német nyelvész arra utal, hogy Gyarmati műve [1770.  Demonstratio Idioma Ungarorum et Lapporum idem esse] akkor keletkezett, mielőtt az összehasonlító nyelvtudomány megalakult volna, nagyon magas helyet érdemel meg a tudomány megalapítói között. De tényleg csak zöngétlen zárhangok zöngétlen réshangosodásáról; zöngés zárhangok zöngétlenedéséről, valamint hanglágyulásról beszélhetünk e változás következményeként, hangeltolódásról vagy kivetésről, azaz elízióról nem? Ennek felderítése céljából viszonyíthatjuk-e a németet nemcsak az „indoeurópai” nyelvekhez, hanem például a magyarhoz is? Mivel a németben a palatalizáció (lágyulás) a g és a k fonémák esetében nem vagy csak részlegesen (g→gh) történt meg, tehát nem jött létre k→g elváltozás, e kérdéskör megvitatásához a kör- és a görbére vonatkozó német tőszópéldákat vetjük össze a magyar megfelelőikkel, azaz a k és g veláris zárhangokkal kezdődő, e témakörre vonatkozó lexémákkal, és fordítva, a magyar ehhez a fogalomkörhöz kapcsolható morfémáit hasonlítjuk össze a németével.

Fontosabb fogalmak: elízió, hangeltolódás, hiátus, tőszó, szógyökér, morféma, fonetikai változás, kör, görbe

 A német nyelvben a kör fogalmát etimológiailag a mai ismereteink szerint két fő tartományba sorolhatjuk: gót/germán/német (vagy annak tartott) szavak és az „indoeurópaiból”, főleg a latinból származó kifejezések. Habár kiejtésük sokszor hasonló, helyesírásuk eredetükből adódóan mégis eltérő. Ennek kapcsán felmerül, hogy mennyire egyesül e két nyelv (német, latin) fogalomköre a németben az adott téma kapcsán és miképpen értelmezhető a magyarból, illetve mennyire függhet össze a magyarral, amennyiben megteszi ezt? A válaszhoz először is meg kell határozni mind a két nyelvben (német, magyar) a kör jelentéstartományának tőszavait. Mint tudjuk, maga a kör a magyarban lexéma és lemma is egyben, így nemcsak egyszerű szó, hanem tőszó is. (Jacob Grimm idejében még wurzel, wurzelwortnak nevezték [Grimm 1826: 1.], azaz gyöknek, gyök-/gyökérszónak.) De miért is fontos a tőszó, hisz annak kutatása csak a XIX. század közepéig volt a nyelvészet irányadó vonala? Nos, a progresszív, a tőből kiinduló elölségi vagy palatoveláris hangharmónia-rendszer belőle indul ki, ami azt jelenti, hogy a ragok magánhangzóikkal hozzá igazodnak és a jelentést a palatális (magas) és veláris (mély) változataikkal módosítják, árnyalják. Amíg a magyart ez uralja, hisz a szó intonációjából is ez derül ki, mert a lényeg mindig elöl van, amiért is az első szótagot hangsúlyozzuk, a hanglejtés pedig ebből fakadóan ereszkedő, addig a németben nincs meg (már?) ez a jelenség, mégha nyelvjárási eltérések léteznek is, a szó hangsúlya pedig változó, s a magánhangó módosulása értelemvesztéssel jár, sőt, akár az értetlenségig is fajulhat a csere. A magyar nyelv a nevezett rendszer miatt (is) igyekszik megakadályozni a mássalhangzók halmozását akár hangátvetéssel, vagyis metatézissel, a németben a magyar szemszögéből pont ez jelenik meg: sok esetben torlódnak a mássalhangzók, ahogy a kört jelentő Kreis lexémában is, hisz nincs meg a magyarra jellemző modifikáló szerepe. A magyarban tehát a nyelv szerkezetének eredményeként adott a tőben a két mássalhangzót elválasztó magánhangzó, ez esetben az ö (kör). De az említett „palatovelaris” hangrendszer szerint variálható mély hangrendű változatokkal is, (ezért olykor csak + jellel helyettesítjük, ezúton k+r), amelyekkel új értelmet kölcsönöz a szónak, ámbár a fő fogalomkörön belül: kör→kür→kir→kér→ker→kur→kor→kar→kár. Így valószínűtlen, hogy a némethez viszonyítva hiátus, azaz hanghézag töltő szerepe lenne. A németben viszont a magyarhoz képest a tő második fonémája, az r felcserélődni látszik a harmadikkal, vagyis a következő hangzó-kombináció lép fel: kr+, azaz ez esetben a diftongus ei-nek (ejtsd áj) felel meg, s benne az „á”-hoz csatlakozó semi vocalis j hangtanilag palatalizálós jegyként is beépülhetett (?). Értelmileg viszont kerekségre-gömölyűségre is utalhat, lásd magát az Ei-t (tojás), hisz a Kreis a j-nek ejtett i nélkül Kras, (ejtsd krász), ami viszont az artikulációját követve összecseng a Grasszal, vagyis a fűvel, de a Krassszal is megdöbbentő értelemben; eltekintve attól, hogy az ei zártabbá is teszi az előtte lévő á-t. Ahhoz, hogy megtudjuk mekkora létjogosultsága van a német nyelv vizsgálatának a magyar szemszögéből, fel kell térképezni, természetesen e témához kapcsolódva, a kört és a görbét érintő, illetve rájuk utaló kifejezéseket a jelentésük és a hozzájuk társítható alaktani állományuk szerint. (A szövegantropológiához lásd: Balázs 2007; a kör antropológiai jellemzéséhez: Balázs 2021: 171—179.) Ehhez a legjobb eszköznek a szótárak bizonyulnak, mivel fellapozásukkor több oldalnyi körre, görbületre, kanyarodásra, kacskaringóra és ezek fogalomkörére utaló kifejezés lajstroma található megannyi szinonímájukkal. Rokonértelmű szavaiknak tehát nemcsak tartalmilag (szemantikailag), hanem alakilag (morfológiailag) is hasonlítaniuk kell egymáshoz. Bárczi Géza és Országh László (Bárczi/Országh 1959) szerző-szerkesztőpáros értelmüket tekintve a következőképpen különbözteti meg őket, (amelyben a szavak magától érthetődősége alapján valamennyi lexikon nagyjából egyet is ért): [a kör] görbe vonal; síkidom; pálya; zárt görbe; ugyanolyan távolságra terjedő környék; személyek csoportja; egyesület; természeti vagy társadalmi valóság cselekvési területe; együvé tartozó dolgok, illetve jelenségek zárt rendszere vagy csoportja; érdek vagy ügy; szóösszetétel alkotója. Az ide vonatkozó, körrel kezdődő kifejezések száma viszont szótáranként változik: Bárcziék például kilencvenkilenc csak körrel kezdődő fogalmat sorolnak föl; Juhász Józsefék szerkesztette szótár (Juhász 1978) nyolcvankettőt; Kresznerics Ferenc (Kresznerics 1830-31) harminchármat; Czuczor Gergely és Fogarasi János (Czuczor /Fogarasi 1862-1871) kettőszáz-kilencvennyolcat. Az ezek közötti különbség egyrészről a szókincsükben rejlik, másrészről pedig a besorolásukban. Így például Zaicz Gábornál (Zaicz 2006) a körrel kezdődő fogalmakhoz a többi szótárral ellentétben igen kevés kifejezés tartozik még akkor is, ha szószármaztatási (etimológiai) szótár is: kör, kőr, kőris, kőrisbogár, körmönfont, környék, környezet, köröm, körömszakadtáig, körös-körül, körözött, körte, körül, körülbelül, körülmény. Ám így is kivehető e szavak sokszínűsége, hisz a környék, a környezet, a köröm, a körte, a körülbelül, de még a körülmény is a körből indul ki, e fogalomtartományhoz kapcsolható. A kérdés inkább az, hogy vajon a német nyelvben is megvan-e ez a gondolattársítás. A felsorolt szavak közül a környék németül Umgebung, amelyben az um igekötő körült is jelent, mégha a szóalakját tekintve nem hasonlít a magyar körhöz. A környezet éppen így um-al kezdődik, mert Umfeld, de még a körülmény is: Umstand. A köröm Nagel, a körte Birne, a körülbelül ungefähr oder circa, mely utóbbi a latinból ered és megfelel a magyar szótő erre vonatkozó törvényének: cir c+r, ókori (antik) latinul kir k+r. Míg a magyar h és a finn k hangváltozás megtörtént, lásd példának Nádasdy Ádám után (Nádasdy 2020: 143) a hal→kala, hó→kuu, húgy→kusi, hab→kump, ház→kota párosokat, addig a magyar-német kettős esetében ilyenformán látszólag nem ment végbe ez a folyamat, hacsaknem az um igekötő és időhatározó nem rendelkezett h előtéthanggal, amely lekophatott azáltal is, hogy a német nyelv gyakran előnyben részesíti a néma h-t (vö. Hungar→Ungar, vagy ´Dehnungs´ h-ként, azaz hosszú ékezet helyett: mehr, dehnen, fehlen, stb.). (?) Ebben az esetben az um hum is lehetett, amely a fenti magyar-finn példa alapján h→k változással hum→kum. Magában a magyaron belül is megfigyelhető a h→k viszonya, hisz a lehunytat lekummal is helyettesítették a naplementére vonatkozólag (Czuczor/Fogarasi 1862), azaz a nazális m→ny esetében palatalizáció mehetett végbe, a magánhangzó pedig labialitásbeli variabilitást mutat, lekum→lekuny→lekonyul→alkonyul, tehát kum→kuny→kony. Így a kum tőszó/gyök kerekre, görbére, görbülésre utal, lásd hozzá a kenyér kumasz elnevezését, a konc kumakét néhány székely nyelvjárásban, de a kummog lopakodik, „meggörbedve lépdel” kifejezést is, stb.. (Czuczor/Fogarasi 1862). Továbbá ott vannak még a helységnevek is, amelyeket a XIX. században még kum-mal kezdődőnek (is?) ejtettek, ma már csak kun formában használatosak, így például Kumbaja→Kunbaja A német nyelvben is létezik a kum, hisz a fatálkát az északi nyelvjárásban Kumme-nak is mondják (Wahrig-Burfeind 2006), a Kummet középfel németül a járom, kumulieren a gyülekezés, Kummer a gyötrelem, bánat, de a tő palatális változatával (u→ü) a Kümmel is görbe, mert a morzsát jelenti. Aztán a velárissal kam, két m-el Kamm, vagyis a fésű, Kammer/(Speicher) a hombár, Kampf a verekedés, akár birkózás (Ringen) is, stb.. Tehát alakjukat, mozgás-, illetve használati formájukat tekintve görbék, kerekek vagy arra hajlamosak közvetlenül, közvetetten vagy átvitt értelmükben.

