John Dewey (1859–1952) amerikai filozófus, pszichológus és oktatási reformer. A huszadik század első felének egyik legjelentősebb amerikai tudósa.

Dewey munkásságát tekintve egyetlen területen sem teremtett saját elméletet, se saját fogalomkört, se saját rendszert. Mégis valamennyi írására ráaggathatjuk az „újító” jelzőt. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miben rejlik az újítás? A nevelésben és az esztétikában egyértelműen módszertani hatása van. Ugyanakkor a politika-filozófiában még csak módszertanként sem tudjuk definiálni gondolatait. Sokkal pontosabb, ha a szemlélet szót használjuk. Dewey különlegessége az újfajta szemléletek megalapozásában rejlik. Nagysága pedig abban az előremutató újításban, amelyet máig sem sikerült általánosként elfogadni sem a pedagógiában, sem pedig az esztétikában, vagy a politika-filozófiában.

Bármilyen témáról is legyen szó Dewey munkáinak a vezérfonala a demokráciába vetett mélységes hit. Dewey 1888-ban, a Michigani Egyetemen ezt mondta: „A demokrácia és az emberiség végső etikai ideálja számomra szinonimák.”

A politika-filozófia tekintetében is várat magára Dewey demokrácia-felfogásának felhasználása. Az ő megfogalmazása alapján a demokrácia nem csupán a külső keretre, a berendezkedés adta lehetőségekre és korlátokra vonatkozik, hanem az egyénre is. A demokrácia inkább életforma, életszemlélet, amelynek szellemében az emberek kialakítják intézményeiket. Ha mint politikai tevékenységet feltételezzük a demokráciát, akkor nincs kialakult szemlélet. Csakis érdek és körülmény. Onnan számítva működik a tömeghatás, mikor a többségi szempontok diktálnak.

Dewey-t a pragmatista filozófia egyik fő alakjaként és a funkcionális pszichológia egyik alapító gondolkodójaként is elismerik a tudományos életben. Az 1896-ban megjelent „The Reflex Arc Concept in Psychology” című dolgozatát a (Chicagói) funkcionalista pszichológiai iskola első jelentősebb művének tekintik.

Dewey a 20. századi amerikai oktatási szemlélet megújítója is. Nyilvános értelmiségiként, a progresszív oktatás és a liberalizmus egyik jelentős képviselője volt.

Dewey Pedagógiai hitvallásom (In: A nevelés jellege és folyamata), illetve az Iskola és társadalom magyarul is olvasható munkáiban kiemeli, hogy az iskolai nevelés az életre készít fel, az életszerű tudás megszerzése mellett pedig a tanulók problémamegoldó képessége is fejlődik.

• „Nem tudjuk pontosan megjósolni, hogy milyen lesz a civilizáció húsz év múlva. Ezért lehetetlen a gyermeket adott helyzetekre felkészíteni. Csak úgy lehet őt a jövőre nevelni, ha megtanítjuk arra, hogy ura legyen önmagának. Vagyis olyan képzést adunk neki, hogy tehetségét gyorsan és teljes mértékben alkalmazni tudja; szeme, füle és keze parancsra váró szerszámok legyenek; tudja megítélni a körülményeket; gazdaságos, hatékony cselekvésre legyen képes.”

A Chicagói Egyetem professzoraként, megalapította a University of Chicago Laboratory Schools-t, ahol kipróbálhatta és vizsgálhatta progresszív elméleteit és pedagógiai módszereit. Sajnálatos módon tevékenység-centrikus nevelési koncepciója ma még csak fogalomként van jelen a társadalmunkban. A cselekedtető-pedagógia népszerűsödése során már láthatunk törekvéseket, de a pedagógia forradalma még mindig a Dewey által „elhibázott szembeállításnak” nevezett állapotnál tart. Továbbra is a tananyag-centrikus nevelés és a gyermekközpontú nevelés párhuzamáról hallunk, holott Dewey már száz éve megoldásként javasolta a kettő feloldását a pragmatista neveléssel.

Bár Dewey leginkább az oktatásról szóló publikációiról ismert, számos más témában is jelentek meg művei, köztük a művészetelmélet, az ismeretelmélet, a metafizika, az esztétika, a logika, a társadalomelmélet és az etika vegyes kérdéseiben is állást foglalt. Ezek közül is kiemelkedik az 1934-es kiadású „Art as Experience”.

Mi a művészet? Mi a kapcsolat a művészet és a tudomány, a művészet és a társadalom, valamint a művészet és az érzelmek között? Hogyan kapcsolódik a tapasztalat a művészethez? John Dewey „Art as Experience” című művében ezekre a kérdésekre kereste a választ. Dewey a művészet jellemzőjét, jelentőségét, funkcióját és befogadását fogalmazta meg, szerinte az alkotó folyamat különleges lehetőség a tapasztalatszerzésre (ezért is a cím), és a társadalom alakítására.

A műve egyik fontos állítása, hogy a kanonizált művészet alkotásai érinthetetlen tárgyak lettek a múzeumok és az intézményes művészettörténet megszületése óta. Erre a legjobb példa az évezredes vallásos művészet. A templomokban, a szent helyeken művészeti alkotásokkal találkozunk, amelyek nem csak esztétikai élményt nyújtanak, de a vallási élmény felerősítését is szolgálják. A templomban a művészet és a vallás tehát nem különül el, hanem összekapcsolódik. Dewey szerint a törés a művészet és a mindennapi élet között akkor következett be, amikor az ember a művészetet önálló területté nyilvánította. Értelmezésében az esztétikai elméletek a művészet eltávolítását szolgálták azáltal, hogy annak tárgyát éterinek és a mindennapi élet felettinek mutatták be.

