Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Harangozó Imre

Harangozó Imre

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Tükör által

2021.02.11.nincs hozzászólás

Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára 60. születésnapjára készült esszékötet hatvan írást tartalmaz.

A kötetet Blankó Miklós és Pölcz Ádám szerkesztette.

A fejezetcímek kezdőbetűiből kiolvasható az évforduló, amelynek alkalmából létrejött ez a kötet, egyúttal csoportosítják is azokat a területeket, amelyekhez szorosan kötődik a címzett. A fejezeteket a Balázs Géza képtárából származó, találó képek választják el.

Ebben a formabontó könyvben nemcsak esszék, hanem versek, játékos szövegek, sőt még hexameterek is helyet kaptak. A műfaji sokszínűség mellett stílusbeli változatosságot is tapasztalhatunk, a szépirodalmi és a tudományos mellett a laza, társalgási stílus is megjelenik.

Első fejezete a Hétmérföldes csizmában címet viseli, amelyben tíz írás kapott helyet az utazás témájában. Ebbe a részbe olyanok írtak esszéket, mint Korzensky Richárd, Kroó Katalin, Újvári Edit és Veszprémi Eszter. Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor az utazást, mint szimbólumot irodalmi példákon keresztül ragadja meg, megidézi többek között Bahtyint, Melville-t, Swiftet és Camoes-t is. Bemutatja, hogy az utazás egyrészt kilépés a jelenből, hiszen az elénk táruló világok a kiindulóponthoz képest bizonyos szempontból a múlt és a jövő képviselői, másrészt státuszváltás is, a nálunk alacsonyabb vagy magasabb státuszú környezetbe való látogatáskor. Gráfik Imre Balázs Géza világutazó és szemiotikus voltát is fölidéző chicagói utazása során készített feljegyzéseit és fényképeit osztja meg, és elmeséli azt az élményt, amikor először pillantotta meg Chicagonak, az iratszekrények városának a felhőkarcolóit. Címében Italo Calvino regényét megidézve ír Kusper Judit az utazás szemiotikájáról, a mesék és a mesehősök, vándorok világáról, a minket körülvevő világ megértéséről. Gallasy Magdolna képekben eleveníti fel a címzetthez kötődő emlékei egy részét gyerekkorától egészen napjainkig, az élénken figyelő „nagyobbacska” gyerekről, az egyetemistáról, akinek egyszer négyest adott, a tanárról, akitől a diákok „még egy órát” kérnek. Vasné Tóth Kornélia „Ex Libris Land”, vagyis Magyarország területén vezet végig, Nagy Levente Péter BG-idézetekre ír reflexiókat.

Az Anyanyelvünk múltja, jelene és jövője az anyanyelv témájában létrejött írásokat tartalmazza, Grétsy László például két legyet üt egy csapásra, hiszen nemcsak az anyanyelvünk múltját mutatja be azáltal, hogy egy Széchenyi-idézetet választ elemzése tárgyul, hanem a jövőjét is: a részlet vizsgálata nyomán arra a következtetésre jut, hogy a magyar nyelvet „a következő másfél évszázadban sincs semmi okunk félteni az elsorvadástól, a kipusztulástól”. Adamikné Jászó Anna Jókai „nyelvészkedéséről” ír, a magyar nyelv iránti elkötelezettségéről, akinek a „regényei tele vannak találó nyelvészeti megfigyelésekkel”, nemcsak idegen eredetű szavakkal. Gósy Mária kísérletet végez az elmesémákkal kapcsolatban, Balogh Judit a születésnap, mint alkalom nyelvi kifejezési variációit térképezi fel. Lengyel Klára megállapítja, hogy az ünnepelt szereti a kettőspontokat, esszéjének tárgya Balázs Géza Körbejárt Föld című útikönyve, amelyben 664 kettőspontot alkalmaz, és ezen az alkotáson keresztül vizsgálja meg a kettősponthasználat szabályait. Magyari Sára 60 sort ír a jelentésről, a mondatelemzésről lényegéről és fontosságáról. Dialektológiai vonalon Bárth M. János szellemes nyelvi adatokkal tarkítja a nyelvi adatgyűjtés dilemmáiról szóló értekezését. A bevezetésben elmeséli például, hogy amikor Székelyzsombor járt kérdőívezni, az egyik háznál az idős néni megjegyezte, hogy „voltak énnálam már efféle »gyűjtők«, vagy húsz éve; kedves fiúk voltak, és sok pánkót megettek” – mint később kiderült, Hála József és Balázs Géza voltak azok a fiúk. Nyiri Péter Széphalomról, a magyar nyelv fontos állomásairól (például Geleji Katona István Kis grammatikátskájáról, és a nyelvújításról) értekezik. Fráter Zoltán ugyancsak bevonja Széphalom atmoszféráját, aki elhatározta, hogy elcsíp és kérdőre von néhány nemzeti nagyságot, így például Karinczyt, Csokonait, Móriczot is. A fejezetet Mayer Péter és Horváth Eve játékos szövegei zárják.

