Már-már közhely és egyben napi tapasztalat is, hogy zaklatott, bolond és sebzett világban élünk. Hisszük, reméljük, hogy talán minden másképp lehetne és kevesebb volna a bűn, a fájdalom, és a szomorúság, ha az emberek a szépet, a jót és a reményteljes pillanatokat tennék létezésük középpontjává. Ha nem vesztettük volna el (lassan végérvényesen) a „szent időt”, nem hagynánk elgyomosodni lelkünk ösvényeit, ha inkább megpróbálnánk egymás szemével is látni a világot…
Istenem, milyen szép magyar szó is az egymás, egy-más – mert talán ez a lényeg, az Egy másai vagyunk, pontosabban a Biblia igéje szerint: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására…”. Igen, ebben a naponta használt magyar szóban ott rejlik az a titok, ami már évszázadokon óta foglalkoztatja a teológusokat, filozófusokat.
„Látjátok, feleim, szemetekkel”, hogy ott van benne a felebaráti szeretet tanításának lényege is – hogy egymás felei vagyunk! Lássuk meg végre és próbáljuk meg elfogadni magunkban és a másikban is az esendő, szenvedő és sokszor bűnös, ám mégis szerethető embert! Némi fényt, talán szeptemberben is kapunk hozzá…
Nincs hozzászólás!