Skip to main content

Grammatici certant – de hogy?

- 2022. 02. 01.

Keményen bírálja Bugát Pál és követőinek (egyébként jószándékú, de valóban túlzott) „szócsinálmányait”, minden idegenszerűséget: a régi népnyelvet és irodalmat, az „egészséges észjáráson” alapuló nyelvi formákat ajánlja ahelyett, hogy „görög, latin vagy német kifejezések élesztőjével” összegyúrt és dagasztott „sületlen kotyvalékokat” gyártanának (Nyr. 1877: 453). Törekvéseik visszhangra találtak, s a Bugát, Schuster, Frivaldszky-féle túlzott nyelvújítókat Herman Ottó, Szily Kálmán, Fialkovszky Lajos igyekezett visszafogni (Németh G. 1960: 244).

A képviselőház nyelvhasználatát is figyelmezteti. Az ember természetesen beszél otthon és baráti körben, de ebből a körből kilépve németes, a fordítók által meghonosított szokatlan szó- és mondatszerkezeteket használ. A képviselőház nyelvhasználata mintaként is szolgál, sokan olvassák, ismétlik, megszokottá válik, pl. az ilyen „idétlenségek”: távbeszél, védképes, tengervéd. (Láncz 1982: 54.) Ugyanilyen vehemenciával megy neki a Nyelvőr a sajtó nyelvének. Németh G. Béla (1960: 231-232) megjegyzi, hogy ebben a korban válik szét az irodalom szépirodalommá és hírlapirodalommá, ekkor indul a nagyobb mérvű magyarnyelvűség, világos tehát, hogy a nyelvalakulás botladozik és idegen minták is befolyásolják, és „nagyarányú nyelvromlás” mutatkozik. Ennek következtében „a hatvanas évek folyamán az Akadémia s az íróvilág az ezekből és az ezekhez hasonló, a korszak fejlődésének sajátságaiból adódó nyelvromlás ellen emeli föl szavát többízben, s e fejlődési sajátságokból szülemlő nyelvromlás meggátlására, leküzdésére hozzák létre ugyanezek körök 1872-ben a Nyelvőrt”.

Az idegenszerűségek oktalan üldözését jól mutatja a Nyelvőr (1872: 399) egyik példamondatpárja. Melyik az idegenebb mondat, az (a), amelyben csupa magyar szó van, vagy a (b), amelyben csupa jövevényszó?

(a)enyém feleség hagyta övét téli felöltő megigazítani, vagy

(b)plébánosunk megreparáltatta templomunk ablakait?

A nyelvkritika stílusa (bizonyos esetekben metaforái) hol ironikus, hol fennhéjázó, hol a végletekig gúnyos, sértő, s ennek hatása volt a későbbi nyelvtisztasági, purista vonulatra, gyakorlatilag mindmáig. A leggyakoribb kifejezések: nyelvtisztaság, magyartalanság, nyelvrontás; romlott, siralmas, szánalmas (állapotban levő irodalmi nyelv); soloecismus, barbarizmus, nyelvkorcsosulás (1873: 54), korcs szó (1876: 488), fattyú hajtás (1873: 131), koholmány, zagyvaléknyelv (1873: 318). A módszer, a feladat: rostálásra való nyelv; „még elég sok az irtani való gaz, sok a fattyú hajtás” (1874: 171). Minősítés: „az értelmi fogyatkozás itt kézzel fogható” (1872: 394), „zárt szobában készült elmélet”, ma talán azt mondanánk szobatudós, elefántcsonttoronyban való alkotás, esetleg: fotelkommentelő. Bírálnak, ítélkeznek, ők „a nyelvtudomány ítélő széke” (1875: 50). Börtönért kiáltanak: „vasat a rossznak (1873: 341).

Nyelvkritikájuk sajátossága a moralizmus: a nyelv (kitalált, fiktív) törvényeinek megsértése vagy megtartása morális kérdéssé válik. Például: „Az ilyesminek közlése már nem gondatlanság többé, hanem lelkiismeretlenség” (1873: 318). Németh G. Béla (1960: 237—238) felhívja a figyelmet arra, hogy a kritikusok a nyelvi törvényt a formális (és nem nyelvi) logika alapján értelmezik: a törvényt be kell tartani. Aki ezt nem teszi, annak „gondolkodásában állott be zavar”, „szándékaihoz férhet kétség”, valamiféle „erkölcstelenség” lehet a háttérben, esetleg megkérdőjezhető „józan ítélőképessége”. A „nyelvkincset” is kettéosztják: „Vannak a nyelvnek törvényes és vannak öröklődő, megválthatatlan, eredendő bűnben fogant eszközei, s ez utóbbiak használata mintegy tisztátalan cselekedet.”

És ez azóta sincs másképp.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

x