Az új média beépült az életünkbe, el sem tudjuk képzelni, milyen lenne nélküle. Ritkán gondolkodunk el azon, hogy a jelenségnek negatív hatásai is lehetnek a jövőre nézve, a valóságban viszont egyre inkább megmutatkoznak hátrányai (az újmédia meghatározásához lásd: Balázs 2023a, b).

Ma már egyes egyetemeken külön tantárgy formájában is foglalkozhatnak a jelenséggel a diákok, az elmúlt években nekem is lehetőségem volt részt venni az angol nyelvű New Media Culture nevű tantárgy óráin, ahol főleg a közösségi médiában megjelent tartalmak részleteivel foglalkoztam. Ezen a ponton azt is érdemes megemlíteni, hogy ma már rengeteg elemző program áll rendelkezésünkre, ha bizonyos jelenségeket meg akarunk fejteni. Ezek a programok általában gyorsabban és hatékonyabban dolgoznak, mint az ember, tehát a kutatóknak is ajánlott igénybe venni őket. Rövid esszémben arról fogok beszélni, hogyan változtatták meg a közösségi platformok médiafogyasztási szokásainkat, az újságírók munkáját és arra is ki fogok térni, hogyan lehet ellensúlyozni a tárgyalt negatív hatásokat.

Hírfogyasztás és tájékozódás napjainkban

Elsőre azt mondhatnánk, a fogyasztók az átalakulási folyamatok nagy győztesei, mert nem szinte semmit nem kell fizetniük már a hírekért és az információkért. A helyzet nem ilyen egyszerű, de mielőtt az ő hátrányaikról beszélnénk, nézzük meg a helyzetet a tartalomgyártók szempontjából is. A klasszikus médiapiaci modellből mára már nem sok marad. A nyomtatott lapoknál tapasztalható példányszámcsökkenés lassan minden újságot arra kényszerít, hogy az online felületének fejlesztésére fektesse a hangsúlyt, ráadásul már ott sem jönnek olyan könnyen a kattintások, mint régebben (Balázs 1996, 2000, Balázs–Szayly–Szilágyi 2005).

Az emberek hírfogyasztási szokásai jelentősen megváltoztak, statisztikák és kutatások bizonyítják, hogy a hagyományos médiaorgánumok olvasói is a közösségi médiából érkeznek. Ismerve az általános fogyasztási szokásokat, azt is el lehet mondani, hogy a felhasználók többsége gyorsan görget végig az idővonalán, tehát kevés ideje van az újságoknak megragadni a figyelmüket és meggyőzni őket, hogy az ő tartalmukat válasszák.

Megoldásként marad a clickbait jellegű címek adása.

Visszatérve a fogyasztókat ért hátrányokra, a tájékozódásban nehézséget jelenthet számukra, hogy a klasszikus hírportálok cikkei a közösségi médiában egyéb, adott esetben hamis információkat tartalmazó cikkek között jelennek meg. Képzettség hiányában sokan nem tudják megkülönböztetni a hiteles információkat az álhírektől, és mivel eleve felületesen olvasnak el hosszú bejegyzéseket, fel sem tűnik nekik a különbség.  Egyre többen gondolják úgy, hogy a tájékozódást valamilyen formában be kéne vezetni minél több országban a közoktatásba. Finnországban ezt már évekkel ezelőtt megtették, a gyerekeket időben kiképezve az álhírek felismerésére.

Arról persze szintén gyakran szoktak vitatkozni a szakemberek, mi számít egyáltalán álhírnek vagy hamis hírnek. A fogalmak pontos jelentését nézve elmondható, hogy álhírekről szándékos félretájékoztatás esetén beszélünk, a hamis hír elterjedése viszont lehet akár tévedés is.

Fontos tényező lehet a hírek és véleményanyagok elkülönítésének gyakori hiánya. A klasszikus média korában még egyszerűbb volt eldönteni, melyik sajtóanyagot szánták tájékoztató jellegűnek és melyikben jelenik meg erőteljesen a szerző véleménye. Ma már a határok egyre inkább összemosódnak. Nagyon kevés olyan cikk jelenik meg, amelyben ne érződne valamilyen szinten a szerkesztő álláspontja, néha az anyag címe is elárulja azt.

Alkalmazkodásra kényszerítve

Már az eddigiekből is látszik, milyen nagy hatással tud lenni az új média az újságírók munkájára. Hibáztatni egyébként nem lehet őket azért, mert alkalmazkodnak a jelenségekhez, hiszen gyakran a megélhetésük és szerkesztőségük megmaradása függ ettől. Az elérési statisztikák évről évre változnak, szinte lehetetlen kiigazodni a helyzeten és biztos, hosszútávon működő megoldást találni. Az alábbiakban néhány általam érzékelt, gyakori alkalmazkodási módszerre térnék ki.

Egyik legfontosabb szempont az új platformokon való aktív jelenlét. Facebookon már több mint tíz éve jelen vannak a nagy eléréssel rendelkező újságok, hiszen a statisztikák és mérések már régóta azt mutatják, az olvasók jelentős része a közösségi médiából érkezik egy adott portál felületére, tehát egyre kevesebben vannak olyanok, akik böngészőjükben keresnek rá bizonyos oldalakra.

A helyzetet tovább bonyolította az Instagram és egyéb közösségi platformok megjelenése. Ezek közül néhányat egyáltalán nem médiatartalmak vagy hírek terjesztésére fejlesztettek ki, legalábbis kezdeti funkciójuk biztosan nem ez. Ennek ellenére egyre több szerkesztőség gondolja úgy, hogy ezeken is jelen kell lenni, mert ezeket használják a fiatalok. Más kérdés, hogy a tartalmak színvonalának és minőségének nem felétlenül tesz jót ezekhez a platformokhoz való alkalmazkodás, hiszen saját tartalmaikat kell egyszerűsíteniük ahhoz, hogy minél nagyobb közönséget elérjenek.

Eddig úgy tűnhet, a leírtak főleg az írott tartalmakra vonatkoznak, de hanganyagok és videók esetén is érvényesek lehetnek. Ezen a ponton érdemes kiemelni a YouTube szerepét, amely ugyan már régi platformnak számít, mégsem vesztett sokat népszerűségéből. Úgy érzem, egyetlen videómegosztónak sem sikerült világszinten felzárkózni hozzá és hasonlóan sok embert elérni. Ezen a pontos el is bizonytalanodnék abban az elméletemben, hogy az új média egésze zsákutca, hiszen elég hasznos platformnak tűnik, ennek ellenére itt is beszélhetünk árnyoldalakról.

Az egyik hátráltató tényező a szerkesztőségek számára, hogy a minőségi videók, helyszíni riportok készítése költséges műfaj, kevesen engedhetik meg maguknak az ilyen típusú tartalmak rendszeres gyártását. A másik jelentős tényező itt is a számokban kifejezhető elérés. Ha egy újság csatornát akar indítani a YouTube-on, nem árt, ha már eleve rendelkezik olyan olvasótáborral, amelynek tagjaiból rövid időn belül követők, feliratkozók lehetnek. Amennyiben nem rendelkezik, a komoly videóversenyben nem lesz könnyű felzárkózni a nagy nevekhez, akik már évek óta jelen vannak a platformon.

Rátérve a hanganyagok fontosságára, az elmúlt években egyre inkább növekedett a podcast műfajának népszerűsége, amely több szempontból eltér a klasszikus rádiónak készített anyagoktól, a teljesség igénye nélkül elég róla annyit elmondani, hogy szabadabb beszélgetésekre ad teret, mint egy délutáni rádióműsor. Ezen a területen is érezhető a sajtó alkalmazkodása a fogyasztói igényekhez, ugyanis sokan eleve vodcast formájában veszik fel a beszélgetést. Ennek a módszernek lényege, hogy igény szerint hangformátumban is hallgatható és videóként is nézhető.

További új típusú, hangra építő műfaj az audio storytelling,

amelynek elkészítése külön programmal történik, ennek használata pedig könnyen megtanulható. Lényege egy olyan képriport készítése, amelyet leírások által, szóban is el lehet mesélni, elképzeltetve a hallgatóval minden egyes fotót. Hozzáteszem, hogy ezzel a módszerrel eddig csak elméletben találkoztam, a mi régiónkban talán még nem annyira népszerű, mint az előbb felsoroltak.

Elmondható tehát, hogy rendszeresen jelennek meg olyan platformok és műfajok, amelyek a klasszikus sajtó működését valamilyen formában befolyásolják. Meglátásom szerint nem ezekhez a legnehezebb alkalmazkodni és a médiapiac működésének szempontjából sem ezek a legveszélyesebb tényezők, hiszen be lehet építeni őket az újságírói munkába.

