Európa elrablása átfogó címmel megvalósult Zamárdiban 2024. 09. 20–22. között a Bolyai Műhely Alapítvány és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága 3. szabadegyeteme a résztvevők folyamatos és érdeklődő örömétől kísérve. Különös figyelem övezte a Trianontól Párizsig (Szakály Sándor egyetemi tanár), az Útvesztés – útkeresés (Csepeli György egyetemi tanár), A szeretet fogalma – kognitív nyelvészeti megközelítésben (Kövecses Zoltán egyetemi tanár), a Hozzátartozik az emberi élethez az anyanyelv, az otthon, a haza (Korzenszky Richárd emeritus perjel), A Kelet és a Nyugat (Balázs Géza egyetemi tanár) című előadásokat és a többi sok-sok izgalmas, így az európai tükrökkel, vagy a térképészeti dokumentumok elemzésével az európai szimbólumok szemszögéből előtérbe helyezésével, valamint a nép írók világával foglalkozó előadásokat.

Felvetés

Ezen előadások és szakmai beszélgetések közepette igen gyakran gondoltam a magyar nyelv különös tömörítő-sűrítő, szemléletes metaforákban gazdag világát használó, hasznosító anyaországbeli (Magyarország), kisebbségi létben (Ukrajna–Kárpátalja) és szórványban (Csehországban) élő nemzettársaimra. Ennek oka az, hogy a közmondásaink, szólásaink és szóláshasonlataink gazdag kincseihez előszeretettel gyűjtök itthon is és például az imént jeleztem térségekből is formaváltozatokat és/vagy újabb, esetleg ritkán hallható, régies nyelvi adatokat. Hogy miért?

Most, ezen a kiválóan szervezett szabadegyetemen azért tűnődtem honi és távolabbi adatközlőim nyelvi példáin, anyagain, mert amikor ennyi szenvedélyesen érdeklődő érdeklődésének a középpontjában Európa ügye áll a történelem, a kultúra, a média, a jog, a retorika vonatkozásában, akkor az itt sorra következő három témám: a búza, a bor és asszonyságok nyelvi anyagaival és a hozzájuk fűzött értelmezésekkel erős jelzésül teszem a magyarul beszélők, olvasók, írók elé: mi itthon vagyunk Európában, az európaiság bennünk él – több-kevesebb lángolással.

Kifejtés

A Kárpát-medencei magyar nyelvű kultúrában évszázadok óta elterjedt igazságmondás, hogy a búza az élet, vagyis, ha van búza, akkor van élet, akkor van jólét, így aztán biztos a jövő.

A legszebb búzának is van alja. – Ennek a tanulságos közmondásunknak ezt a jelentést tulajdoníthatjuk: a legjobbak között is akad hibás, vagyis mindennek lehet értéktelen része. Talán ismerősek lesznek ennek a bölcsességünknek ezek a változatai: A legszebb búza közt is látni pipacsot, illetőleg Ritka búza, melyben konkoly nincsen. Rokon ezek jelentése az alappéldánkéval, azaz: mindenben lehet hibát lelni.

Búzában már a nyúl, farka sem látszik ki. – Mennyi nyelvi humor van ebben a régi korokból ránk köszönő szólásunknak! Hogy miért? Azért, mert arról tudósít, hogy valakinek sikerült elmenekülnie, biztonságba jutnia. És ez a minősítés előfordulhat akkor is, amikor a vitapartnerünknek sikerült jól kimagyaráznia magát.

Búzát vetett, konkolyt aratott. – Esetleg vannak az olvasók között olyanok, akik nem mindennap találkoznak azzal a mérgező vetési gyomnövénnyel, amit konkolynak hívunk. Kártékony, veszedelmes, főképp, ha értékkel keveredik-kavarodik. Ez a régi időkből velünk maradt szólásunk igazán szép példája a képes, vagyis a metaforikus beszédnek: ebben a bölcsességmondásban ott az érték, ez a búza, mellette a konkoly, a veszedelem. Mindezek mellett a vetés és az aratás fogalmak izzítják fel a tartalmas üzenetet: a példaként állított ember jóságáért az ellenfelei gonoszsággal fizettek.

