Borús, hideg, szeles napra ébredtünk: nagykedd van. Ha nagyhéten eső esett, nagyanyám mindig azt mondta, hogy Mária siratja a Jézuskát!

Nagyanyám mondása egyszerű, népies temészetmagyarázatnak tűnik, pedig évezredes keresztény hagyományt, szemléletet őriz. Jézus és Mária együtt szenvedésének, compassiojának emlékét.

Az Újkígyóssal rokon, ma Arad megyéhez tartozó Kisiratoson az 1990-es évek közepéig volt élő hagyomány, hogy a virágvasárnaptól nagyszombatig reggelente a templomban hangosan elmondták a nagyhét napjainak történéseit, Mária és Jézus elképzelt párbeszéde alapján. E szöveg mai napra vonatkozó szakaszát idézem az 1914-ben született Faragó Viktória néni elmondása alapján: „Kérdözi a Szűz Mária a Szent Fiát: Neköm legkedvesebb fiam, Jézus, mit töszöl të nagykeddön? Legkedvesebb anyám, édös Szűz Máriám én azt neköd mögmondom: Nagykeddön én vándor löszök! Ëgyik városbul a másikba mögyök, éjjelönkint nem lösz hova lëhajtani álomra a fejemet…”