A kultusz tágabb értelemben valamely önmagán túlmutató eszme, esemény, személy, szimbólum vagy ideál megidézésére és dicsőítésére szolgáló rítusok és ceremóniák összessége. A kultusz az adott közösség identitásának és összetartásának erősítését szolgálja. Ez az igény hívja életre és tartja életben (Zeidler 2012: 7-8). Az írói kultuszok társadalmi gyakorlata általában a nemzetet létrehozó és fenntartó emlékezetszocializációs eljárások közé tartozik; valamely magyar író kultusza egyben a nemzethez mint emlékezetközösséghez történő szocializálás gyakorlata is (Takáts 2005: 25). Petőfit tragikusan rövid élete, költészetének sokszínűsége, társadalmi-politikai szerepvállalása egyaránt alkalmassá tette, hogy kultusz tárgyává váljon. Petőfi a dicsőséges-tragikus nemzeti sors szimbólumává vált, március 15. emblematikus alakja lett, a körülötte kialakult kultusz napjainkig él.

Selmectől Ostffyasszonyfáig

 1838 tavaszán a tehetős Petrovics család az árvíz és a „hitetlen emberek” csalása miatt elszegényedett (Dienes 1961: 56). Petrovics Sándor a megváltozott életkörülmények ellenére, édesanyja kérésére augusztus 31-én beiratkozott a selmeci evangélikus líceumba. A család hanyatlását követte a fiú tanulmányi eredményének és magatartásának romlása. Az első félévben magyar történelemből megbukott, bizonyítványát hátrahagyva 1939 tavaszán a Pesti Magyar Színháznál „házi statisztának” állt. A családi legendárium szerint itt látta meg őt Salkovics Mihály, az egyik „hitetlen” rokon és vitte magával Székesfehérvárra. Néhány nap múlva Salkovics továbbküldte Petőfit Ostffyasszonyfára testvéréhez, a jómódú tagosító földmérnök Salkovics Péterhez (Osztovits 2022: 26-29).

Boldog nyár 1939

Petőfi gyalogszerrel, május 6-7-e táján érkezett a kemenesaljai faluba. A házigazda különböző feladatokkal bízta meg a fiatalembert: házitanítóskodott az elemi iskolába készülő József fia mellett, valamint jó képességét, szép írását és rajztudását észrevéve a mérnöki irodában is hasznát vette. Tehetségét látva kilátásba helyezte, hogy ősztől a soproni evangélikus líceumban taníttatja. Közben a nyári szünetre Sopronból hazatért Salkovics Péter öccse, Károly és unokaöccse, Orlay Petrich Soma. A rokongyerekek a gondtalan ifjak életét élték, bebarangolták a környéket, kisvadakra vadásztak. Fürödni jártak a Rábára, ahol vidám deák társasággal találkoztak, itt ismerkedtek meg az uraiújfalui Szelestey Lászlóval és Döbrentei Gáborral (Molnár: 2001: 197).

Ostffyasszonyfán a mai templom és iskola körüli területen a XVII. századig vár állott, melyet Kígyókőnek neveztek a helybeliek. Ezeket a romokat Petőfi még láthatta és ennek hatására kezdett el foglalkozni a várakkal. Összeírta 60 magyarországi vár nevét, néhánynak a történetét is lejegyezte. Petőfi arról álmodozott, hogy hatalmas várkastélyt épít, melyben Orlayval együtt laknak (Dömötör 1954: 18). Petőfi és Orlay között halálig tartó barátság szövődött. Amikor Petőfi a segesvári csatamezőre indult, Mezőberényben Orlaynál helyezte biztonságba feleségét és kisfiát. Orlay élete végéig készítette többrészes visszaemlékezését, amely a Petőfi-kutatás fontos forrásnak számít napjainkban is (Balogh 1999a: 6).

Petőfi Salkovics Károlyt előszeretettel ugratta, bosszantotta. A családnak volt egy Ráró nevű agara. Miközben Sándor az udvaron teli torokból kiabálta e nevet, a kert felől egyszerre jött elő a kutya és Károly. Ez Sándornak annyira megtetszett, hogy a későbbiekben többször is megpróbálta elnyújtva kétértelművé tenni a kiáltást. Károlyt viszont zokon vette, s emiatt kettőjük közt feszültség is támadt (Balogh 1999a: 6).

A Róza-versek ihletője

Csáfordi Tóth Róza néven lett ismert az a feltűnő szépségű, szőke hajú, kék szemű, lassan eladósorban lévő leány, akibe Petőfi ezen a nyáron beleszeretett.

Petőfi életének több eseményéhez hasonlóan, osttfyasszonyfai tartózkodását is számos rejtély övezi. Ezek közé tartozik Csáfordi Tóth Róza nevének kérdése is. A szakirodalom szerint Csáfordi Tóth Róza 1822 januárjában született. Csöngén ebben az időpontban Tóth névvel csak egy Csáfordi Tóth Terézia-Julianna nevű gyermeket kereszteltek, akinek édesapja Tóth Ferenc, édesanyja pedig Andrássy Tréska volt. Ennek alapján feltételezhető, hogy Rózának Terézia lehetett a valódi neve (URL1).

Róza édesapja a csöngei Csáfordi Tóth Ferenc volt. A nyugalmazott őrnagy saját birtokán gazdálkodott gazdálkodott, magyarosan csak „főstrázsamesternek” neveztette magát. A napóleoni háborúkat megjárt konzervatív öreg katonát, a csöngei evangélikus egyház inspektorát roppant rátarti emberként, buzgó lutheránusként mutatják be a feljegyzések (Dienes 1961:58). Petőfi tehát társadalmi helyzete miatt sem reménykedhetett a szerelem beteljesülésében.

Hogyan ismerte meg Petőfi Rózát?

Nem tudni pontosan milyen körülmények között zajlott az ismerkedés a fiatalok között, de több lehetséges magyarázat is van rá. Róza bizonyára járt apjával Salkovicséknál, aki a mérnök ügyfele volt. Tudjuk azt is, hogy Salkovicsék két gyermekének Róza volt a keresztanyja. Valószínű, hogy Petőfi többször megfordult a csöngei Tóth kúriában, mert Róza fivére, Csáfordi Tóth József, Salkovics Károly és Orlay együtt tanult a soproni líceumban, s a fiúk – beleértve Petőfit is – látogatták egymást. Ostffyasszonyfán nem volt lutheránus templom, ezért az asszonyfaiak Csöngére jártak istentiszteletre. Petőfi nem volt vallásos, de Csöngére szívesen járhatott templomba, hiszen a prédikáció alatt a karzatból csodálhatta Róza szépségét (Dienes 1961: 60-61).

Milyen kapcsolat volt Róza és Sándor között?

Egyes feltételezések szerint bár Petőfi személyesen ismerte Rózát, de egyetlen szót sem váltott vele. Lopva mindig őt nézte, de ha Róza rá tekintett, szemeit azonnal lesütötte. (Dienes 1961: 60). Dömötör Sándor (Dömötör 1954: 8) adatközlői erre másképp emlékeztek: „Petőfi Asszonyfán a víz mellett lakott. Tíz évig lakott itt Petőfi, aztán átment lakni Csöngére, mert ott volt a menyasszonya. Tóth Róza.” „Petőfitől gyakran megkérdezték: Ostffyasszonyfa van messzebb Csöngétől vagy Csönge Ostffyasszonyfától? Mire Petőfi azt válaszolta: Csönge Ostffyasszonyfától, mert nehezebb az elválás!”

„A mostani Petőfi-utca helyén akkoriban mezei út volt, azon járt át Csöngére egy kisnemes lányhoz, Tóth Rózához.”

Jánosa Magdolna (Jánosa 1980: 22) gyűjtéséből származik a következő történet: „Régen az Ostffyasszonyfa-Csönge út mentén egész diófasorok voltak az út mindkét oldalán. A Károlyi család régi úri család volt a környéken. Sok estélyt rendeztek válogatott programmal. Csáfordi Tóth Róza, Petőfi nagy szerelme, mint úrilány hivatalos volt többször is ezekre az estélyekre. Egyszer, mikor szintén egy ilyen volt, még napszállta előtt megbeszélte Sándorral, hogy utána találkozik vele a diófa alatt. Az estély elhúzódott, és Sándor hiába várt, pedig már hajnalodott. Augusztus fele járt, ilyenkor érőben volt már a dió. Nyáron ismert, hogy korán jő a reggel, és a parasztnak meg kell kezdenie a robotot. Petőfi is észrevette, hogy a fasorban egy paraszt közeledik. Érthetően mérges volt, hiszen már hosszú ideje várt. Akkor írta a Zöld erdőben zörög a haraszt című, nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel tűzdelt versét. Még reggel találkozott Rózával is.”

A Tóth kúria homlokzatát egy napóra díszítette, amely még az 1950-es évek elejéig látható volt. A csöngei néphagyomány szerint a napórát Petőfi készítette (URL2).

Róza-versek

Májustól folyamatosan készültek a Rózához írt versek, amelyekből a nyár végére már egész paksaméta lehetett. Petőfi ezekhez a hősregei és kissé álmatag Dalma költői álnevet használta. (Dienes 1961: 61). A Dalma álnév Vörösmartytól származhatott, a Zalán futásában az egyik magyar seregvezért, a Tündérvölgyben Jeve apját hívták így, a Magyarvárban a fejedelem viselte ezt a nevet (URL3). Nem tudni biztosan mikor és milyen körülmények között jutottak el a versek Rózához. A kemenesaljaiak emlékezetében ez többféle változatban létezik. A Vas Népe napilap 1964. szeptember 20-ai számában jelent meg a következő írás: „Élt Nagysimonyiban egy idős ember Csizmazia András, akinek az apja postás volt, és ebbeli minőségében naponta átjárt Asszonyfára. Ő hozta magával azokat a vers-kéziratokat, amelyeket az épp ott nyaraló ifjú Petőfi írt Csáfordi Tóth Rózához” (URL4).

Dienes András szerint Petőfi egyik csöngei templomozás utáni búcsúzáskor nyújtotta át Rózának a verseket (Dienes 1961: 61).

Bár Petőfi „árkusszámra” írta a Róza-verseket, azoknak csak csekély hányada maradt meg. Hogy mi lett a versek sorsa? A népemlékezet a kérdésre különböző válaszokkal szolgál. „Petőfi több verset írt Ostffyasszonyfán, azonban ezeknek a verseknek szomorú végük lett: pogácsasütés áldozatai lettek. A gazdának a felesége, ahol Petőfi megszállt, a szénakaszálók részére pogácsát sütött. Nagyon betalálták fűteni a kemencét és a pogácsa el akart égni. Papírt kerestek hát, amivel meg lehet óvni az elégéstől. Hirtelenében nem találtak mást, mint Petőfi felakasztott kabátjában néhány írást. Ezzel fedték be a pogácsákat. Igy lett vége a sok asszonyfai versnek: Megsemmisültek a kemencében.” (Dömötör 1954: 9).

Egy másik elképzelés szerint a verseket nem szándékosan égették el, hanem a jelentéktelennek vélt füzetlapokkal a cseléd begyújtott (Balogh 1999b: 8). Mások úgy tudják, hogy a lány apja ezeket olvasva éktelen haragra gerjedt és a cserépkályhába hajította azokat. A helybéliek körében ismert az a történet is, amely szerint Róza a felelős a versek megsemmisüléséért. Róza nem szerette a verseket, nem értékelte rajongója költészetét, a papírt hajának becsavarására használta el ((Molnár 2001: 203).

A gondtalan nyár vége

A nyár végén Petőfi már a soproni líceumba készülődött, elintézte, hogy bizonyítványát Selmecről Sopronba küldjék. Azt nem tudni biztosan, hogy miért, de Salkovics Péter korábbi terveivel ellentétben mégsem akarta őt taníttatni. A döntés egyik lehetséges oka a Róza-szerelem, ami miatt nem kockáztatta nehezen kiépített kapcsolatát. Más vélemény szerint csupán fösvénységből akart szabadulni Petőfitől. A mérnök munkája végett nem tartózkodott otthon, ezért feleségéhez írt levelében intézkedett Petőfi sorsa felől. Az asszony nem szerette volna szemtől-szembe közölni a rossz hírt, így a levelet a zongorára helyezte, mivel tudta, hogy ott a fiatalember biztosan megtalálja. „Samut és Károlyt küldjétek vissza Sopronba, Sándornak azonban adj egypár forintot, s menjen, amerre tetszik neki, belőle úgysem lesz egyéb komédiásnál”. Az ifjú Petőfi tehát így értesült jövőjéről, aminek most már ő lett az irányítója. Szeptember 5-én a három ifjú bekocsizott Sopronba, Orlay és Salkovics folytatta a tanulmányait, Petőfi katonának áll (Dömötör 1954: 18-19).

Rejtélyek, legendák

Savanyó (Savanyú) Jóska hírhedt bakonyi betyár volt. A legenda szerint Petőfi az ostffyasszonyfai Ragyogó-csárdában bort iszogatott vele. „Sós István borbély háza már akkoriban megvolt: kocsma volt. Savanyu Jóska bort ivott benne nyugodtan, amikor a pandurok a faluban jártak. Még Petőfit is megkínálta”. (Dömötör 1954: 9).

Az 1784-ben épített barokk, fagerendás mennyezetű csöngei evangélikus templom egyik padján a következő vésett szöveg olvasható:„Spes confisa Deo nunquanm confusa recedit” (Az istenbe vetett reménység sohasem szégyenít meg.). A hagyomány a bevésést Petőfinek tulajdonítja. Róza a családjával az oltár mellett baloldalon található padban ült, Petőfi pedig fent a karzaton, az orgona melletti bal oldali padban, ahol a bevésés található. Innét jól láthatta a lányt, az egész szertartás alatt őt figyelhette. (URL5)

A szabadságharc elbukott, Petőfi eltűnt. A környékbeliek hittek benne, hogy a költő életben van. Több legenda fennmaradt arról, hogy hol bujkált: az uraiújfalui templomba menekült; Kemenesalján öreg juhászok viselték gondját; a bakonyi betyárok közt élt; a hansági Hany Istók bújtatta őt. De látták őt felbukkanni a Ragyog-hídnál az árvíz idején a gátépítésnél is (Molnár 2001: 202). A Vas Népe egyik 1954. évi számában jelent meg az a Petőfi-ballada, amely szerint Petőfi a végzetes csatát követően Kemenesalján és a Bakonyban bujkált. A cikk írója ezt a népballadát 40-45 éves feljegyzései közt találta. Adatközlője a szentivánfai (ma Uraiújfalu része) a bőbeszédű, mesemondó, adomázó Sepsi István volt. (URL6)

Petőfi még itt jár köztünk Rába füzesiben,

Cseri ihász nád kunyhója jó szállás éjjelre,

Rába-füzes, Subri Jóska, a Ragyogó hídja,

Jól tartják harmad magával, nincsen panasza, jajja.

Gyün a vasas Újfaluba, Petőfit hajszulla

Elhajtja a Szelesteyt német áristomba.

A magyar nép inkább meghal, de el nem árulja:

Nem tudunk mi Petőfiről, nem hallottunk róla.

Rezes-orrú vasas német karácsonynak napján,

Megkötözi a csárdásnét, a vámost, csuklóján.

Rába füzest is meghajtják térdig érő hóba,

A Petőfi meg jót alszik vönöcki malomba.

Esik a hó, nagy a hideg, befagyott a Rába,

Szegénylegény a Petőfit bujtatja Bakonyba.

A csárdásné, meg a vámos szívesen, jól tartja,

Gyün a vasas, fire cvancig, sehun se találja”.

Kultikus hely Csöngén

A falu történelmének élő hírnöke a legendás több mint 200 éves Tessedik-akác, mely a csöngei evangélikus templom udvarán áll. Magyarország egyik első akácfája, melyet Tessedik Sámuel ültetett a XVIII. században. Koronája alatt Petőfi Sándor, Kisfaludy Károly, Tatay Sándor és Pável Ágoston is megfordult. (URL7)

Petőfi Veszprém vármegyében

Petőfi Pápán

Petőfi másfél év szolgálat után, 1841 februárjában megromlott egészségi állapota miatt leszerelt a katonaságtól. Március elején már Pápán találjuk, ahol a két rokon, Orlai és Salkovics Károly tanult. Elhatározta, hogy apja kedvében járva folytatja tanulmányait. Tarczy Lajos professzor közbenjárására engedélyt kapott, hogy a kollégium óráit látogassa, de be nem iratkozhatott, mert már túl voltak a tanév felén és bizonyítványa még Selmecen volt.

Bakaruhája helyett társai adtak neki diáknak valót. Egy reggelen azonban mégiscsak a bakaruháját öltötte magára, s abban jelent meg a kollégiumban. Amikor belépett az osztályba, a diáktársak hahotázásba kezdtek, a tanár pedig dühösen kiutasította. Nem is habozott sokáig: „Itt hagyom Pápát, nem vagyok én iskolába való.” Másnap vándortarisznyáját nyakába akasztotta, útját Pozsonyfelé vette (Könczöl: 1973: 11-13).

