II. Endre (András) Magyarország királya (1205—1235), felesége Gertrudis, öt gyermekük született, köztük a későbbi IV. Béla király, valamint Árpád-házi Szent Erzsébet. Endre király távollétében Bánk bán (közigazgatási hivatalnok, Katona magyarázata szerint olyan, mint a báró vagy gróf) az ország vezetője. II. Endre adja ki 1222-ben az Aranybullát.

A cselekmény 1213-ban játszódik, de a reformkor nagy kérdései jelennek meg benne: a nemzeti függetlenség és a polgári átalakulás. „Személyei semmit se mondanak, ami a korral ellenkeznék, de mind olyat mondanak, ami most is visszhangra talál minden szívben” írta róla a 19. század nagy kritikusa, Gyulai Pál.

A Bánk bánnal teremtette meg Katona József a magyar nemzeti drámát. A mű 1820-ban jelent meg nyomtatásban, ősbemutatója 1833-ben volt Kassán. 1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban tervezték bemutatni. Témáját történelmi olvasmányaiból merítette a szerző, de a forrásokat szabadon kezelte, és néhány saját szereplőt is alkotott: Tiborc, Biberach, Izidóra.

A dráma felépítése

Expozíció (bevezetés, előkészítés): mind a haza, mind Bánk bán becsülete veszélyben forog, hiszen a főurak Petur vezetésével lázadásra készülnek, a királyné öccse, Ottó pedig el akarja csábítani Bánk hitvesét, Melindát.

Bonyodalom: Peturék hívására Bánk bán visszatér a palotába, és látja, hogy mind hazája, mind becsülete veszélybe került (Peturék összeesküvése, Ottó csábítása).

Kibontakozás: Bánk leszereli, a pártütőket (lázadókat), ám miután Biberachtól megtudja, hogy Ottó (állítólag) magáévá tette feleségét, visszasiet a palotába. Felelősségre vonja Melindát, majd Tiborcra bízza, aki a merániaiak (németek) uralkodása, fényűző magatartása miatt panaszkodik.

Tetőpont: Bánk felelősségre vonja, majd megöli a királynét. Ugyanekkor Peturék is lázadnak.

Kifejlet: Bánk tettének mérlegelése. Hazatér II. Endre, a király, aki jogosnak ismeri el Bánk tettét. Bánk ennek ellenére összeroppan.

Külső konfliktus: idegen, kontra magyar érdekek

Gertrudis és Bánk ellentétének lényege: a nemzeti és az idegen érdekek összeütközése. A német származású királyné és köre háttérbe szorítja a magyarokat, a főnemeseket és a jobbágyokat is. Német nemesek kapják meg a zsíros állásokat. Az ország jóléte helyett csak a saját hasznukkal törődnek. A következmény az egész ország elégedetlensége, szenvedése.

A jellemek rendszere (Arany János csoportosításában)

Bánk köre: Melinda és bátyjai, Mikhál és Simon bán (akik Spanyolországból menekültek Magyarországra), Petur bán és Tiborc (az elszegényedett kisnemes)

Gertrudis köre: Ottó, Biberach (a lézengő lovag), Izidóra (a királynő udvarhölgye)

Endre király köre: Myska bán (a királyfiak nevelője) és fia, Solom mester.

Belső konfliktus: a férj és a hazafi összeütközése

A belső konfliktus Bán bánban zajlik. Lényege: két szerep, a magánember és a közhivatalnok; a szerelmes férj és az országért felelős hazafi összeütközése. Már az első felvonás végén megjelenik ez Bánk monológjában: „Itten Melindám, ottan a hazám / – A pártütés kiáltoz, a szerelmem / Tartóztat.” A hazáért viselt felelősség bizonyul erősebbnek. Ezt még királyhűségénél is fontosabbnak tarja, ezért vágja a király szemébe: „Zendülés / Lappanga mindenütt, s csak ő vala / A gyűlöletnek tárgya; a legelső / Magyar, ki hazáját kedveli, /Megtette volna rajta áldozatját”, „Szükségtelen beszélni tetteit / Felért az égre a sanyargatott / Nép jajgatása s el kellett neki / Akármiképp is esni, hogy hazánk Ne essen el polgári háborúban!”

