Ezen a napon adta vissza lelkét a Teremtőnek 994-ben régensburgi Szent Wolfgang – magyarul Farkas. A mi Géza nagyfejedelmünk kortársaként élő jámbor szerzetes, a magyar uralkodó meghívására hazánkba jött Krisztus hitét erősíteni. Amikor visszatért hazájába püspökké választották – hitbéli buzgósága, szelídsége és tiszta, egyszerű prédikációi révén vált híressé. A középkorban a soproni pálos monostor Farkas tiszteletére emelt kápolnája messze földön híres búcsújáróhely volt. A régi öregek úgy tartották, hogy ezen a napon szenderülnek el a fák, érdekes, hogy a biológusok szerint, valóban ezekben a napokban áll téli üzemmódra a nedvkeringésük. Régen Farkas napja előtt nem volt szabad fát kivágni – viszont ez a nap a téli erdei munkák időszakának kezdete. Ugyanakkor Farkas napja a legalkalmasabb a gyümölcsfacsemeték ültetésére.

Talán a közelgő Mindenszentek és halottak napja hatására, sokfelé úgy hiszik, hogy az ilyenkor napnyugtától napfelkeltéig elhunyt hívek lelkei visszatérhetnek régi otthonaikba, ezért ezen a napon sok családban vacsorakor külön terítéket tettek az asztalra, az elhunyt őseik megvendégelésére. Ezt hajnalig ott is hagyták, hogy a betérő rokon-lelkek is részesülhessenek a vendégségben. A néprajzosok úgy mondják, hogy ez a szokás egyfajta elégtétel azért, hogy a holtak nyugton hagyják az élőket.