„Őrizni a stílust, őrizni a nyelvet…” Szabó Zoltán nyelvészprofesszor emlékére (1927. február 18. – 2007. június 19.) Hetvenedik születésnapján Máté Jakab tanártársa, barátja köszöntötte, ennek alapján született ez az emlékezésem. (Máté Jakab: Visszapillantás a megtett útra. Szabó Zoltán 70. születésnapjára. In: Péntek János szerk. Szöveg és stílus. Szabó Zoltán köszöntése 1997: 7-26.)
A kép forrása: http://ezer100.ro/arckepek/szabo-zoltan/
Szabó Zoltán 1927. február 18-án született Hosszúaszón, a régi Kis-Küküllő megyében. Középiskoláit a marosvásárhelyi római katolikus főgimnáziumban kezdte meg (1938–1940), majd a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnáziumban folytatta, itt érettségizett 1948-ban. Hetedikes gimnazista korában leventeként Németországba vitték, ahonnan 1947-ben tért haza. 1948-ban angol–német szakos hallgatóként kezdte meg egyetemi tanulmányait, 1950-ben került át a magyar szakra, 1952-ben fejezte be tanulmányait, államvizsgázott, s nyomban megerősítették gyakornoki állásában az egyetem magyar nyelvészeti tanszékén. A tehetséges, szorgalmas fiatalember sorra lépett előbbre a ranglétrán: tanársegéd, egyetemi adjunktus (lektor), majd egyetemi docens, s egyetemi tanárként nyugdíjazták 1993-ban. Ekkortól professor emeritus. Közben szervezője, vezetője és jó másfél évtizeden át tanára a Bukaresti Egyetem, valamint a Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének. 1991-től magyarországi egyetemeken is rendszeresen előadásokat tartott, így a Miskolci Bölcsész Egyesület néven ismert magánegyetemen, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen és az ELTE Bölcsésztudományi Karán.
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen 1948 és 1952 között, midőn Szabó Zoltán és kollégái egyetemi tanulmányaikat végezték, a nyelvészeti oktatás a hagyományos keretek között folyt, a Szovjetunióból importált „nyelvről szóló új tanítás”, majd a sztálini nyelvészeti gondolkodás kötötte gúzsba kutatást is, s a változást a Noam Chmsky nevéhez fűződő generatív nyelvészet hozta el. A hatvanas évek elején kezdtek kirajzolódni az ún. interdiszciplináris területek, a szociolingvisztika és a szövegnyelvészet (szövegtan), majd a pszicholingvisztika, az etnolingvisztika és a matematikai, a számítógépes nyelvészet is. A kommunikációelméleti kutatásokra serkentően hatott a beszédaktus-elmélet körébe vágó vizsgálódások, a nyelvfilozófiai kérdések vizsgálata. E tudománytörténeti körkép alapján Szabó Zoltán oktatói, kutatói munkáját a hagyomány és az újítás egységének jegyében végezte, tevékenységét a tudományos igazság szenvedélyes keresése és a tárgyilagosságra törekvés jellemezte. Sokszor mostoha körülmények között, a lehetetlent is megkísérelve próbált lépést tartani szűkebb szakterülete, majd később a tágabb horizontokra is kitekintést nyújtó területek szakirodalmával. Már egyetemi gyakornoki státusában publikálni kezdett, annak a kolozsvári iskolának a hagyományai nyomán, amelynek Szabó T. Attila, Márton Gyula, Gálffy Mózes voltak a letéteményesei. A tanszék amolyan „mindeneseként” beleásta magát a magyar nyelvészeti szakirodalomba, előadásokat, szemináriumokat tartott, leíró nyelvtanból, nyelvjárástanból, majd Szabó T. Attila professzor betegsége idején a nyelvtörténet előadója lett, s a betegségéből visszatérő professzor méltó utódjának látta. Szabó Zoltán aspiránsi ösztöndíjat pályázott meg, tízesre vizsgázott, de a minisztériumi illetékesek elutasították, s az ún. levelezői aspirantúrára jelentkező kutatót, tanársegédet is – kitűnő eredménye ellenére – elgáncsolták. Ám ez nem törte meg a fiatalembert, magán kezdeményezésből a Kalotaszeg falvaiban gyűjtött magyar nyelvjárási anyagát feldolgozva 1958. május 30-án megvédte kandidátusi disszertációját – igen jó minősítéssel.
Az 1952-es szegedi magyar nyelvészkongresszus után Pais Dezső referátumában felvázolta egy új nyelvészeti diszciplína – az irodalmi nyelv története – vizsgálatának elvi alapjait és módszertani vonatkozásait, kiemelve az irodalmi nyelv meghatározó ismérveit. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán is megindulnak a magyar irodalmi nyelv történetétével foglalkozó előadások. Első előadója Szabédi László professzor, akit széleskörű műveltsége, kifinomult költői tehetsége és gazdag esztétikai ismeretrendszere valósággal predesztinált erre az egyáltalán nem könnyű feladatra. Szabédi László 1959 áprilisában bekövetkezett tragikus halála után a tanszék akkori vezetője, Márton Gyula professzor, ismerve Szabó Zoltán módszerességét, rendszerességét, a magyar és a nemzetközi nyelvészeti szakirodalomban való jártasságát, megbízta az előadások folytatásával. Ez a megbízatás új korszakot nyitott meg Szabó Zoltán oktatói és tudományos tevékenységében, érdeklődése a magyar irodalmi nyelv történetén át fokozatosan a stilisztika és a szövegnyelvészet felé fordul, munkássága a stílustörténet, a stíluselmélet és a stíluselemzés között oszlik meg. Mérvadónak a szövegnyelvészetnek azt a kiforrottabb változatát tekintette mérvadónak, amit Petőfi S. János professzor tevékenysége nyomán „szemiotikai” szövegtannak” nevezünk, s a szemiotikai szövegtan némileg módosított, saját koncepciójához igazított változatát érvényesítette.
Szabó Zoltán csak a szakfolyóiratokban, szakkiadványokban megjelent tanulmányai, cikkei meghaladják, a háromszázat. Nyelvjárási, főleg a képzőkkel foglalkozó tanulmányait kandidátusi disszertációja (1958) koronázza meg. Könyvalakban 1965-ben látott napvilágot a budapesti Akadémiai Kiadó gondozásában (A kalotaszegi nyelvjárás igeképző-rendszere). Magyar nyelvtudományi és módszertani kérdéseket vizsgáló tanulmányai is jelentősek, több tanulmányában foglalkozott a román-magyar nyelvi kölcsönhatás kérdéseivel. 1970-től a stilisztika és a szövegtan kapcsolatáról szólva azt kutatta, miként lehet „beépíteni” a stilisztikát (és a stílust) a szövegnyelvészetbe. Több tanulmányában számba vette a szöveggrammatikát, a szövegszemantikát, a szövegpragmatikát, a szövegszemiotikát és ezek szerepét a stilisztikai elemzésben… Szövegtanra alapozott stilisztikai elemzések mintapéldányait találjuk Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, József Attila, Kaffka Margit és mások műveiről. A szövegszintűségre alapozott stilisztikai kutatásaival igen előkelő helyet foglalt el az egyetemes magyar nyelvtörténeti kutatásokban, a szövegnyelvészeti (szövegtani) koncepció meghonosítója föltétlenül Szabó Zoltán, s a nemzetközi szakirodalomban is a korszerű szövegtan és a szövegtanra épített stilisztika elismert művelőjének és szaktekintélyének tekinthetjük ma is.
