Hamvazó- vagy böjtfogadó szerda van, melyet a moldvai Szabófalván, aszúszerda néven is hallottam emlegetni. Ez a nagyböjt kezdőnapja. A hamvazó, vagy hammas-szereda név onnan ered, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a szokás alakult át a 12. századtól a ma is ismert hamvazkodássá.

Ez a bűnbánat ősi jele. A hamu az élet elmúlandóságára figyelmezteti az embert. Templomainkban azzal a hamuval jelöli meg a pap a hívek homlokát, amely az előző évi szentelt barka elégetéséből származik, közben ezt mondja: „Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és visszatérsz a porba.”

Ezt a hamut nagyanyáink hathatós szentelménynek tekintették. A régi újkígyósiak, épp úgy, mint a palóc és székely katolikusok is, mikor a hamvazás után hazaértek a templomból összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakkal, hogy azok is részesüljenek az áldásban – hitük szerint így egész esztendőben nem fáj majd a fejük. Falvainkban még fél évszáda is sokan tartották, hogy böjti napokon csupán kenyeret és vizet vettek magukhoz. A böjt jóval több, mint a test vágyainak korlátozása, sokkal inkább a bűnbánat, a megtisztulás, az imádság időszaka, ahol különösen is idő-szerű a régi templomi énekünk igazsága, miszerint: