„És szerezzünk magunknak nevet, Hogy el ne széledjünk az egész föld színén.” Mózes első könyve, 11:4.

„Az élet sehol se hibátlan, Jól tudják nyugaton, és érzik keleten. Otthon ott vagy a világban, Ahova visszahúz a szerelem.” (Kovács Ákos)

A Bábel 2006-ban bemutatott amerikai–mexikói–francia film, Golden Globe-díjas és Oscar-díj-nyertes. Alejandro González Iñárritu rendezte, Guillermo Arriaga forgatókönyve alapján. A számos szereplő között feltűnik benne Brad Pitt, Cate Blanchett, Yakusho Koji és Gael García Bernal is. A hat nyelven megszólaló, három kontinensen játszódó, több narratívával operáló dráma González Iñárritu „haláltrilógiájának” befejezése, amelynek első két darabja a Korcs szerelmek és a 21 gramm. A Bábel első vetítése a 2006-os cannes-i fesztiválon volt, később a közönség is láthatta a Toronto-i Nemzetközi Filmfesztiválon és a Zágrábi Filmfesztiválon. 2007. január 15-én a film elnyerte a legjobb drámai filmnek járó Arany Glóbusz-díjat. (W1)

A Bábel zseniális szekvenciái azt a zavart mutatják be, hogy az emberek gyakran  képtelenek megtalálni egymással a közös hangot. A bibliai Bábellel szemben azonban ezt a „zűrzavart” nem kizárólag a nyelvi különbségek jelentik. Az emberek sokszor képtelenek a hozzájuk legközelebbi emberek felé is közvetíteni gondolataikat, érzéseiket, életszemléletüket, és ezek a különbözőségek elmérgesítik a viszonyokat. Az elidegenedés, korunk egyik legsúlyosabb tünete, rendkívül drámaian jelenik meg a 2000-es évek egyik kiemelkedő filmjében.

A pillangóhatás vagy pillangóeffektus kifejezés magában foglalja a kiindulási tényezők fontosságát a káoszelméletben. Az alapelv az, hogy egy kaotikusan viselkedő állapotjelzővel bíró dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai véletlenszerű folyamatok pozitív visszacsatolásai révén nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését. Az elv népszerű és elterjedt, de pontatlanul és túlzóan idézett megfogalmazásai szerint „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán, tornádót idézhet elő a másikon”. Elsőként Edward Lorenz írt róla tanulmányt 1963-ban a New York-i egyetem számára. (W2)

Egy fegyver dörren el a marokkói sivatagban, melyet követően kezdetét veszi egy amerikai turistapár megpróbáltatása. Sorsuk ettől kezdve összefonódik a világ más tájain élő emberekével. Köztük van két marokkói gyerek (az egyik kezében dörren el a fegyver), egy dada, aki a mexikói határon próbál átvinni amerikai gyerekeket és egy siketnéma távol-keleti fiatal lány. Mindegyik esetben a nyelvi és kulturális különbségek mint hátráltató tényezők jelennek meg. Pár nap leforgása alatt mindannyian átélik, hogy milyen teljesen elveszettnek lenni, ugyanakkor megtapasztalják a szeretet és a kötődés mély érzését is. Mai világunk egyik nagy problémájával kell szembenézniük: a kommunikáció hiányával. „Nem fogok vitázni” jelenti ki Richard a feleségének, aki viszont igenis beszélni szeretne a köztük lévő konfliktusról, ugyanis így válaszol: „Majd szólj, ha hajlandó leszel vitázni. Hacsak megint el nem szöksz”.