A modern korban a művészet már nem a mindennapok része, a múzeumba „száműzték.” Ez az intézmény Dewey szerint sajátos funkciót tölt be; elválasztja a művészetet „a tapasztalat keletkezésétől és gyakorlati hasznától”. A múzeumban található műalkotásokat elzárják a mindennapi élettől, a történetétől és tisztán esztétikai tárgyként kezelik. Dewey szerint a művészetet elválasztani az élettől, olyan, mint egy személyt elválasztani a környezetétől. Dewey elmélete a művészet alkotó folyamataira, az érzelemre, a tapasztalatra helyezi a hangsúlyt: „Minden műalkotás bizonyos mértékig elvonatkoztat a tárgyak kifejezett sajátosságaitól… már maga a háromdimenziós tárgyak kétdimenziós síkon való bemutatására tett kísérlet is elvonatkoztatást igényel a szokásos körülményektől, amelyek között léteznek.”

Dewey számára a műalkotás befogadása olyan aktivitás, amely során a műalkotás megtapasztalásának hatására mi magunk, a befogadók, is alakulunk. Az esztétikai élmény így ahhoz járul hozzá, hogy személyünkben jobbá váljunk. Hiszen minden egyes tapasztalási folyamattal újabb és újabb információk birtokába juthatunk önmagunkkal kapcsolatban. Ez az önmegismerés pedig a fejlődésünk kulcsa.

Art as Experience című műve az esztétikai tapasztalatnak fundamentális funkciót tulajdonít. A művészeti alkotás tapasztalatát nem a tárgya alapján választja el más tapasztalattípusoktól, hanem a színvonala alapján: a művészetben egyéb tapasztalataink tökéletesebben és magával ragadóbban lépnek működésbe. Dewey pragmatizmusa az analitikus iskola tudomány központúságával szemben azt hangsúlyozza, hogy a kultúrán belül az elsőrangú hely a művészetet illeti meg, melyhez több intelligenciára van szükség, mint bármely más intellektuális tevékenységhez, és ezáltal központi filozófiai kérdésként kell, hogy kezeljük. Dewey vitális funkciót tulajdonít a művészetnek, mely közvetlenül az életminőség javítását támogatja. A művészeti szféra autonómiájának felfogása szerinte a kiüresedett, valódi funkciójától elidegenedett művészeti intézményrendszerhez vezet, a jóllakott polgár színházához és múzeumához, a magasabb művészetet pedig egy sznob elit számára tartja fenn. Dewey holisztikus felfogása szerint a tapasztalat egységének pusztulása által olyan, egzakt „elméletek” által nem megragadható mércéjét kínálja az esztétikai tapasztalatnak, mely a műalkotás értékét az életnek tett szolgálat mértékével azonosítja. Ez az elképzelés szinte teljesen azonos Nietzsche véleményével: a művészet az életet kell, hogy szolgálja, a kultúra nem a filiszterek életidegen bálványozásának tárgya kell, hogy legyen, hanem az alapvető életfunkciók legmagasabb foka, az ember eredendő képességeinek legszélesebb kiterjesztése. Dewey szerint a művészet „életben tartja azt a képességünket, hogy közös világunkat a maga teljességében tapasztaljuk meg.”

Irodalom:

Bacsó Béla: Tapasztalat és esztétika. In: Tapasztalat és esztétika. Kijárat Kiadó, 2016. 131-146.

Balogh Dávid: A művészeti élmény ideológiái, a pragmatista esztétika és a költészet két fajtája. In: Műút. 2023.06.03. [https://archiv.muut.hu/archivum/2165] Letöltve2024.06.20.

Bécsi Zsófia: John Dewey nevelésfilozófiája. Kézirat. 153 p.

Dewey, John: Art as Experience. New York. Perigee, 2005. 371 p.

Dewey, John: Pedagógiai hitvallásom. In: A nevelés jellege és folyamata, Budapest: Tankönyvkiadó, 1976. 97–109.

Dewey, John. Az iskola és a társadalom. Budapest: Lampel, 1912. 42. p.

Festenstein, Matthew (2018): Dewey’s Political Philosophy. In: Zalta, Edward N. (edit.). The Stanford Encyclopedia of Philosophy, Metaphysics Research Lab, Stanford University 2021.

Hildebrand, David (2018): John Dewey. In: Zalta, Edward N. (edit.). The Stanford Encyclopedia of Philosophy, Metaphysics Research Lab, Stanford University, 2021

Kálmán-Ungvári Kinga: A tapasztalat fogalma John Dewey filozófiájában. In.: Kellék. 46. sz. 2011. 45-58.

PBS Online: „Only a teacher. Schoolhouse Pioneers”
[https://www.pbs.org/onlyateacher/john.html] Letöltve2024.06.20.

The 100 Most Eminent Psychologists of the 20th Century. In: Review of General Psychology 2002. June. 6(2):139–152.

A szerző: a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének informatikus kutató könyvtárosa, projektvezetője.