Február 14-e Szent Bálint ókeresztény vértanú emléknapja. A mai Valentin-nap hagyománya egészen a középkor világában gyökerezik, amikor is Bálintot a jegyesek, a fiatal házasok védőszentjeként tisztelték. Legendája szerint mielőtt keresztény hite miatt Claudius császár idején kivégezték – Bálint töretlen hitével és Jézus Krisztus szent nevének említésével visszaadta látását börtönőre vak lányának. Az immár látó lánynak éppen kivégzése előtt írt búcsúüzenetét pedig a „A te Bálintod“ formulával zárta. Úgy tartják, innen ered tehát a szerelmesek közötti Bálint-napi üzenetküldés szokása. Talán ezért, talán másért régi falusi asszonyaink e napot igen alkalmasnak tartották a kotlók sikeres ültetésére. Facsemetét is szívesen ültettek Bálint-napkor abban bízva, hogy akkor hamarabb erősödik meg.

Debrecenben és a Hortobágy mellékén pedig azt tartják, hogy e napon választanak párt még a verebek is. Ha száraz és hideg az idő, úgy mondták bőséges termés várható! A borosgazdák pedig, különösen a Balaton környékén Bálint napján megmetszettek a szőlőültetvény négy sarkán egy-egy tőkéket, mert hitük szerint ez a mágikus cselekedet egész évben távol tartja majd a tolvajokat, de még a kárt tevő madarakat is.
Nincs hozzászólás!