Az 1978-as kaposvári konferencián a szövegnyelvészet és a stilisztika kapcsolatáról, a kettő egymásra épített műveléséről szólva Szabó Zoltánt „a legnagyobb munkásságot fölmutató magyar tudós”-nak nevezte Károly Sándor. Kiss Dénes köszöntötte 1996-ban: „Ő a mozgó tanárság sajátos intézménye,… Mert nem akármilyen teljesítmény Európa közepén, … őrizni a stílust, az európait, az emberit. Őrizni a nyelvet, ide-oda vinni szép csomagként a szavait, rendszerének sajátos fordulatait…” (Lyukasórán – szünetekbe. Együttlétek Szabó Zoltán professzor úrral. In: Péntek János szerk. Szöveg és stílus Szabó Zoltán köszöntése 1997. 6.) A professzor úr őrizte a nyelvet, de őrizte, vigyázta, felügyelte, segítette azoknak a kutatóknak a munkáját, tevékenységét, akik az ő irányításával vizsgára jelentkeztek és megírták disszertációjukat. Szabó Zoltán szakmailag segítette, irányította P. Dombi Erzsébet, Murvai Olga, Brauch Magda, Demény Piroska stílustörténeti disszertációit, Fóris-Ferenczi Rita, Fazekas Emese, Zsemlyei Borbála nyelvtörténeti disszertációit, de Pethő Ágnes, Sándor Katalin, Máthé Dénes, Kádár Edit doktori dolgozatait is. Nagy megtiszteltetésnek érzem ma is, és hálásan köszönöm, hogy szakmai segítségével, tanácsaival, módszertani irányításával sikerült megvédenem Az anyanyelv oktatása szövegtani környezetben című disszertációmat.
Magas szintű tudománynépszerűsítő írásaiban is az elméleti és módszertani kérdések szakavatott értelmezője, a népszerűsítő jellege ellenére is a megfelelő tudományos színvonalat képviselte, pl. A nyelv világa c. kötetében, melyet Péntek Jánossal és Teiszler Pállal együtt írt. A Kis magyar stilisztika (1968) szerkesztője és Bartha János, Horváth Tibor és J. Nagy Mária mellett egyik társszerkesztője, de emellett spiritus rectora, kezdeményezője is. Hogy mennyire hiányt pótolt a Kis magyar stílustörténet (1970) című kötete, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy átdolgozott, bővített változatban a Nemzeti Tankönyvkiadó 1982-ben és 1986-ban is megjelentette, amiért a Kiadói Főigazgatóság nívódíjjal jutalmazta a szerzőt.
Szabó Zoltán igen jó nyelvészeti tájékozottságának fokmérője A mai stilisztika nyelvelméleti alapjai (1977) című könyve, mely egyben szövegtani szemléletének, a stilisztika és a szövegtan egymásra épüléséről vallott felfogásának is jelentős állomása.
A szövegnyelvészet, a stilisztika és a műelemzést összekapcsoló A szövegvizsgálat új útjai (1982) kötetet szerkesztette, benne Schweiger Paul, Murvai Olga, Cs. Gyimesi Éva és Szabó Zoltán egy-egy terjedelmes tanulmányát olvashatjuk. Szabó Zoltán e kötetben közölt szintézise – A szövegnyelvészet jelentősége – egy több éven át érlelt koncepció foglalata, a szerző korszerű, a szövegtanra alapozott stilisztikai koncepciója is: „olyan elveket és technikát kínál fel, amelyek segítségével a szövegegész stílusa ragadható meg”, és „a rész és egész viszonyát tekintve a mondat és az annál kisebb egységek számára a szövegbeli jelentéskiterjedés és a szövegszerkezeti kisugárzás figyelembevételével a mindenféleképpen szükséges tág vizsgálati alapot szolgáltatja.” S következik a szövegnyelvészet és stilisztika legalapvetőbb elméleti és módszertani kérdéseinek a magyar és talán a nemzetközi szakirodalomban is legteljesebb foglalata, a Szövegnyelvészet és stilisztika (1988) című nagyszerű alkotása. Anyanyelvoktatásunk számára ma is kézikönyv, mert arra is fényt derít, hogy a szövegnyelvészet különböző területei (ágai) milyen fogódzót nyújthatnak a stilisztikának, a stílus vizsgálatának a szöveg grammatikai, szemantikai, pragmatikai vagy szemiotikai szinten, beleértve mindebbe a különböző irányzatok és elméletek (kommunikáció-elmélet, beszédaktus-elmélet, a legkülönbözőbb nyelvszociológiai irányzatok a szövegelmélet és a különféle stilisztikai irányzatok stb.) felhasználási lehetőségét is. A szerző a szöveg és a stílus igen szoros kapcsolatára építi fel monográfiáját, arra, hogy a stílus a szöveg kísérő jelensége, a szövegalkotás módozata (Frantisek Miko és Roland Harweg megállapításai a kötet 98. lapján), ezzel összhangban úgy véli, hogy a szövegszervező elv és a szövegkohézió mellett figyelembe kell venni a stíluskohéziót is, ami a felfogása szerint nem más, „mint az irodalmi mű stílusát alkotó elemek összetartó ereje.” A kötet elméleti értékeit hitelesítik a könyv terjedelmének felét kitevő elemzések, Csokonai, Ady Endre, József Attila, Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Kosztolányi Dezső egy-egy művén mutatja be a műelemzéssel összekapcsolt szövegszintűségen alapuló stilisztikai elemzés módszerét.
1998-ban a Corvina Kiadó jóvoltából jelent meg Szabó Zoltán A magyar szépírói stílus történetének fő irányai című kötete az egyetemi oktatás érdekeit szemel előtt tartó összegezés, amely a magyar szépírói stílus történetének csak a fő irányait, egy-egy fejlődési szakasz reprezentatív irányzatát tárgyalja, szintézis. 2002-ben a Tinta Könyvkiadó jelentette meg a 12 tanulmányt magába foglaló Arany-alapra arannyal című kötete, mindegyik az irodalmi szecesszió tárgykörébe tartozó jelenségeket, képeket, díszítő motívumokat, virágélményeket, stilizációt, verselést, indázó szerkezeteket vizsgálják. A cél: gazdagítani, bővíteni a szecesszió kutatási körét, mert régi mulasztásokat kell pótolni.
Szabó Zoltán 20 évesen lépett be a kolozsvári egyetemre, s nyolcvanévesen a katedráról szólította el a kaszás, a nagyok mellé. 2007. június 22-én a Marianum melletti, a Kismező utcai temetőkertben Péntek János professzor úr búcsúztatta: „Tanári, nevelői erényei és eredményei épp olyan számottevők és fontosak, mint publikációi. Tanárként igényes volt a tudományos képzésben, mesterként a beavatásban, tanítványainak a sorsát úgy követte nyomon, mintha mind gyermekei lettek volna…” Adassék örök tisztelet és hála áldott emlékének, tudományos tevékenységéért, a magyar nyelv- és irodalomtudomány jó hírnevének öregbítéséért, oktató-nevelő munkájáért… Örökségüket, azt, ami „értékes, szép és jó”, a hagyomány és újítás egységében az utódok ápolják és adják tovább… Úgy legyen!
Domine Professor, köszönjük!
Szabó Zoltán fontosabb könyvei
A háromszéki o-zás történetéből. Kolozsvár, 1960.
Petőfi és Arany népi realizmusának főbb stílusjegyeiről. Kolozsvár, 1964.
A kalotaszegi nyelvjárás igeképző-rendszere. Budapest, 1965.
A magyar igei aspektus kérdéséhez. Kolozsvár, 1966.
Megjegyzések Csokonai stílusáról. Kolozsvár, 1966.
Megjegyzések József Attila stílusáról. Kolozsvár, 1966.
Kis magyar stilisztika. (társszerző) Bukarest, 1968.
Kis magyar stílustörténet. Bukarest, 1970.
A nyelv világa. Nyelvről, nyelvtudományról mindenkinek. (Péntek Jánossal és Teiszler Pállal) Kolozsvár, 1972.
A mai stilisztika nyelvelméleti alapjai. Kolozsvár, 1977.
Kis magyar stílustörténet. Budapest, 1982.
Szövegnyelvészet és stilisztika. Budapest, 1988.
A magyar szépírói stílus történetének fő irányai. Budapest, 1998.
Nincs hozzászólás!