Petőfi 1841 őszén tért vissza újra Pápára. Tarczy professzor ismét segítségére sietett a kollégiumi felvételben. A pápai kollégiumi Képzőtársulat a reformeszmék jegyében, Kossuthért lelkesedve kezdte meg működését. Petőfi szűkebb baráti körének ebben a közegben indult szavalói, szónoki, előadói pályafutása. Az 1841-42-es munkaév jegyzőkönyveinek tanúsága szerint Petőfi nagyon tevékeny tag volt. Pápán a vágyott elismertséget is megkapta: versei bekerültek a képzőtársaság érdemkönyvébe, két költeménye megjelent a Népbarát című kalendáriumban.

A Bajza József szerkesztette pesti Athenaeum 1842. május 22-i számában megjelent „A borozó” című verse. A legenda szerint (amely akár igaz is lehet), a város szélén levő Hódoska vendéglő asztalánál, egy baráti borozgatás alkalmával írta a verset.

A pápai tartózkodás alatt írt Tolvaj huszár című versét már Petőfi Sándorként írta alá, Petrovicsból Pápán lett Petőfi, s a város kollégiumában töltött iskolaév alatt diákból költővé érett (URL8).

Petőfi Sümegen

1841-ben a fiatal költő, akkoriban még Petrovics Sándor útja Sümegen keresztül vezetett Pápára. A pénzhiányban szenvedő költő a nála levő Fogarasi-szótárt megvételre ajánlotta Kisfaludy Sándornak, aki azt meg is vette tőle. A legenda szerint a szótár belső lapján Petőfi latin verse ékeskedett:

„Hic liber est meus

Testis est Deus

Hoc nomen erit:

Alexander natus

Petrovics vocatus.”

Sümegen a posta épületének Petőfi Sándor utcai homlokzatán található az a dombormű, amely

Petőfi Sándor és Kisfaludy Sándor találkozását örökíti meg.

A következő történetről sem tudhatjuk biztosan, hogy legenda vagy avalóság.Petőfi Sümeg főutcáján bandukolva összetalálkozott egykori iskolatársával, Fekete Miskával. Miska kellékes volt Komlóssy Ferenc társulatánál. Petőfi egy kis kereset reményében be akart állni a szereplők közé, de elutasították. Ezt megbosszulva egy tréfát eszeltek ki. A társulat éppen díszelőadására készült, a közönség soraiban még Deák Ferenc is ott ült. A dráma csúcspontja lett volna az a jelenet, amikor hat lázadó hős feje pallos által porba hullik. Az előadás azonban kudarccal végződött, mivel a levágott fejek vonaglani kezdtek, majd beletüsszögtek a zokogásba. A közönség kacagásba tört ki, az előadás megsemmisült, mert Miska Petőfi biztatására tubákot hintett a deszkagyűrűbe szorított színészfejek alá (Könczöl 1973: 20-23).

Petőfi Ajkán és Gannán

Újra és újra visszatérő irodalomtörténeti kérdés Petőfi és az ajkai földbirtokos Armbruszter-Puzdor Gyula barátsága, valamint a hozzájuk fűződő történetek valódisága.

Petőfi pápai éveiben Puzdor Gyula a szűkebb baráti köréhez tartozott. Gyula gyakran magával vitte Petőfit ajkai kastélyukba. Egyik útjuk alkalmával betértek Gannára, ahol a pápai Eszterházy grófok sírboltja található. A látvány annyira megihlette a lánglelkű ifjú Petőfit, hogy kapta ironját és a szenthely egyik párkányára verset írt.

Ehhez hasonló, megkérdőjelezhető történet a Pápa környéki porcelángyár látogatása. Puzdor a gyárban egy Schiller szoborral akarta megajándékozni Petőfit, de ő csak úgy akarta elfogadni, ha viszonzásul ő is adhat valami emléktárgyat. Másnap Petőfi a régi katonamundérjáról leszedett gombbal lepte meg barátját. Puzdor aranyszelencét készíttetett a becses ajándék tárolására, amelyre rávésette: Petrovics Sándor.

Ezeknek a történeteknek Puzdor a forrása és a tanúja is, szavahihetősége kétségbevonható. Ahogy Várkonyi Nándor írta: „Petőfinek halála után kiteljesedő, posthumus dicsősége nagyszámú posthumus barátot is szült…” (Könczöl: 1973: 59-71).

Petőfi Veszprémben

Petőfi feleségével, Szendrey Júliával 1848. március 5-én és 6-án Szuper Károly színigazgatót látogatták meg a városba és a Stingli-fogadóban volt a szállásuk. Március 5-én megtekintették a társulat előadását, ahol megjelenésük a közönség között nagy szenzációt keltett. Egyes irodalomtörténészek szerin március 6-a reggelén Petőfi a Pesti Hírlapból itt értesült a francia forradalom híréről és emiatt azonnal a fővárosba indult, hogy részt vehessen a lehetséges felkelésben (Osztovits 2022: 99).

Petőfi rövid veszprémi látogatásának bronztábla állít emléket az egykori fogadó homlokzatán.

 

Petőfi kultusza széles körben, a magyar nyelvterület egészén elterjedt. Az iránta való kultikus érzület ott a legerősebb, ahol ő maga is megfordult. Ezekben a helységekben mindenki ismer vele kapcsolatban néhány olyan történetet, amelyről nehéz eldönteni, hogy legenda vagy valóság. Az írás Petőfi Vas és Veszprém vármegyei tartózkodásának emlékeiből válogatott néhányat.

Szakirodalom

Balogh Ernő 1999a. Petőfi barátai Ostffyasszonyfán és Csöngén. Új Kemenesalja. 11. évf. 5. sz.

Balogh Ernő 1999b. Petőfi csöngei szerelme. Új Kemenesalja. 11. évf. 1. sz.

Dienes András 1961. Petőfi Vas megyében. Vasi Szemle 15. évf. 3. sz.: 56-66

Dömötör Sándor1954. Petőfi vasi élményei és a néphagyomány. Vas Megye Tanácsa Népművelési Osztálya. Szombathely

Osztovits Szabolcs 2022. „Sors nyiss nekem tért” Petőfi Sándor életének krónikája. Osiris Kiadó. Budapest

Jánosa Magdolna 1980. Petőfi hagyományok a celldömölki járásban. (k.n.)

Könczöl Imre 1973. Petőfi útjain Veszprém megyében. Eötvös Károly Megyei Könyvtár. Veszprém

Molnár Judit 2001. Petőfi-kultusz Ostffyasszonyfán. Vasi Szemle 55. évf. 2. sz.: 196-205

Takáts József 2002. A nemzeti kultúra megalkotása és a kultuszok. In: György Péter, Kiss Barbara és Monok István (szerk.): Kulturális örökség – társadalmi képzelet. Akadémiai Kiadó. Budapest. 25-29. https://epa.oszk.hu/00100/00188/00111/pdf/EPA00188_magyar_nyelvor_2023_01_038-051.pdf [Megtekintve: 2023. 06. 27.]

Zeidler Miklós 2012. Kultusz és propaganda. Eszterházy Károly Főiskola Líceum Kiadó. Eger. http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/5460/ [Letöltve: 2023. 06. 27.]

Internetes hivatkozások

URL1 Levelek a múltból. Magyar Nemzeti Levéltár https://mnl.gov.hu/mnl/vaml/hirek/levelek_a_multbol_2023_februar [Megtekintve: 2023. 06. 27.]

URL2 https://www.mek.oszk.hu/00500/00561/html/vas.htm

URL3 Kerényi Ferenc 2000. Petőfi Sándor művészi névhasználatáról. Magyar Nyelv. XCVI. évf. 1. sz.

http://www.c3.hu/~magyarnyelv/00-1/kerenyi.htm [Megtekintve: 2023. 06. 27.]

URL4 Pörneczi Tamás blogja. Vas Népe – 1964. A megye lapjának cikkei Kenyeriről https://kenyeri.blog.hu/2019/05/10/vas_nepe_725 [Megtekintve: 2023. 06. 27.]

URL5 Ság hegy Térsége Turisztikai Egyesület http://m.vulkansag.hu/oRoKSeGuNK/Templom/Csonge8.html [Megtekintve: 2023. 06. 27.]

URL6 Pörneczi Tamás blogja. Ragyogó – 1700 év történelme. https://kenyeri.blog.hu/2020/07/03/ragyogo_1700_ev_tortenete [Megtekintve: 2023. 06. 27.]

URL 7 http://m.vulkansag.hu/oRoKSeGuNK/Templom/Csonge8.html [Megtekintve: 2023. 06. 27.]

URL8 Petőfi Sándor költővé érésének pápai motívumai és dokumentumai. Pápa Városi Értéktár.

https://ertektar.papa.hu/ertekek/petofi-sandor-koltove-eresenek-papai-motivumai-es-dokumentumai [Megtekintve: 2023. 06. 27.]