Mindannyian kereső emberek vagyunk. Keressük a tudásunkat megerősítő igazságokat. Keressük az új tudásszeletek felé utat mutató tanulmányokat, monográfiákat. Keressük, azokat a meghatározó szakembereket, akiknek a tételei hitelesek. Keressük azokat az embereket, akik elvezetnek minket újabb szakmai-pedagógiai forrásokhoz. Mert minden keresésünk mögött az áll a mi esetünkben, hogy keressük a színvonalasabb nyelv- és irodalompedagógiai tevékenységeinket megtámogató tudásunkat. És boldogok vagyunk, ha megtaláljuk a számunkra szükséges támpontokat.

Vannak az emberéletnek olyan könyvtalálkozásai is a rögtön befogadó vagy azonmód elutasító pillanatai s helyzetei társaságában, amikor valami nem mindennapi érzés vesz körül bennünket, és tűnődünk, hogy mi is okozza ezt a talán szokatlan élményt. Nekem ez idő tájt ilyen elfogadói, befogadói, tűnődésre késztető, afféle: hogyan tovább? attitűdöm van, mert Balázs Géza karanténtrilógiájának (a témához lásd: Kapitány—Kapitány 2023) a harmadik, Minya Károly lektorálta, az Interkulturális Kutatások Kft. (= IKU) gondozásában napvilágot látott kötetét (Balázs 2022), a Folklór és nyelv címűt lapozva, olvasva, vele barátkozva újabb és újabb kérdések tolulnak elém; mindenekelőtt ez: miképpen tudnám a magam magyartanári tevékenységei közepette mind jobban hasznosítani?

Ez a keménytáblás, gerincen fűzött kiadvány előszóból, négy önálló részből, 25 fejezetből, utószóból, irodalomból, a tanulmányok első megjelenési helyét összefoglaló gyűjteményből és mutatóból álló 331 oldalas könyv egyértelműen a nyelvről való és valló olvasmányélményeinket, valamint a nyelvhasználati valóságunkat felelősséggel megvilágító kötet.

A Folklór és nyelvet olvasó olyan tudástárra bukkanhat itt, amelynek az első részében helyénvaló és meghatározóan szükséges elméleti tudnivalókkal szembesülhetünk. Ez a szembesülés a kellemes déjà vu (= már láttam) jelenséggel is magyarázható, hiszen a 9–107. oldalak ismeret- és szakirodalom-anyaga azt a meglehetősen pontosan körülírható érzést, vele együtt felfedezést tárja az olvasó elé, ugyanakkor annak a felidézését is adja, hogy már találkoztam ezekkel, avagy az ezekkel rímelő gondolatokkal, nyelv- és néprajztudományi, közelebbről: folklorisztikai, folklórlingvisztikai tudáskinccsel.

De ez csupán a felszín, tudniillik izgalmasabb, sőt izgatóbb az itteni szöveg mind a tíz fejezetének a hallgató mélye. Nos, a lélekszerű nyelvészet, a nyelvi struktúra és kultúra, a frazeológiában kódolt tudás, a magyar frazémák szövegtipológiája, a szent és profán szöveg antropológiája, a szemiotikai és nyelvi tájkép, a népköltészetben jelen lévő abszurd, valamint az erósz nyelvének áttekintése, továbbá a magyar nyelv szuverenitásával foglalkozó fejezetek nem átsuhanva történő olvasásra ragadnak bennünket, hanem mélyen magukba vonzva hosszan gondolkodtatnak el minden érdeklődőt. A főiskolai és az egyetemi nyelvészeti és folklorisztikai tanulmányainknak köszönhető ismereteinket nemcsak előhívják és megerősítik az első rész közleményei, hanem új szempontú tudásszegmensekkel is megerősítik az ezeket olvasókat.

Kétségtelen: jegyzetelve, faggató kérdéseket megfogalmazva, újra és újra olvasva lehet előbbre jutnunk ezen a 98 oldalas, többrétegű ismeretmennyiségen, de megéri. Hogy a felsőoktatásban mennyire vált, avagy válik elvárt szakirodalommá ez a Balázs Géza-kötet, az rajtunk, nyelvészeti és folklorisztikai diszciplínákat oktatókon múlt és múlik meghatározóan. Ugyanakkor a közoktatás magyartanárai is jelentős haszonnal alkalmazhatják a Folklór és nyelvet, mivelhogy az egyes fejezeteket záró olvasmányok, így az Ázsiai előképek, az Őseink rejtett nyelve, vagy a Közös nyelvi tudatalatti, aztán a Bibliai szólások, közmondások mellett a Tájnévtörténeti példa: Rákosmező, Rákos mezeje és a többiekkel a tanórai tudásmegerősítő tevékenységeinkkel és a tanórán kívüli tanulói feldolgozásokkal a nyelvészeti és folklorisztikai jellegű szakszövegek feldolgozástechnikáját is sikeresen taníthatjuk, de legalábbis felkészíthetjük diákjainkat efféle kutatói-elemzői teendőkre.

Alapolvasmánynak kínálkozik a magyar nyelv és irodalom tantárgycsoport szakembereinek a Folklór és nyelv második része, amelyik az archaizmusok körébe vezeti el az olvasókat, az anyanyelvi időzónán túl lépni szándékozókat. Nem másról, mint a mítoszi világokról, a barlangnevekről meg a névadás ősküveleteiről találhatunk ismeretgazdagító, sőt újabb vonatkozó, kapcsolódó szakanyagok olvasására buzdító-késztető fejezeteket. Melyikünk nem kíváncsi a magyar ráolvasások nyelvemlékeire, avagy az álom frazeológiáját feltáró tudásrétegekre? És rendkívül szembesítő erejű a Bihari gyermekmondókák gyűjtés körültekintő, árnyalt, sokoldalú tanórai felhasználásra is irányt mutató fejezet, ez a valódi nyelv- és irodalompedagógiai csemege, A Bihari gyermekmondókák vallatása című fejezet (131–141.), amelyik alapos feldolgozása főnyeremény lehet mind az óvodapedagógus-, mind a tanító- és magyartanárjelöltek főiskolai és/vagy egyetemi képzésében. A kicsinyítésnek és a nagyításnak, a túlzásnak és az összehasonlításnak a rejtett eseteiről találhatunk a középiskolásaink kezébe olvasásra és feldolgozásra is adható, sőt kiselőadás megtartásának a gyakorlatában is izmosító olvasmányt.

Ez idő tájt, amikor új szelek fújnak az érettségi vizsga, ennek folyományaként a középiskolai magyartanítás berkeiben is, különösen hasznosnak tűnik a Folklór és nyelv harmadik része (163–228.), tudniillik a műfajokról való és valló tudásrétegeket frissítő, erősítő, hovatovább még szélesítő is egyúttal. Elmélyülhetünk az anekdota, a kvaterkázás, az ars memoriae, a gesztusvicc, a helyzetmondat és a feliratok (az epigráfia) világában. Idekívánkozik a magunk, a diákjaink és a hallgatóink számára is a Folklór és nyelv szerzőjének, Balázs Géza professzornak ez a további figyelmet igénylő megállapítása: „A feliratozás antropológiájának csak néhány területét érintettem. A firkálásoknál hivatalosabb, de még mindig nagyon sok folklorisztikus mozzanatot hordozó írásbeliség egyre nagyobb teret hódít. A felirat a tömegkommunikáció pótléka, helyettesítője.” (228.)

A kötet valamiféle szintézis, ne feledjük, hogy Balázs Géza munkássága – többek között – a firkálások kutatásával indult (Balázs 1983, 1987a, b, 1994a); ezt követték jelszógyűjtései (1988b, 1993) tetoválásvizsgálatai (1988, 1994b, c), és a későbbiekben foglalkozott a folklór továbbélésével is, pl. sms-folklór (2006, 2007, 2011). A Folklór és nyelv negyedik része (229–293.) azért is nevezhető tanúságtevőnek, mert nemcsak a mai folklórral szembesítő, hanem egyben a mai nyelvállapotunkról írásban, tudományos apparátusával is tudósító. Olyan folklórlingvisztikai tanulmánysorozattal szembesülhetünk itt, amelynek a sarokpontjai a firkálásokról, a tetovált szövegekről, az ismert vagy kevésbé ismert jelszavainkról, a mai szólásainkról, valamint a húsvéti locsolóversekről, továbbá az egykori és a mostani gyermekijesztőkről is értékes, megfigyelésre, elemzésre, hovatovább újabb példák gyűjtésére, lejegyzésére is késztetők-nevelők. Azért is szükséges megismernünk a Folklór és nyelv jelen fejezeteit, mert segít szembesíteni a mai köznyelv igen gyakran fésületlen, bárdolatlan nyelvi, ízlésbeli, kulturális adataival, hozadékával, nem ritkán hordalékával, hogy aztán megismerve az itteni elemzéseket, szakmailag, és talán lelkileg is felkészültebbek legyünk nyelvünk ez idő tájt, a nem mindig a magunk ízlését melengető tényeivel, összefüggéseivel.

A 295. oldalon kezdődő Utószó összefoglalót tár elénk az úgynevezett, Balázs Géza tollából való karanténtrilógia elkészültéről, a szerző örömeiről és kétségeiről, de a további terveiről is.

