A film megnézése után, nem a Mózes Első Könyvében található, Bábel tornyáról szóló elbeszélés jutott eszembe, hanem a buddhista filozófia egyik alap gondolata: „Minden mindennel összefügg”. (A kérdés filozófiai és művelődéstörténeti vonatkozásaira, pl. Hamvas Béla kapcsán lásd: Balázs 2020; 2021: 33; 2022: 17—18; 2024: 195—198. stb.)

De kezdjük az elején. A cím: Babel. Egyértelmű bibliai utalás, ami a mozi alatt könnyedén értelmezhető. Különböző helyszínek, helyzetek, szereplők, nyelvek váltakoznak, elsőre bábeli zűrzavart sejtetnek, de a film végére kiderül, hogy az, nem a nyelvek és kultúrák különbözőségéből adódik, hanem az emberek elmagányosodásából és elidegenedés érzéséből. Hiába veszik körül barátok, mégis magányos Chieko Japánban. Kiszolgáltatott és a társadalom kivetné magából (mint ahogy a végén ki is utasítják Amerikából) Ameliát is. A bábeli zűrzavart nem az angol, berber, japán, spanyol nyelvek kavalkádja okozza szerintem, hanem az, hogy a szereplők egy kritikus helyzetben nem tudnak kihez fordulni, magukra vannak utalva, idegenként tekintenek a körülöttük levőkre. A Bábel című film, a mai világra reflektál, zűrzavaros századunkra, ahol hangzatosan hirdeti mindenki az együttérzést, elfogadást, segítőkészséget. Gondoljunk csak a napi politikára, vagy a társadalmi kérdésekre: lózung lett a tolerancia, elfogadás…de ha tettekre kerül sor, a többség gyorsan háttérbe vonul, féltve saját életét, biztonságát és érdekeit.

A több síkon játszódó történet zűrzavara a film végére kitisztul és összeáll teljes egésszé. A rendező mozaikszerűen illeszti egymáshoz a részeket, és ahogyan a mozaikkép esetében, úgy a filmben is, csak a végén rajzolódik ki a teljes minta. A mozaikkép egy ősi művészeti eljárás, Mezopotámiában is használták, Egyiptomban is, a csúcsa a római és bizánci kultúrában teljesedett ki, de gondoljunk a keresztény egyház, pontosabban a katolikus egyház jelképére, a Szent Péter Bazilikára, melynek összes képe mozaikkép, kivételt képez a Michelangelo Pieta szobra fölötti ív, ami freskó. Tehát nem új művészeti technika, amit Innaritu alkalmaz. A film végén kirajzolódik a minta, megértjük az összefüggéseket és érthetővé válik, hogy minden mindennel összefügg. Ez a buddhista tanításokban, a karma egyik alaptétele, ami már a Védákban is benne volt, az Ok és okozat törvénye. A helyes, pozitív cselekedetek korábbi helyes cselekedetekben gyökereznek, és legtöbbször boldogságot eredményeznek. A tanítás szerint a negatív cselekedetek oka egy korábbi rossz cselekedetben rejlik és szenvedést hozhat. Az ok és okozat törvénye leegyszerűsítve: következmény. A világ így működik: minden tettnek, tettünknek következménye van, ami befolyásolja életünket, életünk hatással van mások életére és a történésekre, befolyásolva a mindennapok alakulását, a történelem alakulását, végső soron a világot.

Mi az ok és okozat a filmben? A Bábel című film története onnan indul, hogy az amerikai házaspár (Susan és Richard) kapcsolatuk rendezésének érdekében Marokkóba utazik egy turista csoporttal. A kietlen sivatagban lövés éri a kirándulók buszát és Susan megsérül. Ez indítja el a házaspár kálváriáját, a marokkói pásztorcsalád tragédiáját és a mexikói dada eszeveszett, lélegzetelállító sztoriját.

De valóban a lövéssel indul minden? A kínai bölcselet szerint: A pillangó szárnyainak enyhe csapkodása érezhető a bolygó másik oldalán. Ez a pillangóhatás, ami tulajdonképpen egy metafora, ami aztán Edward Lorenz 60-as években folytatott kutatásai nyomán a káoszelmélet alappilléreként is szolgál és elterjedt a világban, ma már így ismerjük: „A pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán, tornádót idézhet elő a másikon.”  Jelentése leegyszerűsítve az, hogy bármi amit teszünk, idővel jelentős, hosszú távú hatású lehet. A most jelentéktelennek tetsző dolog, hatással lesz az életre évek múlva. A modern pszichológia kulcsfontosságú gondolata is ebből a kínai bölcseletből származik, miszerint egy pici változtatás a jelenben felbecsülhetetlen hatással lehet a jövőbeli életünkre. Hogy alakult volna a marokkói kecskepásztor család élete, ha nem kerül hozzájuk, az emlékbe adott fegyver? Mi lett volna, ha nem Juszufnál van a puska? Mi történt volna, ha a rendőrség nem hisz a  mexikói dadának és nem keresik a kietlen vidéken a szerencsétlen, szomjazó gyermekeket?…  vagy ezernyi más kérdés, mozzanat, ami, ha másképp alakul, megváltoztatta volna a történet kimenetelét. Ez a pillangóeffektus. Egy cselekvés látszólag egyszerű és ártalmatlan átalakítása hatalmas hatásokkal bír. Ebben az értelemben, a film történetének kezdete az a pillanat, azaz szimbolikusan a pillangó akkor lebbenti meg a szárnyát, mikor a japán üzletember hálája jeléül, köszönetképpen egy puskát ajándékoz marokkói vadászatának emlékére a sivatagi kecskepásztornak. Visszakapcsolva a buddhista filozófia Ok és okozat törvényére, egy puska, a fegyver, mindig negatív hatással lesz.

A részleteken túllépve, mit is ábrázol a mozaikkép? Miről is szól a film? Iñarritu saját maga fogalmazta meg: „Elkezdtem forgatni egy filmet az emberek közötti különbségről, arról ami elválaszt bennünket, a fizikai és nyelvi korlátokról. Útközben rádöbbentem, hogy valójában arról készítek filmet, ami összekapcsol bennünket: a szeretetről és a fájdalomról.” Mi okozza a fájdalmat? A kommunikáció hiánya, a kiszolgáltatottság, az empátia hiánya, és az ember esendősége. A film végi ajánlásból indulnék ki: „Gyermekeimnek: Marianak és Eliseonak, akik a legragyogóbb fénysugaraim a legsötétebb éjszakában” – utalás arra, hogy történetében fontos szerepet kap a szülő- gyermek kapcsolat, a keresztény hit és értékrend. Hiába más és más kontinens, társadalmi réteg, más és más kultúra és konfliktus, amerikai angol, spanyol, berber arab, japán nyelv, a szituációk hasonlítanak egymásra abban, hogy mindennek az alapja a család, a társadalom egyik alapköve, tágabb értelemben pedig a kultúráé, amiből a morális értékrendszer táplálkozik. Az amerikai házaspár nem tudja feldolgozni gyermekük elvesztését. Nem tudnak beszélni, megbeszélni: „Szólj, ha hajlandó leszel vitázni” -mondja Susan Richarnak. Tokyoban is krízishelyzetben van Chieko.  Édesanyja halálát nem tudja feldolgozni, vádaskodva, magányosan élnek apjával egymás mellett: „Anyám mindig figyelt rám” -támadja apját. Marokkóban a gyerekek sem mernek beszélni, titkolják a leskelődést, a lövést is. A kommunikáció hiánya, vagy azért mert nincs rá idő (Amerika, Japán), vagy azért mert nem lehet (Mexikó, Marokkó) a problémák és az elmagányosodás forrása. Erről a magányról szól a film, a legborzasztóbbról: a valaki mellett megélt egyedüllétről és az ebből következő fájdalomról.

Hangsúlyos ugyanakkor az ember kiszolgáltatottságának ábrázolása is, a toleránsnak kikiáltott világban. Japánban Chieko nehezen éli meg süketnémaságát, hiszen sokszor kerül olyan helyzetbe, amikor nem elfogadó vele a környezet. Nincs megértés, teljesen kiszolgáltatott Amelia a mexikói határellenőrzésnél során, és nem együttérző a nyugati „civilizált” ember sem, hiszen a turistabusz utasai, saját önző érdekeiket védve, embertelenül viselkedve, az empátia legcsekélyebb jeleit sem mutatva, otthagyják a bajba jutottakat. Ők nem élnek Máté evangéliumának sorai szerint: „Szeresd felebarátodat, mint tennmagadat”. A keresztény ember magatartása a cselekedeteiért való erkölcsi felelősségvállalás, és ez sokszor hiányzik a filmben ábrázolt figurákból: a busz utasaiból, Ameliából, aki magával viszi Mexikóba az amerikai gyerekeket, a részegen autót vezető Santiagoból. A keresztény ember magatartása a cselekedeteiért való felelősségvállalás. Ez sokszor hiányzik a filmben ábrázolt figurákból és szintén fájdalomhoz vezet.

Az ember esendőségének ábrázolása is fontos szerepet kap a Babelben. Amelia mondja  Billnek, a rábízott kisfiúnak: „Nem, én nem vagyok rossz, csak csináltam egy butaságot.” Ezek egy olyan ember szavai, kinek hite szerint Jézus kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét. Esendő, és hibázott Juszuf is, aki a rendőröknek ezt mondja: „Ő nem tehet semmiről, öljenek meg engem, csak a bátyámat ne bántsák”, Richard pedig Susannak: „Sosem bocsátasz meg nekem?” A hibákból okozott fájdalomról is szól a film és arról, hogy igen, az ember gyenge, hibázik, bűnbe esik, néha tudatosan, néha véletlenül. .

És mi a film üzenete? Az, hogy létezik bűnbánat, bűnbocsánat és ez adhat erőt a továbblépésre. Aki szeret megbocsát, a szeretet az, ami életben tart, erőt ad amikor krízishelyzetbe kerül az ember, vagy amikor hibázik, kiszolgáltatott, vagy az elmagányosodás fenyegeti. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen.” Szerintem ez a film üzenete.

Szakirodalom:

Balázs Géza 2020. Nyelvszokások. A nyelvszokások mint szimbolikus nyelvi cselekvések. Inter—IKU, Budapest. (IKU-monográfiák, 4.)

Balázs Géza 2021. A művészet és a nyelv születése. Szemiotika, művészetelmélet, antropológiai nyelvészet. MNYKNT—IKU, Budapest. (KU-monográfiák, 6.)

Balázs Géza 2022. Folklór és nyelv. Folklór, művészet, irodalom, nyelv. Folklórlingvisztikai tanulmányok. IKU, Budapest. (IKU-monográfiák, 10.)

Balázs Géza 2024. Szélárnyékban. Művészetkritikai írások. Inter—IKU, Budapest. (IKU-monográfiák, 11.)