A filmben az utazás mint menekülés jelenik meg: „Miért jöttünk ide?” kérdezi a nő. Richard így válaszol: „Azért, hogy magunk legyünk”. Itt említeném meg a „Ne utazz!” elméletet, illetve ennek kapcsán egy történetet szeretnék elmesélni a Parasztbibliából (Lammel Annamária és Nagy Ilona folklorista összeállítása). A történet röviden: Az Isten megteremti az embert, Ádámot és a feleségét, Evacskát, és ennek az Evacskának mindenféle tulajdonsága van, és Ádám már nem tudja elviselni, ezért arra kéri az Istent, hogy: „Vedd el uram, mert már elég!” Az Isten azt mondja, hogy tűrniük kell egymásnak, viszont ez nem sokáig sikerül nekik. Az Isten látja, hogy most már valami feladatot kéne bízni Ádámra, ezért ad neki egy kisszéket és egy kapát, és arra utasítja, hogy üljön le a kisszékre, szemlélődjön, s ameddig a kapa elér, kapálgasson. Az elég. Ádám leül, szemlélődik, kapál, ameddig elér. Másnap észreveszi, hogy ha feláll a székre, messzebb elér a kezével. Úgy kapálgat. Aztán leszáll a székről, s az eleget felcseréli az elégtelenségre, a megelégedettséget pedig a folyamatos még több, még több és még többre. És feledi az Istent. Ez történt a mi világunkkal is. Az ember egyre többet, többet és többet akart belőle. – A gőzgépek feltalálásával kezdett el felgyorsulni a világunk, s talán a globalizációs folyamat is ekkor vette kezdetét. A vonattal gyorsabban lehetett utazni, és nagyobb távolságokat lehetett megtenni. Ez által a különböző hírek is gyorsabban jutottak el egyik helyről a másikra. Ezt követte a rádió, a televízió, majd az internet feltalálása. Ma már az egész világ elfér a kezünkben. Okostelefonjaink segítségével „végigsétálhatunk” bármelyik nagyváros utcáján, de akár a sivatagokban is. Feltevődik a kérdés, hogy: tulajdonképpen a világ kitágulását vagy épp beszűkülését éljük-e meg?

Megfigyelhetjük, hogy míg az amerikai, a mexikói és a marokkói kultúrák fizikailag kerülnek kontaktusba, addig a japán csak a médián keresztül kerül érintkezésbe az eseményekkel, ugyanis a tévéből értesül az amerikai házaspár marokkói szerencsétlenségéről.

A filmben hangsúlyos szerepet kap a kultúrák egymásnak ütközése. Ez három szinten történik meg: az első a politikai szint. Ez abban nyilvánul meg, hogy az amerikai sebesült nőhöz politikai okok miatt csak nagyon nehezen érkezik meg a mentőhelikopter. Ezt követi egy nyelvi szint, mely a nyelvi agresszióban nyilvánul meg: „Mi ez a maguk elbaszott országa?!” A harmadik a hagyományok szintje. Ezt Richard és a marokkói turistavezető párbeszédén keresztül figyelhetjük meg: „Vannak gyerekei? / Csak kettő. / Több kellene. / Na és maga? Hány felesége van? / Nekem csak egyre telik”. Mindemellett megjelenik a más kultúrától való idegenkedés is: „De nem tudjuk, hogy itt milyen a víz”.

A hat lépés távolság elmélete szerint a Földön bárki kapcsolatba hozható bárkivel egy ismeretségi láncon keresztül, melyben a két végpont között maximálisan öt elem van. Az ötlet Karinthy Frigyes 1929-es Láncszemek című novellájában bukkan föl először. Az ötlet Karinthy megsejtéséből indult. Úgy gondolta, hogy a láncban a növekedésével párhuzamosan az ismerősök száma exponenciálisan növekszik, így elegendő néhány kapcsolat, hogy az ismerősök köre kiadja az egész emberiséget. (W3) ³

A film végén ‒ úgy tűnik ‒ minden elsimul, hiszen a történetek így vagy úgy véget érnek, a szálak egymásba kapaszkodnak. Vagy ha véget nem is érnek, valamiféle folytathatatlanságba torkollanak. Valami nehéz és sűrű kiláthatatlanságba érnek.

Idézett források:

W1. https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1bel_(film)

W2. https://hu.wikipedia.org/wiki/Pillang%C3%B3hat%C3%A1s_(elm%C3%A9let)

W3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Hat_l%C3%A9p%C3%A9s_t%C3%A1vols%C3%A1g

A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatója.