A Dragán-kereszt Újkígyós és Pusztaottlaka határán, egy meglehetősen lekopott ősi kurgánon áll, ami egyben valamikor Arad és Békés vármegye határpontja is volt. Az egykor tanyák népesítette különös, kiszáradt folyómeder menti, dombokkal tagolt környezetben a régi eperjesi útról gyalogösvény vezetett Bagófaluba, ami éppen a kereszt mellett haladt el. A hagyomány szerint, vélhetően egy már korábban is álló feszület helyén, azt a pécskai származású, az ottlakai ortodox templomot is felépíttető Dragán Simon földbirtokos állította és azt pusztaottlakai román pópa szentelte föl 1932-ben. Ez a kereszt máig álló emléke annak az ősi hagyománynak, hogy a határvonalakat, fontos utakat és kiemelkedő jelentőségű pontokat az Isten oltalmába kell ajánlani, mert e metszéspontokon, a régi kígyósi öregasszonyok nyelvén ,,körösztutakon” fokozott erővel támad a gonosz. Ugyanakkor a keleti és a nyugati kereszténység egyik jeles határpontját is jelöli.
A régi, rossz állapotú régi kereszt az újkígyósi római katolikus egyházközség kezdeményezése nyomán 2022-ben a Dragán Simon és családja, Harangozó Balázs és családja, valamint Horváth-Gazsó Adrienn jóvoltából újult meg. Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepén (2023. 06. 29-én) a román ortodox egyház képviseletében Calinic atya a római katolikus egyház nevében pedig Illyés Zsolt újkígyósi plébános szentelte újra.
Harangozó Imre néprajzkutató 2023. július 25-én a 8. partiumi szabadegyetem résztvevőit kalauzolja Újkígyóson.
Nincs hozzászólás!