Vadászat a kattintásokért

Ahogyan azt korábban ígértem, részletesen kitérnék a clickbait jelenségre és annak okaira. Az általam olvasott statisztikák szerint egyre inkább egyértelmű, hogy az emberek nagy része a közösségi médiát használva tájékozódik, a platformok működési rendszerét ismerve pedig óriási erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy az online portálok kattintásra vegyék rá a fogyasztókat.

A verseny tehát már nemcsak az olvasottságért megy, hanem a figyelemért is. Fontos kérdés, tud-e adni az újság olyan címet egy anyagnak, amely ráveszi a fogyasztót a görgetés leállítására és később a kattintásra. Mindezeket figyelembe véve, nem túlzás azt mondani, a clickbait jelenség valamilyen szinten érthető, akkor is, ha sok esetben félrevezetésnek tűnik.

Mint tudjuk, a sajtóorgánumok közül először a bulvárlapok kezdték el a módszer használatát, bizonyos idő után viszont egyértelművé vált, hogy a hagyományos, minőségi tájékoztatást képviselő újságoknak is használniuk kell néha ahhoz, hogy elérésüket megnöveljék, vagy adott esetben fent tartsák. Ennek az alkalmazkodásnak mindenképpen vannak hátulütői is. A több év alatt felépített, hűséges olvasótábor például rossz szemmel nézheti ezeket a változtatásokat, a minőség romlását láthatja bennük. Ha így gondolják, valójában nem is tévednek.

Másik érdekes tényező az emotikonok, emojik megjelenése a közösségi médiás kiajánlókban.

Ezekre szintjén jellemző, hogy eleinte a bulvársajtó használta őket, ma már viszont szinte minden portál esetében megjelennek. Ezeknek célja egyértelmű, a mondanivaló mellett érzelmeket is közvetítenek. Erre azért van szükség, mert manapság az emberek egyéni kommunikációjukban gyakran használják ezeket és barátságosabbnak láthatják azokat a tartalmakat, ahol szintén megjelennek.

A kattintásvadászat jelenségének egyik nagy hátrányára még nem tértem ki, a fogyasztók közül már sokan fel tudják ismerni a szenzációhajhász, félrevezető címeket, ezért megtörténhet, hogy nem olvassák el a cikket. Ebben mutatkozik meg leginkább az új médiához köthető jelenségek zsákutca jellege, a sok változtatás előbb-utóbb többet árthat, mint amennyit használ (Balázs 2017, 2020).

Milyen lesz a média jövője?

Összefoglalva a leírtakat, megállapítható, hogy a klasszikus sajtó megmaradására nincs olyan recept, ami biztosan működne. Próbálkozások folyamatosan vannak, de rengeteg új platformhoz és módszerhez kellene egyszerre alkalmazkodni, ez pedig nehezen megvalósítható feladatnak tűnik. A média jövőjének helyzete ilyen körülmények között előre nem látható, piaci szempontból pedig még inkább kiszámíthatatlan. Olyan megoldásra lenne szükség, amely stabilitást jelent a sajtó számára és lehetőséget arra, hogy alkalmazottait munkájuknak megfelelően jutalmazza. Amíg ez a megoldás nem születik meg, addig marad a küzdelem és az optimista várakozás. (Balázs 2018.)

Szakirodalom:

Balázs Géza (1996) Egy lehetséges magyar nyelvstratégia körvonalai. Magyar Nyelvőr, 250–63.

Balázs Géza (2000) Médianorma. A nyilvános megszólalás esztétikája. Magyar Rádió, Budapest.

Balázs Géza (2017) A média nyelvi normája. 61–70. In: Televízió és közízlés. Szerk.: Barabás Klára, Buglya Sándor. Magyar Művészeti Akadémia, Budapest.

Balázs Géza (2018) A hagyományos média vége, és ennek következményei. Me.Dok. 2018/3. 5–14.

Balázs Géza (2020) A manipuláció titkai: küszöb alatt vagy mellékúton. 13-22. In: H. Varga Gyula szerk.: A befolyásolás formái a médiában. Szándék, forma és tartalom. Hungarovox Kiadó, Budapest.

Balázs Géza (2023a) Az internet népe. Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest.

Balázs Géza (2023b) Újmédia-kislexikon. IKU, Budapest.

Balázs Géza–Szayly József–Szilágyi Árpád (2005) Médiaismeret. Sajtó – rádió – televízió – internet. Szerk.: Balázs Géza. DUE, Budapest.

A szerző a Babes-Bolyai Tudományegyetem médiaszakos hallgatója.