Vagyunk, akik egy-egy új monográfia és/vagy tanulmánykötet fellapozásakor azonnal két információt nézünk meg: mindenekelőtt a címet értelmezzük, azután tüzetesen és összefüggéseiben is a szakirodalmat felvonultató fejezetet olvassuk-elemezzük. A Folklór és nyelv Irodalom című fejezete (299–316.) időigényes olvasásra ragadhat bennünket, mélyedjünk is el a szerzők, a műcímek és az évszámok diktálta információk rengetegében, megéri megcselekednünk ezt a fáradságos olvasást és igényes jegyzetelést.

A Folklór és nyelv 317. oldalán kezdődő A tanulmányok első megjelenési helye című fejezet nemcsak utánanézésre inspiráló, hanem intő is mindannyiunknak és mindazoknak, akik hasonló kézikönyvet készítünk/készítenek, mert ezt az alig háromoldalas összeállítást tanulmányozva ismerhetjük fel az ilyen és hasonló összeállítások fontosságának a jelentőségét.

Vitathatatlan, hogy egy olyan tanulmánykötet, amilyen a Folklór és nyelv is, abban nemcsak szükséges, hanem az olvasó, az elemző és a további kutatásokra serkenő szakemberek munkáját is felettébb megkönnyítő, támogató a Mutató (= név- és tárgymutató), ez a 321–328. oldalakon fellapozható ismeretkincs egyértelműen felhasználásra késztető, éljünk is vele.

A Folklór és nyelv 328. oldalától olyan összefoglalóval találkozik az olvasó, amely egyrészről Balázs Géza fontosabb műveit leltározza, másrészt az Interkulturális Kutatások Kft. (= IKU) monográfiáira és sorozataira hívja fel az önképzéstől korunkban sem idegenkedőket.

Hogy mi volt ennek a Folklór és nyelv című kézikönyvnek a felépítéséről és jelentőségéről szóló ismertetésemnek a megírásával és a közzétételével a célom? Egyértelműen az, hogy ugyan a magam olvasói prizmáján keresztül, de mindenképpen felhívjam, felhívhassam tájékoztató és közlő aspektusból, továbbá igényébresztő attitűddel az óvodapedagógusok, a tanítók, a magyartanárok és a nyelvészeti, valamint a folklorisztikai diszciplínákat oktató kollégáim figyelmét Balázs Géza karantéltrilógiájára, közelebbről is a Folklór és nyelv című kötetre.

Szakirodalom:

Balázs Géza 1983. Firkálások a gödöllői HÉV-en. ELTE: Budapest. (Előszó: Voigt Vilmos.) (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 18.)

Balázs Géza 1987a. Sátorfirkálások. ELTE: Budapest. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok, 34.)

Balázs Géza 1987b. A firkálások kutatása és nyelvi jellemzői Magyarországon. Magyar Nyelvőr, 111: 330–338.

Balázs Géza 1988a. Tetovált szövegek Magyarországon. Magyar Nyelv, LXXXIV:  460–470.

Balázs Géza 1988b. „Szólj hozzám!” Mai jelvényfeliratok. Mozgó Világ, 14/9:  107-117.

Balázs Géza 1993. A jelszó szemiotikai, nyelvi arculata. Magyar Nyelv, 1993: 56-70.

Balázs Géza 1994a. Beszélő falak. Ötszáz különféle graffiti, 1980–1990. ELTE: 1994. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok, 64.)

Balázs Géza 1994b. Tetovált szövegek. ELTE: Budapest, 1994. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 59.)

Balázs Géza 1994c. A tetoválás és a tetovált szövegek magyar néprajzi kutatása. 69–83. In: Szemiotikai szövegtan 7. Szerk.: Petőfi S. János, Békési Imre, Vass László. JGYTF Kiadó, Szeged, 1994.

Balázs Géza 2006. Az sms-folklór – a minimálfolklór nyelvi képe. I. rész. Magyar Nyelvőr, 439–456.

Balázs Géza 2007. Az sms-folklór – a minimálfolklór nyelvi képe. II. rész. Magyar Nyelvőr, 48–62.

Balázs Géza 2011. Sms-nyelv és -folklór. Magyar Szemiotikai Társaság-Inter Kft.-PRAE.HU, Budapest.

Balázs Géza 2022. Folklór és nyelv (Folklór, művészet, irodalom, nyelv). Folklórlingvisztikai tanulmányok. IKU – Budapest, 2022. 331 old.

Kapitány Ágnes—Kapitány Gábor 2023. Balázs Géza „hármaskönyve”. Magyar Nyelvőr 380—383.

A kötet megvásárolható (e-könyv formájában is) itt: https://e-nyelv.hu/termek/balazs-geza-folklor-es-nyelv-folklor-muveszet-irodalom-nyelv/