Egy szem búzáért nem oldjuk meg a zsákot. – Akár hiszi a kedves olvasó, akár sem, ez a tájnyelvi szólásunk a gyermekáldással, a gyermekszaporulattal, a család lélekszámbéli gyarapodásával függ össze. Hogyan? Hát úgy, hogy ezt fejezi ki: nem egykézünk, mert egynél bizony több gyermeket szeretnénk.

Nem mind tiszta búza, ami az ő földjén terem. – Ennek a régi időkben született szólásunknak létezik ez a változata: Nem földje ő a tiszta búzának. Az emberi jellem minősítése áll mindkét bölcsességben, jelesül: nem megbízható, nem feddhetetlen ember az, akivel kapcsolatban állítjuk akár az egyik, akár a másik szólásunkat.

Majd, ha a tiszta búza vízzé válik. – A kulcselem ebben a tájnyelvi szólásunkban a tiszta búza, ezért ennek a jelentését szükséges világosan látnunk. Akkor nevezik a búzát tiszta búzának, midőn abban semmi más gabonafaj, vagy kicsépelt és rostált állapotában egyéb gabonaszem, főleg rozs nem található. Átvitt értelemben így a feddhetetlen jellemű emberre illendő gondolnunk. Innen nézve magát a teljes szólást, joggal gondolhatjuk, hogy az igazi jelentése ez: sohasem, soha be nem következő időben történik meg a dolog.

Kevés jó válik az üszögös búzából. – Lássuk előbb, a fiatalabb olvasók kedvéért, hogy mi is az a bizonyos üszög. Maradjunk annyiban, hogy igen kellemetlen, mivel feketés színű, büdös szagú terményről van szó, amely a gabonaféléket meg a kukoricát is megrontja, azaz a meleg levegő szülte penészes rothadást nevezzük üszögnek. Ezek ismeretében lesz valóságosan érthető ez a régi időket idéző bölcs intelem, ugyanis ami romlásnak indult, az nem javul már meg.

Más búzájába vágja a sarlóját. – Akár tetszik, akár nem, bizony azt állítja ez a régies szólásunk erről vagy arról a férfiemberről, hogy más feleségének, avagy kedvesének csapja a szelet, esetleg erőteljesebben udvarol neki. Kétségtelen, hogy nagyon egyértelmű a kép: a búza (a nő) és a sarló (a férfi) összegabalyodásáról tesz tanúbizonyságot ez a találóan közölt állítás. Vannak ám változatai is! A Más rétjébe vágja a kaszáját valaki kedvesének, esetleg a feleségének az elszeretését állítja, míg a Más rétjében kaszál inkább arról tanúskodik, hogy az illető lopja a másét, más tulajdonában garázdálkodik.

Régi búzából is válik jó kenyér. – Igencsak figyelemre méltó jelentést hordoz ez a réges-régi közmondásunk. Kétségtelenül rávilágít az új és a régi, a fiatal és az idős szembenállására. Azt is feltételezhetnénk, hogy a generációk és a tudásfajták közötti ellentétekről szól ez tapintatos, de okosan tanító bölcsességünk. Szóval: azért, mert valami nem új, vagy valaki nem fiatal, még hasznát lehet ám venni; nemde?

Sokszor kivész a búza, megmarad a konkoly. – Ugyancsak a régiségből elő-előbukkanó ez a közmondásunk. A jelentése nem igazán megnyugtató, nem igazán kellemes, tudniillik arról szól, hogy gyakran az pusztul el hamarabb, aki, illetőleg ami értékes, így a hitvány, a silány megmarad.

Essék szó a borról, no meg más finomságokról az itt következő közmondásaink, szólásaink és szóláshasonlataink jóvoltából! Olvasva, a képzeletvilágunkkal szembesítve, a bor nevű itókát ízlelgetve el-eltűnődhetünk arról, hogy mennyi népi, vagy másképpen szólva: nem igazán tudományos megfigyelés nyomán rögzültek a magyar nyelvű kultúránkban ezek a bölcsességeknek is mondott megállapítások.

A bor beszél belőle. – Nem józanon beszél az illető, ezért ne vegyük komolyan, amit mond. Van egy olyan változata ennek a szólásunknak, miszerint: Csak a bor mondatja vele, ami ugyanebben az értelemben áll, vagyis nem veendő figyelembe a részegtől elhangzott közlés. Ezek a megbocsátó kegyes megállapítások mintha elnéznék az ittas ember szókimondását, úgynevezett őszinteségi rohamát. Ámde, ha az ittas emberünk badarságokat fecsegett össze-vissza, akkor így vélekedünk: a szesz hatására hablatyolt így-úgy, szóval ekkor az a közvélekedés, hogy a bor beszél az ilyenből. Ezzel a vélekedéssel szemben ott van a borban az igazság közmondásunk, amelyiknek ez a jelentése: az ittas ember őszintén beszél, kertelés nélkül kimondja, amit gondol.

Csak kétszer szereti a bort meginni: ávemária előtt meg ávemária után. – Imádkozó emberek a megmondhatói, hogy milyen gyakran hangzik fel az Áve, Mária akárcsak naponta is. Nos, ha csak egy pillanatra is gondolunk erre a tapasztalatra, akkor rögvest tudjuk, miért mondtuk ezt a szólásunkat. Bizony-bizony azért, mert akiről állítható, akit jellemez ez a tréfás helyzetmondat, az olyan ember, aki nem veti meg az italt, azaz mindig szívesen megissza a bort.

Ennek a bornak se kerepeltek. – Ennek a nyilvánvalóan tájnyelvi bölcsességnek csak ez lehet a jelentése: hamisított ez a bor, vagyis nem szőlőből való! Ilyenkor hangozhat fel még ez is: No, ez se látott tőkét! Azért állíthatjuk, hogy tájnyelvből származó mindkét komoly tartalmú megállapítás, mert szőlő- és bortermő vidék cselekvéseinek sorából való a rigók, seregélyek kereplővel való ijesztgetése. Arról van szó, hogy az édes, lédús, csábító szőlőfürtöket előszeretettel dézsmálják ezek a madarak, méghozzá általában rajokban. Ilyenkor kerül elő a sörétes puska, hogy megriasszák a dézsmálókat. Gyerek kezébe viszont kereplőt adnak, hogy azt forgatva szaladgáljon a sorok között, megriasztandó a kártevő madarakat. Ha a tőke hiányát emlegetjük bizonyos borok kóstolgatásakor, akkor ugye, csakis a nélkülözhetetlen szőlőtőkére, annak hiányára utalunk.

Lökd meg, bor buggyan belőle. – Ez a régies szólásunk kétségtelenül az iszákos emberről szól. Ilyen megállapítás hallatán zavarban van a hallgatóság is és a beszélő is. Tagadhatatlan, hogy nehéz helyzetet mutat be ez a minősítés. Ugye, egyértelmű, hogy részeges, de legalábbis gyakran mértéktelenül ivó emberről állíthatunk effélét. A helyzet az, hogy olyan merev részegre gondolunk, aki még csak-csak áll a lábán, vagyis tartja magát, de a benne lévő itóka igencsak jelentős mennyiségű. Amikor tele van a kulacs, a csobolyó, a kancsó, akkor helyénvaló a buggyan, kibuggyan használata. Ha a pohár van tele, akkor abból kilöttyen a benne lévő.

Bor, amennyi én akarom, búza, amennyit Isten ad. – Ebben a tájnyelvi megállapításban nem kevés önkritika és öngúny is lappang ám, tudniillik az a jelentése, hogy a bort föl lehet hígítani (vízzel), de a búzát nem tudjuk szaporítani.

Bor, pecsenye nélkül a szerelem meghűl. – E közmondásunknak is magvas igazsága van: hamar elmúlik ott a szerelem, ahol anyagi gondok vannak. Nyilvánvaló, hogy ebben a bölcsességben a pecsenye a jólét kifejezője. A közmondás állításának a középpontjában a szerelem heve áll, amely lelohad, ha szűkös a megélhetőség. Van ennek az igazmondásnak egy szerényebb életkörülményekre utaló változata, hangzik ekképpen: Bor és kenyér nélkül a szerelem meghűl. Így is nagy az igazsága ennek a közmondásunknak.

Könnyen terem a jó bor, ha kapa a bikája. – Micsoda igazsága van ennek a régiségből maradt közmondásunknak! Hogy miért? Azért bizony, mert azt tanítja, hogy akkor terem jól a szőlő, ha kapálják, ha gondozzák, ha benne, mármint a szőlőben ügyködik a gazda a nyitástól a szüretig. Valójában arról van szó, hogy az igazi szőlő- és bortermesztő mindig lel dolgot a szőlőjében február végétől a szüreten át a borfejtésig.

Minden jó bornak ki kell forrnia magát. – Kétségtelen, hogy nagy tanulságot tesz elénk ez a régi időkből való közmondásunk. Azt tanítja velünk, hogy a fiatalkori forrongásokon mindenkinek át kell esnie.

Régi bor jó bor, öreg ész finom ész. – Mi rejtekezik ebben a kettős igazságban? A kapocs: az idő, ugyanis az óbor is értékes, akárcsak az idős ember tanácsa. Legalábbis eddig így tudtuk, de az utóbbi időkben a különféle tévécsatornák pillanatsztárjainak, azaz celebjeinek és az ilyen-olyan rajongókat, illetőleg hiszékeny embereket befolyásoló véleményvezéreknek, divatszóval: influenszereknek a megmondásaira, kiszólásaira figyelmesebbek inkább a népek.

És máris elénk futnak az asszonyságok, pontosabban a róluk szóló, róluk valló, őket meg- és bemutató közmondásaink, szólásaink, szóláshasonlataink. Olvassuk higgadtan, fokozódó nyitottsággal, érdeklődéssel ezeket a helyzetmegmutató mondásokat, mert hosszú időkön át megőrzött, tovább örökített, szájról szájra adott élettapasztalatok nyelvi mintázatai ezek.

Addig tart, mint a kurva asszony jámborsága. – Nagyon rövid ideig tart valami, például egy fogadás, egy ígéret megtartása. Egyébként ne lepődjünk meg, ha ilyen tájnyelvi, bizony-bizony durva megállapítással, szóláshasonlattal is találkozunk nyelvünk ékkövei között. A lényeg továbbra is igaz: előzménye, oka van az ilyen közlésnek, nem akármilyen tapasztalat fogalmaztatta meg az adott beszélőközösséggel.

Asszonyok zsidója. – Az az ember, aki a férj távollétében szemmel tartja az asszonyt. Ez egy olyan, a régiségből, a régi-régi időkből való szólás, amelyikben a zsidó szó lényegében vallási jelentésű: az Úr, az Isten szeme mindent lát értelemben. Ma nem is kicsit meghökkentő, főleg asszonyságok körében, merthogy miért csak az asszonynak van szemmel tartója? A férjnek nem kell, nincs is szükség az ő esetében efféle nyomon követőre?

Az asszonyon van a gatya. – Az asszony az úr a háznál – ez a jelentése ennek a tájnyelvből származó szólásunknak. Itt mindenképpen rögzítenünk kell, hogy a magyar nyelvben általánossá lett kifejezés a fehérnemű. Ez a nőknél ma már a bugyi, a férfiaknál az alsónadrág. Ugyanakkor a magyar köznyelvben igen erősen tartja magát az a nézet, hogy a férfiak gatyát hordanak. Vagyis, ha az asszonyon van ez a bizonyos fehérnemű, azaz a gatya, az nyilvánvalóan azt közli a hallgatóval, hogy a férfi, a férj a háznál csupáncsak másodrangú, már bocsánat, de nem más, mint: papucs.

Be is rántotta, ki is habarta, mint az egyszeri asszony a kávét, mégse jó. – Ez a tájnyelvből idekeveredett tréfás megállapítás nem is olyan régikeletű. Ettől függetlenül a jelentése lesújtó: hiába volt az igyekezet, hogy jó étel készüljön, mégis minden rosszul sikeredett. Egyébiránt ez a megállapítás nem is kevés gúnnyal a kétbalkezes sütni-főzni próbálkozó férfinak is kijár ám!

Én is voltam valaha szépasszonynak kocsisa. – Érthetjük ezt az elavulóban lévő szólásunkat ekként is: nekem is volt ám hajdan jó sorom. Nem járunk messze a valóságtól, ha úgy fejtjük meg ennek a szépasszonyos nyelvi kincsnek a jelentését, hogy én is udvaroltam bizony, nem is akárkinek, amikor még fiatalember voltam. Ne tagadjuk a nyilvánvalót, hogy ebben a nosztalgikus kijelentésben nem kevés vérpezsdítő ifjúkori élmény felpercenése érződik.

Nagyot taszított rajta, mint a tanyasi asszonyon a kutya. – Segített rajta, ez a jelentése ennek a tájnyelvi tréfás szóláshasonlat. Valóban nem kell nagy élettapasztalattal rendelkeznünk a ház, mindenekelőtt a tanya körüli teendők dolgában, akkor is érthető: nehezen tesz-vesz az illető a munkavégzés terén, akiről effélét lehet mondani. Van ám ennek az asszonynépre mondott igazságmondat férfi változata is! Hangzik ekképpen ez a tájnyelvi bölcsesség: Jót taszított rajta, mint csizmadián a kutya. Ennek viszont, mert tanult mesteremberről van szó, az a jelentése, hogy nagyot lendített valami az anyagi helyzetén, sokat segített az illetőn valami esemény.

Ahol asszony nincs, fohászkodik a szűkölködő. – Ezt a tájnyelvből származó közmondásunkat pontosan érti a férfinép. Miért is? Hát ne tagadjuk, hogy az asszonyok azok, akik a legjobban, a legodaadóbban tudják, képesek ellátni az embert, vagyis a férjet, a férfit. Ez az emberi sorsot meghatóan kifejező bölcs mondás igazi kalapemelés az asszonynép jelentősége, fontossága előtt.

Könnyebb az asszonyt táncba vinni, mint ráncba szedni. – Ugyan mit akar ez a régi keletű szóláshasonlat mondani nekünk? Nem mást, mint azt, hogy könnyebben kaphatók az asszonynépek szórakozásra, mint a férfinépek által gondolt fegyelmezett, nyugodalmas életre – legalábbis így tartja ez a tapasztalatőrző szóláshasonlatunk; vagy van, ki másképp tudja, látja?

Mit is mondott a kabai asszony? – „Igyunk egyet, komámasszony!” – Az ilyen és hasonló népies kijelentést helyzetmondatnak nevezzük. Nyilvánvaló, hogy aki megfordult már jókedvűen italozó, magyar nyelvű társaságban idehaza, az anyaországban, vagy a csehországi Koutyban, a kárpátaljai Dercenben, Gáton, no meg Fornoson vidámkodó magyarok közösségében is, az bizony ott megtapasztalhatta: rendszeresen ezzel a tréfás felszólítással buzdítják a népek egymást egy újabb koccintásra, egy újabb hörpintésre, egy újabb hosszú kortyolásra, egy újabb pohárka ürítésére.

Útravaló

Aki a 2024. esztendő harmadik hosszú hétvégéjét Zamárdiban az Európa elrablása témát középpontba állított szabadegyetem rövidebb-hosszabb előadásait hallgatta, közösségépítő játékait játszotta, az nemcsak ám az elméjét élesítette, a tudását pallérozta, hanem a vénasszonyok nyara simogató napfényét is élvezte a szelíden hullámzó Balaton partján a Bólyai Műhely Alapítványa jóvoltából életre hívott kiváló szabadegyetemen.