Visszatérve a magyar k+r- és a német kr+-al jelzett tőszó hangállományára és a jelentésükből fonetikailag is rokon kifejezések képletére, például a német nyelvterületen használt latin c+r-re, de a magyarból kiindulva a k zárhang rokon fonémáival képzett hangkapcsolatokra és e jelentéstartományon keresztüli tövekre, a lenti táblázat, A német és a magyar nyelv körei kiemelt példákon keresztül (Miksa 2023) mutatja be a kör- és görbe, valamint azokat tudató fogalomegyüttesének hasonlóságát, illetve különbözőségét. A magyar nyelvben szorosan ide tartoznak a következő k+r képlettel jelölt tövek: kar, kár, ker, kér, kir, kor, kör, kur, kür; g+r: gar, ger, gér, gir, gor, gör, gur; k+l: kal, kál, kel, kél, kil, kol, köl, kul, kül; g+l/ly/r gal, galy, gar, gál, gel, gél, gil, gol, göl, gör, gül és gy+r-el: gyür, györ, stb.. Sok közülük néhány példával fellelhető a táblázatban is, amelyeken keresztül kiderül, hogy megannyi kifejezés a németben az um igekötővel ellentétben a kr-, k+r, c+r-, g+r, gr-es alakot részesíti előnyben, ahogy a magyar ezirányú tőszavai is. Összehasonlítva a magyar megfelelőikkel azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mialatt a német szavakban az első két hangzó túlnyomóan mássalhangzó, amelyhez harmadik fonémaként kapcsolódik a magánhangzó, azaz Consonant+Consonant+Vokal (CCV), a magyar nyelv a fenti esetekben következetesen (CVC), azaz mással-, magán-, mássalhangzó kötődésből áll.

