Szűts Zoltán internetkutató korunk technokulturális (digitális) világának jelenségeit veszi számba, és értelmezi azokat. A kötet igyekszik a technológiai fejlődés (különösen az internet evolúciója) kronológiáját követni, de közben előre-hátra utal, különböző elméleteket villant föl többnyire a magyar nyelvben is divatossá vált (angol) szakkifejezésekkel. A jelenségek kaotikussága nehezen kényszeríthető valamilyen rendezőelvbe, ezért a kötet tartalma meglehetősen heterogén, gondolatmenete szakadozott, olykor redundánsan ismétlős. Bár a szerző szinte minden jelenségnek megadja a definícióját, szerencsésebb lett volna ezt szigorúbb szerkesztési elvvel következetesen és kiemelten közreadni, erre szolgálhattak volna a kiemelések, táblázatok, a szakkifejezések betűrendes szótára. A szerző két maga-mentséget is felhoz: „olyan témával foglalkozik, melyet éppen megél, mely a szeme előtt változik” (27), valamint megemlíti a „tudatosan vállalt szelektáló” perspektívát (474). Az előszóban utal arra is, hogy a „miért nem szerepel benne” (22) kezdetű kritikákat örömmel fogadja a munka folytatásához. Ezzel a felhatalmazással élek.

Miért online? Azért, mert sok mindent jelent ez a szó a magyarban is, a némi nyelvtani ellentmondással átjött kifejezés általános jelentése: „interneten elérhető tartalom, eszköz, felhasználó”. Az online szó tehát lehet melléknév, de jelentése határozói: online vagyok (bekapcsolt, jelenlévő állapotban vagyok). A terminológiai letisztultságra (ha egyáltalán várható ilyen) még várni kell. Ma az egyes angol, magyar és vegyes fogalmakat meglehetősen szabadon, keverten és pontatlanul használjuk. Éppen ezért érdemes néhány fogalmat a helyére tenni. Ilyen az elektromos, az elektronikus, az analóg és a digitális, az offline és az online fogalma.

Többször visszatér a könyvben az internetkommunikáció vagy kettős arculata: a jelenség fölfogható formának és tartalomnak is. Igaza lehet Marshall McLuhannek, amikor azt írja, hogy „a médium maga az üzenet”. Vagyis az internet (világháló) lényege: egyszerre (konvergens) kommunikációs közeg, csatorna (forma, technológia), valamint egyszerre sajátos tartalom(típus). De legyen bármennyire is mindkettő egyszerre, ezt a két jelenséget a magyarázat miatt érdemes szétválasztani. Vagyis az egyik oldalon ott áll a technológiai médium (a forma), amely hagyományosból újmédiává alakul, a másik oldalon pedig a sajátos tartalmak, amelyek a hagyományos műfajokból továbbfejlődnek (például naplóból blog).

Az új világ (online-világ, média) Szűts Zoltán összefoglalásában: (félig-meddig ismeretlen), multimediális, bináris, nonlineáris online-univerzum. Ebben az új világban változás figyelhetők meg az egyén az egyénhez, az egyén a tömeghez és a tömeg a tömeghez kommunikációs formák, valamint a korábbi aszinkron médiatípusoktól a szinkrón és egyben aszinkron médiatípusok felé való eltolódásban. Az elektronikus média tömeges, a digitális média személyre szabott (my media). A szinkronicitás a jelenlétélményt erősíti, az aszinkron tartalmak pedig a hagyományozódást.

A digitalizáció elérte a szövegeket (digitalizált szöveg), a hangokat (digitális hangfelvétel) és a képeket (digitális kép, film); ezáltal új lehetőséget adott az így rögzített szövegek, hangok, képek alakítására (manipulálására), keresésére, mintegy új kommunikációs és kulturális korszak nyitányára. Szűts Zoltán helyesen a kommunikáció és a kultúra szoros kapcsolata mellett tör lándzsát (185), amit a világháló metaforái is jeleznek: bábeli könyvtár (Borges), pillangóhatás, hatlépésnyi távolság (az első irodalmi forrás: Karinthy Frigyes), illetve a sebesség metaforája (virális tartalom); de felhasznál, idéz olyan elméleteket is, mint a káoszelmélet, rizómastruktúra, flow, mémelmélet.

A folklórjellemzők sajátos netfolklór formájában jelennek meg. Ezt a jelenséget a folkloristák a folklór továbbélését tárgyaló (neo)folklorizmus címén tárgyalják; a kulturális antropológusok inkább a netográfia körébe sorolják. Szűts Zoltán megemlíti a folksonomyt, vagyis népi osztályozást (a folk és a taxonomy szavakból; a címkézés együttműködésen alapuló folyamata), valamint a web 2.0 világának folklorisztikus jellemzőket mutató online részvételi kultúráját, participatív magatartását.

Az online világ egyik fő jellemzője, ezért kulcsszava: a konvergencia. Az internet konvergens közeg. A konvergencia „jellemző mind a fizikai produktumok (például kommunikációs eszközök és hálózatok), mind a nem fizikai képződmények (például adatbázisok, kommunikációs csatornák, tartalomelosztó rendszerek) szintjén” (397). A technológiai konvergencia a telekommunikáció, a tömegkommunikáció és az internet összekapcsolódását jelenti, az eszközök konvergenciájának jelképe a képernyők (mobiltelefon, televízió, számítógép, okosotthon) egységesülése az okostelefonban, de zajlik az életszférák konvergenciája: a magán-nyilvános-üzleti-kulturális-szórakozási szférák összekapcsolódása (178); és én teszem hozzá: a nyelvi létmódok, a műfajok, valamint sajnálatos módon a közszolgálati és kereskedelmi média összemosódása.

Szűts Zoltán nem technopesszimista és nem technooptimista, korrekt módon törekszik az internet világának ellentmondásait (előnyeit, hátrányait) bemutatni. Alapállása, hogy az internet minden tudatos tervezés ellenére kiszámíthatatlanul működik.

Az online-világra (formára és tartalomra) összefoglalásképpen annyit mondhatunk: hogy nincs új a nap alatt, mindennek van előzménye vagy legalábbis analógiája, párhuzama, de most a technológiai újítások fokozottan és gyorsultan jelentkeznek, hatásaik nem mindig nyilvánvalóak. Csak egy dolog tűnik bizonyosnak: az ember alapvetően nem változik. Ha azonban a technológia befolyásolja az evolúciót (beszélnek is tervezett evolúcióról), nem árt óvatosnak lenni.

(Szűts Zoltán: Online. Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei. Wolters Kluwer, Budapest, 2018.)

Balázs Géza írása

Egy teljesebb ismertetés olvasható itt is: https://e-nyelvmagazin.hu/2022/10/18/online-vilagban-a-tervezett-evolucio-fele/