A sors hárommal áldotta meg. Szépek voltak, kedvesek, jó evők, egészségesek. Mikor sétálni mentek, mindenki megnézte őket. Boldogságtól sugárzó ifjú pár, három gyönyörű gyerek. Hát ilyen is van, így is lehet! Teltek-múltak az évek. A kamaszkortól kicsit félt, de hála a Mindenhatónak, semmi rettenetes nem történt. Jól tanultak, sportoltak, a kicsi még hegedült is. Elvégezték az egyetemet, a nagy orvos lett, a középső mérnök, a kicsi hegedűtanár. Elköltöztek otthonról, a középső a barátnőjéhez, a nagy és a kicsi a nagyanyjukhoz. De majdnem mindennap telefonáltak, küldtek egy sms-t, vagy felugrottak pár percre… Aztán szép sorjában megnősültek. Az sms-ek, a telefonok el-elmaradoztak, egyre ritkábban ugrottak fel. Megszülettek az unokák, fiú mindegyik. Őket is ritkán látta, igaz a kicsi külföldön élt, a középső vidéken, csak a nagy maradt a városban, de másik kerületben. Már csak a családi ünnepeken találkoztak. Egyszer a kicsi elfelejtette felköszönteni a születésnapján. Mikor szóvá tette, ennyi volt a válasz: Ja, tényleg! 

Úgy érezték, elég erősek, egészségesek, nem is túl öregek, anyagi gondjaik nincsenek… Örökbe fogadtak egy árva erdélyi kislányt, Csengét.