Kör- és gömbkultúra, Costa Rica (kép: Balázs Géza)

Ezenfelül e „tőszó-/gyökkör”, vagyis az e fogalomtartományra vonatkozó szavak csoportja tovább árnyalhatja a jelentést már a töveken keresztül, vagyis hangzóváltozással. (A módszerhez lásd: Balázs 2011.) Amíg a magyar nyelv e változások terén elég következetesen a tőben lévő fonéma cseréjével módosít, azaz a rokon jelentést rokon hangzókkal igyekszik kiterjeszteni, addig a német gyakrabban más hangalakkal közelíti meg az adott szó értelmét. Példa rá a magyar lemma és egyben lexéma gyűr/györ, amely német megfelelője már nem a kezdő zárhangok variációjának valamelyikével fejezi ki a kerekre és görbületre utalást, ahogy a magyar, hanem például a ringgel. Ez a magyarban györköl/gyömöszöl (birkózás b+r), tehát gy+r/gy+m, a németben k-val kezdődően hétköznapiasan knüllen kn+ (meggyúrmáz, gyúr), ami a kn+, átvetéssel k+n, amely a magyarban is görbülést, hajlást illetően megtalálható például a kuncorog, kuncsorog, kunkori (k+n), kunkorodik jelentéskörben, ám a németben a birkózásra a ringen szó a használatos, tehát r+n. Eltekintve itt a magyar r pergőhangból kiinduló értelemtartománytól, amely a kör fogalomcsoport közvetlen jelentésénél a harmadik hangzójegy, a német ebben az esetben pont ezt emeli ki és teszi az első helyre, csak a rendező elve a kifejezésektől függően eltér. Nála talán ide tartozhat a kérődzéssel ismétlődő gyűrűző folyamatot gerjesztő Rind (szarvasmarha), a csatorna Rinne, a fa kérge a Rinde (kéreg), (amely a kenyér hélyánál Kruste), de a Ring a gyűrű is, amiből a ringeln gyűrűzik ige is keletkezett, így a rings határozószó is, ami az említett um-ot „körül” jelentésben kiválthatja, sőt együtt is szerepelhetnek ringsum körös-körül értelemmel. A kr és az um kapcsolása pedig a krummot, szó szerint a görbét adja. Ezeknél fogva feltételezhető, hogy a német nyelv is többé-kevésbé rendelkezik a magyar nyelvben fellelhető szemantikai-morfológiai összefüggő rendszer saját változatával, hisz az említett példák esetében r+n szabályosság áll fenn. Mégha a magyar a kör fogalmához közvetlenül fűzhető kifejezéseket a fent és alul felsorolt tőszavak köré gyűjti is, a német mégis átfedéseket mutat a magyaréval, ahogy a táblázat is láttatja. Az összes magyar e jelentéscsoportba vonatkoztatható kifejezést viszont szókincsünk ezirányú gazdagsága miatt nem sorolhatja föl. Súlypontja inkább a német e fogalomkörhöz tartozó idiomáiból indul ki. A bemutatott német-magyar, ugyanarra a fogalomkörre vonatkozó hangváltozat megléte viszont kimutatható, részleges hangtöténeti jelenségként rögzíthető, jóllehet a szabályos hangváltozatok nem minden esetben érvényesülnek, e fejlemény iránya további kutatások nélkül még nem állapítható meg. Ehhez alapot nyújhat a magyar cir, kocs, kom, kon, kop, kór, kö, köcs, köl, köny, köp, kuk, kup, kur, keb, kígy, gyík, gar, ger, gir, gur, gör, gor, rag, rak, rák, rág, reg, rég, rig, rog, rogy, rög, rug, rüg, rügy, gyur, gyür, gyűr, bug, bag, bugy, bagy, baty, böd, bögy, bogy, bog, bügy, begy, beg, gyop, röp, rügy, rogy és ragy, stb. tőszavak csoportja. A két nyelv közötti átvételről viszont a táblázatban foglaltak és a még hozzá besorolhatók mennyisége miatt sem tanácsos beszélni, hisz e fogalomtartomány ekkora hányadának átvétele a nyelv ezirányú űréről vagy részleges ´lexikális stroke´-járól  tanúskodna.

Végül megállapítható, hogy a német körrel és görbülettel kapcsolatos, a táblázatban szereplő tőszavak fogalomcsoportja a magyarhoz viszonyítva elíziót alkalmaz. E két nyelv ezen tőszavainak nagy részét csak hangátvetésnek tűnő jelenség különbözteti meg. Az eltérés e morfémacsoport szabályos fonetikai variációján, „történeti hangváltozásán” túl, ami még feltáratlan, a szókincs e tárgyalt jelentéskörre vonatkozó nagyságában figyelhető meg. Az azonosság pedig ezek alapján abban mutatkozik, hogy a német és a magyar lexémák között nemcsak „történeti hangváltozás” jelenségét láthatjuk, hanem e hangváltozásban résztvevő szavak közötti összefüggő fogalomtartományt is: kör, görbe, görbülés, meghajlás és az ezekre való hajlam, illetve utalás jelentéskörét.

Miksa Orsolya: The elision of the German language’s round and curved words from the perspective of the Hungarian Langaugae. In 1822, the German linguist Jacob Grimm first worked out the phonetic shift characteristic of Germanic languages. This was the beginning of syntactic and semantic research on languange as a synchronic system (Steger 1968: VII.). But can we really only speak of plosives obstruents changing to fricatives obstruents; plosives sonorants changing to obstruents, and not of a sound shift or a shifting out, i.e. elision? Can we compare German not only with Indo-European languages, but also with Hungarian, for example? Since in German palatalisation in the phonemes g and k did not occur or only occurred partially (g→gh), i.e. no k→g change occurred, we will discuss this issue by comparing the German examples of the circle and curvature with their Hungarian counterparts, i.e. the lexemes beginning with the velar plosives k and g wich relate to this topic, and conversely, by comparing the Hungarian morphemes relating to this conceptual area with those of German. Keywords: elision, tone shift, worth base, worth root, phonetic change, circle, curvature

Szakirodalom

Balázs Géza 2007. Szövegantropológia. BDF, Szombathely–Inter Kht., Budapest.

Balázs Géza 2011. A megszakadt hagyomány. A Czuczor–Fogarasi és az azt követő magyar nyelvtudomány az idő mérlegén. Életünk, 3–4. 20–27.

Balázs Géza 2021. A kör mint élet- és térszervező alakzat. 171—180. In: Balázs Géza: A művészet és a nyelv születése. MNYKNT—IKU, Budapest.

Bárczi Géza / Országh László (főszerk.) 1959. A Magyar nyelv értelmező szótára. Magyar Tudományos Akadémia. Lásd: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/.

Csúcs Sándor 2019. Miért finnugor nyelv a magyar? Reguly Társaság. Tinta Könyvkiadó.

Czuczor Gergely / Fogarasi János 1862-1871. A magyar nyelv szótára. Emich Gusztáv Magyar Akadémiai Nyomdásznál. Pest. http://mek.oszk.hu/058000/05887/pdf/

Ehrhardt, Holger (szerk.) 2019. Jocob Grimms „Deutsche Grammatik”. Ein Kasseler Beitrag zur Geschichte der deutschen Sprache. euregioverlag. Kassel.