A dráma legfontosabb üzenete az igazi hazafiság megfogalmazása. Endre király is erre ébred rá. Ő ugyanazt a belső konfliktust éli át, mint Bánk bán. Benne is szembekerül a magánember és a közember. A szerelmes férj megbüntetné Bánkot, a király azonban tárgyilagosan kivizsgálja a történteket, és belátja: semmi sem lehet fontosabb, mint a haza: „előbb mintsem magyar hazánk / – Előbb esett el méltán a királyné!” A legnagyobb egyéni fájdalom ellenére megszánja Bánk bánt, kegyelmet gyakorol. A végkicsengés egybevág a reformkor nagyjainak nézeteivel. Ahogy Kölcsey megfogalmazta Emléklapra című epigrammájában: „A haza minden előtt”.

A dráma színpadra állításáról

Katona jogász: a színházat „bíróságnak” tekinti. Az utolsó felvonás: a királyi ítélőszék, az igazságosztó Endre alakjának beállítása. A szakrális királyság eszméje Katona korában még töretlen, élő tudatállapot.

Katona drámájában sokat bíz a képzeletre, illetve szeret eljátszani a látszatokkal: sok minden marad homályban, nem előttünk történik, nincs kimondva világosan… Éppen a legfontosabb kérdés marad nyitva: pontosan mi történik Ottó és Melinda között. A rendező, Vidnyánszky Attila Katona „foszlánydramaturgiájára”, a szöveg homályos utalásaira, a dialógusok befejezetlen mondataira hívja fel a figyelmet, amit a rendezésben is igyekszik követni. Az eredeti szöveg egyharmada hangzik csak el. Az archaikus táncnyelv, a rituális gyermekmondókák, a népdalok, a zenei betétek és az élő zenei jelenlét, a Csontváry cédrusára utaló világfa, a párkák szőtte kárpitok kombinálásával teljesedik ki az eredeti mű olvasata: Katona drámájában – túl az érdekellentéteken, a gyilkos indulatokon – spirituálisan mindenki a „korona része”, mindenki a maga „királyságáért” perel.

A dráma egyes mondatai, kifejezései szállóigeként élnek

lézengő ritter – cselszövő, kerítő, a maga hasznára minden gazságra kész kalandor (Biberach)

Ott van a haza, hol a haszon – a csak a maga érdekeit szem előtt tartó, haszonleső Biberach mondata

Szabad tekéntet, szabad szív, szabad szó, kézbe kéz és szembe szem – minálunk így szokta a szerelmes; aki itt letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít – a magyar szokásra figyelmezteti Melinda Ottót

A célod nem, de módjaid útálhatom – Gertrudis óva inti Ottót, a cél nem minden esetben szentesíti az eszközt

nem pártütés – kicsikort szabadság – nem lázadás a törvényes hatalom ellen, hanem jogos lázadás

aki száz meg százezert rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített – Tibort panasza

hiszen a természet a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és – meghaljon – Tiborc panasza

él még Bánk! – reménytkeltő felkiáltás (Tiborctól)

nem ezt akartam én – Nem ezt!…,  Nincs a teremtésben vesztes csak én! – Bánk önmardosása

A büntetés már ennek irgalom – Solom mester szánakozása az összeroskadó Bánk felett

1. Endre király idejéből (János esztergomi érsektől) származtatják azt a mondást, amelynek értelmét a különböző helyekre tett írásjelek kétféleképpen változtatják meg (Katona drámájában nem szerepel, de az előadásban elhangzik):

A királynét meggyilkolni nem szabad; félnetek jó lesz; ha mind beleegyeznek, én magam nem; ellenzem.

A királynét meggyilkolni nem szabad félnetek; jó lesz, ha mind beleegyeznek; én magam nem ellenzem.

További irodalom:

Beke József: Bánk bán szótár. Katona József Bánk bán című drámájának szókészlete. Szerk.: Balázs Géza. ASZ-Inter, Budapest, 2019.

Pálfi Ágnes, Tömöry Márta és Varga Benjámin a Bánk bánról, Szcenárium, 2020. december

Összeállította: Balázs Géza, Hauber Károly