Ma kinyitottam egy ládát. Találomra széthajtottam néhány régi textilt a gyűjteményből és ugyancsak találomra készítettem néhány fényképet is. Néztem, símogattam ezeket a tárgyakat. Egy olyan kor üzeneteit, ahol az emberek, adott esetben asszonyok, lányok fontak, szőttek, elkészítették a babakelengyétől a koporsóba való lepedőig az élethez szükséges minden textíliát. S rajtuk egyedi, sokszor évszázadokon, akár évezredeken átívelő motívumokkal, színekkel, kompozíciókkal. Úgy, hogy nem tanultak a mai módon, gyakorlatilag semmit. Mégis, minden mozzanat, ami az életükből megmaradt a kor és az adott közösség elvárásainak mindenben megfelelő, magas művészi, esztétikai szintű. De ezen kívül bizonyosan tudtak még mást is: vetni, aratni, énekelni, táncolni, szülni és temetni is…