Grimm, Jacob 1822. Deutsche Grammatik. Bd. I. Dieterich. Göttingen. https://www.deutschestextarchiv.de/book/view/grimm_grammatik01_1822?p=21. 1826. Deutsche Grammatik. Bd. II. Dieterich. Göttingen. https://www.digitale-sammlungen.de/de/view/bsb10583676?q=%28Jacob+Grimm+Deutsche+Grammatik+Teil+2+1826%29&page=4.5

Gyarmathy Sámuel 1799. Affinitas linguae hungaricae cum linguis fennicae originis grammatice demonstrata. Nec non vocabularia dielectorum tataricarum et slavicarum cum hungarica comparata. Typis Joann, Ciiristian, Dieterich. Göttingen. Lásd: Affinitas linguae hungaricae cum linguis fennicae originis grammatice … – Sámuel Gyarmathi – Google Könyvek

Hunfalvy Pál 1876. Magyarország Ethnográfiája. MTA. Budapest. real-eod.mtak.hu/3299/1/ MTA_Konyvek_800061_000808183.pdf.

Juhász József / Szőke István / O. Nagy Gábor / Kovalovszky Miklós (szerk.) 1978. Magyar Értelmező Kéziszótár. Akadémia Kiadó. Budapest.

Klima László 2018. Magyar őstöténet – honnan hova? https://tudomany.hu/cikkek/magyar-ostortenet-honnan-hova-108813.

Kluge, Friedrich 1899. Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache. Karl. J. Trübner. Straßburg. https://archive.org./details/etymologisches00klug/page/n7/mode/2up?view=theater.

Kresznerics Ferenc 1830-31. Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal. A magyar nyelv és a szerző néhány barátjai. Buda.                                                                                                         digital.onb.ac.at/OnbViewer/viewer.faces?doc=ABO_%2B/181660406. Österreichische National-bibliothek, Jelzet: *35.N.51. vagy real-eod.mtak.hu/3988/1/ABO_Z181660406_000840585.pdf

Miksa Orsolya 2023. Bildersprache  ̶  Sparchbilder. Einführung in die Struktur der ungarischen Sprache. Krautin Verlag. Berlin.

Miksa Orsolya 2024. Bevezetés a magyar nyelv belső logikai rendszerébe. A képek nyelve – a nyelv képei. Kézirat.

Müller F. Max 1854. Letters to Chevalier Bunsen on the classification of the Turanian languages. Taylorian professor of modern European languages. Oxford. Lásd:   https://archive.org/details/cu31924087972182/mode/2up vagy http://babel.hathitrust.org/cpi/pt?id=coo1.ark:/13960/t20c5jc2j&view=1up&seq=5

Nádasdy Ádám 2020. Milyen nyelv a magyar? Corvina. Budapest.

Steger, Hugo (kiadó) 1968. Jacob Grimm. Vorreden zur Deutschen Grammatik von 1819 und 1822. Wissenschaftliche Buchgesellschaft. Darmstadt.

Szarvas Gábor / Simonyi Zsigmond (szerk.) 1890. Nagyar Nyelvtörténeti Szótár – A legrégebbi nyelvemlékektől a nyelvújításig. – Lexicon Linguae Hungaricae. – Aevi antiqutoris. Hornyánszky Viktor akadémiai könyvkereskedése. Budapest. Lásd: http://mek.oszk.hu/07000/07026.           

Wahrig-Burfeind, Renate (kiadó) 2006. Deutsches Wörterbuch. Wissen Media Verlag GmbH. Gütersloh/München. 8. kiadás.

Zaicz Gábor (főszerk.) 2006. Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. Tinta Könyvkiadó. Bp.. Lásd: https://docplayer.hu/146130285-Etimologiai-szotar-magyar-szavak-es-toldalekok-eredete.html.

 A szerző: Miksa Orsolya Dr. phil., nyelvész, művészettörténész, integrációs nyelvtanár a Hessen tartomány „MitSprache – Deutsch 4U“ program keretében a Technische Universität Darmstadt kooperációjával, Kassel. E-mail: miksa.orsolya@freemail.hu