Skip to main content

Csak ráböknek… (26.)

- 2023. 01. 02.
Első moldvai utam utolsó fényképét sodorta elém a számítógép szeszélye. Leginkább lelki előkészületek után indultam neki a „béfelé” vezető útnak. Vonat, autóbusz, ahogy ott mondták „kursza” vitt a célom felé. Senkivel sem álltam szóba, próbáltam észrevétlen maradni. Mindennél jobban vágytam rá, hogy saját környezetében hallhassak moldvai magyar beszédet. A „három keresztnél” szálltam le s gyalogosan, egyetlen pici, kopott műbőr táskával az oldalamon indultam a hatalmas csángó falu felé. Talán nem voltam elég ügyes, talán a besúgók hálózata volt túl éber, így alig két órát tölthettem a faluban. A kútnál verődtem szóba a képen látható, fiatalasszonnyal. Kezdeti bizalmatlansága hamar eloszlott. Megtudtam, hogy tudja magyarosan a pénteki imádságot, amit cinkacska korában a bunikája rendre tanított neki. Meg a „Kaszálómba van egy nyírfa” kezdetű balladát… No eddig tartott az én első moldvai utam. A poros Szeret-menti város őrszobáján egy magyarul (érzésem szerint szándékosan hibásan) beszélő egyenruhás hosszas „beszélgetés” után azt mondta, rosszat akarok Romániának, mert engem nem a fejlődés, hanem a szegénység és a múlt érdekel. Szerencsére a kis diktafonom annyira lekötötte őket, hogy a piciny, zsebemben lapuló fényképezőgépre idő sem maradt. Aztán valósággal kidobtak, mehettem, amerre láttam, azzal az megfellebbezhetetlen ukázzal, hogy 24 órán belül hagyjam el az országot…
Most, hogy leírtam ezeket eszembe jut, hogy rám maradt az alaposan átkutatott holmim összekapkodása – szándékosan a kidobásom előtti pillanatokra időzítve – Kányádi Sándor sorai ötlenek föl bennem:
Van, amikor szemük se rebben
csak ráböknek, hogy mi van ebben
s mi amabban leszedni mindet
átnedvesül a gatyád az inged
megszégyenülten mint a tolvaj
maradsz a szennyes kis motyóddal…

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x