Ezen közben gondolatban nyelvünk ékkövei közül válogattam a fenti három téma körébe sorolható proverbiumokat, nevezetesen közmondásokat, szólásokat és szóláshasonlatokat – mindannyiunk fantáziájának nyitogatására, a jókedvünket fokozandó.

Hogyan tovább?

Erősen bízunk igen sokan abban, hogy 2025-ben megvalósulhat dr. Balázs Géza professzor úr javaslata, miszerint A római út névvel szerveződjék és valósuljon is meg a soron következő Bolyai-szabadegyetem Zamárdiban.

Szakirodalom

Balázs Géza é. n. A pesti nyelv (Városnyelvi kalauz). Inter Kultúra-, Nyelv- és Médiakutató Központ Nonprofit Kft., Budapest.

Balázs Géza 1998. A magyar pálinka. Aula Kiadó, Budapest.

Balázs Géza 2003/2018a. A bor szemiotikája. A bor szemiotikája. Rubicon, 2003/1-2. 113-114, Rubicon 2018/2. (különszám) (XXIX. 328. szám) 44-45.

Balázs Géza 2018b. A magyar bor művelődéstörténetéről. 20-29. In: Veszelszki Ágnes szerk.: Borkommunikáció. Századvég Kiadó, Budapest.

Balázs Géza 2018c. A bor frazeológiája. 250–257. In: Veszelszki Ágnes szerk.: Borkommunikáció. Századvég Kiadó, Budapest.

Balázs Géza 2004. Pálinka, a hungarikum, Állami Nyomda, Budapest.

Balázs Géza 2012. Nagy párlat- és pálinkakönyv. Inter Nonprofit Kft., Budapest.

Balázsi József Attila – Kiss Gábor 2020. Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája. Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Bárdosi Vilmos (főszerk.) 2003. Magyar szólástár (Szólások, helyzetmondatok, közmondások értelmező és fogalomköri szótára). Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Bárdosi Vilmos – Kiss Gábor 2016. Szólások (5000 magyar állandósult szókapcsolat betűrendes értelmező dióhéjszótára). Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Bárdosi Vilmos – Kiss Gábor 2021. Közmondások (3000 magyar közmondás és szójárás betűrendes értelmező dióhéjszótára). Tinta Könyvkiadó, Budapest.

H. Tóth István 2019. Helyesírási alapelveink és proverbiumaink együttműködése. In: Bozsik Gabriella – Ludányi Zsófia 2019. Szabályzat, oktatás, gyakorlat: helyesírásról sokszínűen (A 2015-ös és a 2017-es Nagy J. Béla helyesírási verseny előadásai, feladatai és egyéb tanulmányok). Líceum Kiadó, Eger. 205–216.

H. Tóth István 2023a. Közmondások, szólások, szóláshasonlatok (Tallózás a magyar nyelv ékkövei között 1.). Prágai Tükör, Prága. 1: 49–51.

H. Tóth István 2023b. A borról, meg a botról és másokról (Tallózás a magyar nyelv ékkövei között 2.). Prágai Tükör, Prága. 2: 46–50.

H. Tóth István 2023c. A búzáról, meg a cipóról és másokról (Tallózás a magyar nyelv ékkövei között 3.). Prágai Tükör, Prága. 3: 55–58.

Kiss Gábor (főszerk.) 1998. Magyar szókincstár (Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára). Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Dr. Margalits Ede 1993. Magyar közmondások és közmondásszerű szólások. Akadémiai Kiadó, Budapest.)

Maruszki Judit 2012. Szó, ami szó (Magyar–angol tematikus szólástár. Hungarian Idioms by Topic). Akadémiai Kiadó, Budapest.

O. Nagy Gábor 1976. Magyar szólások és közmondások. Gondolat Kiadó, Budapest.

O. Nagy Gábor 1993. Mi fán terem? (Magyar szólásmondások eredete.) Gondolat–Tálentum, Budapest.

Temesi Viola (főszerk.) 2012. Magyar ellentétszótár. Ellentétes jelentésű szavak szótára. Tinta Könyvkiadó, Budapest.

(Zamárdi – Kecskemét – Ungvár, 2024-09-22)