Mégis, jó 750 évvel Juliánusz barát után én is megtaláltam… Ez az én „megtalálásom” nem volt valami nagy és nem is jelentős esemény – számomra mégis életre szóló. Most éppen kissé elérzékenyülve olvasom a derék Domonkos-rendi szerzetes útjának krónikáját: „nagyon örültek a megérkezésének; körül vezették házaikon és falvaikon. (…) Nagyon szorgalmasan hallgatták őt, mivel nyelvük teljességgel magyar volt és megértették őt és ő is azokat…” Akkor, velem is valami ilyesmi történt!

Alig húszévesen, kicsit Juliánusz barátot játszva megkértem egy kedves 15 esztendős leánykát, hogy vegye le szép, rátétes mellesét. S komoly dokumentációs szándékkal terítettem az esővizet gyűjtő „kút” cementből öntött fedelére. Fényképeztem s kicsiny, mára alaposan elsárgult zsebkönyvembe kusza betűkkel írtam be: „A mellrevaló őszi, tavaszi viselet, akkor hordják, mikor még nincs nagy hideg. Ezt Sallai András báty készítette, a rajta lévő hímzést Rózsi, András báty leánya varrta…”