A Társadalmi felelősségvállalás, hálózatépítés című fejezet nyitószövegét Sonkoly Gábor fogalmazta, őt követi Tolcsvai Nagy Gábor: egy beszélgetést elevenít fel Fábián Pállal, aki elmesélte azt a történetet, hogy miért és hogyan mentette meg a helyesírási szabályzatot attól, hogy törvény váljék belőle. Büky László közös emlékeket elevenít fel Balázs Gézával, visszaemlékszik az első közös műsorukra a Kossuth rádióban, amikor a nagykanizsai nyelvjárást mutatta be. H. Varga Gyula a közös konferenciaszervezéseiket foglalja össze, amelyek között voltak szemiotikai, médianyelvi tanácskozások és számos más típusú, a magyar nyelvhez kapcsolódó összejövetelek. Zimányi Árpád is közös emlékeket, első találkozást elevenít fel, a jövőre utalva pedig tudományosan alátámasztható jókívánságként kíván még – az első hatvan évhez hasonló – hatvan évet. Fűzfa Balázs az irodalmi művek regionalitását vizsgálja, Hoványi Márton az ünnepelt tehetséggondozó munkásságára fekteti a hangsúlyt, Simon Gábor a definiálás tematikáját járja körbe, Málnási Ferenc is a címzett hivatástudatát emeli ki, akit boldogan sorol „nyelvész mesterei” közé.

Juhász Judit a műveltség kérdését, a generációk közti kommunikáció csendes eltűnését járja közbe a tömegkommunikáció korában, ezzel indul a Változó és továbbélő kultúrák, kulturális találkozások című fejezet, amelyben Markó Péter a globalizációról elmélkedik, míg Keszler Borbála és Kaán Miklós a múltba nyúl vissza, és a népi gyógyításról, mágikus gyógymódokról, az orvosi és a nép gyógyítás összefonódásáról értekezik. Hidasi Judit a japán kultúráról ír, a diákok idegennyelv elsajátítási nehézségeiről és hátteréről. Z. Karvalics László az intelligens médiát veszi esszéje középpontjába, Bóna Judit a képi kultúra, vagyis napjaink diákjainak a tanulási és szövegértési igényeit járja körbe, Verók Attila pedig az erdélyi szász kultúra kapcsán értekezik. Szűts Zoltán és Szűts-Novák Rita az ünnepelt azon tulajdonságát emeli ki, és beszéli el, amely segítségével képes kiismerni a Nagy Rontókat, a digitális eszközöket, és a jó cél érdekében használni, például bemutatni a televízióban, hogyan kell helyesen írni. Gonda Zsuzsa az új sms-típusokról, az sms-ező kávéautomatáról osztja meg a tapasztalatait. A német hírlapok és az angol popzene népszerűségéről és annak okairól beszél Hujber Szabolcs, a magyar állatmesék angol fordításait Vesszős Balázs vizsgálja. Blankó Miklós az ünnepelttel való első beszélgetését, és közös vonásukat, az opera iránti rajongásukat meséli el.

A világ és benne az ember fejezetben az ember értékeit a mesterséges intelligenciához képest, illetve a MI és az ember viszonyait tárgyalja Aczél Petra, aki az ünnepeltet, mint „a jegyzetfüzetével a kezében” „gondolatkincseket” gyűjtő Gézát festi le. Kiss Jenő esszéjében Balázs Géza egyetemi hallgatóként jelenik meg, aki egy volt a többi között, mivel nem tudta, hogy „Géza édesapja nyelvész”, egy „tanulásban szorgalmas, felelésben aktív” diák, aki „első vagy második volt a jobb oldali sorban”, és nem hozzá jelentkezett szigorlatra, mert az a hír járta, hogy tanár úr nagyon szigorúan osztályoz. Ahhoz képest mindhárom alkalommal, amikor nála volt szemináriumon, jelest kapott. „Ha szeretjük és tiszteljük, amit csinálunk, magát a nevelés-tanítást, akkor képesek vagyunk arra, hogy folyamatosan fejlődjünk” – írja Antalné Szabó Ágnes az oktatásról szóló rövid írásában.  A levélforma is előkerül, ez ünnepelt kedvelt költőjének, Karácsony Benőnek Albu-Balogh Andrea írt levelet. Bérczessy Lajos közös emlékezéseket, találkozásokat idéz fel, és megállapítja, hogy a nem esik messze az alma a fájától mondás igaz lehet Balázs Gézára is, aki akárcsak édesapja, P. Balázs János, ízig-vérig tanárember, kutató, nyelvész, tudós volt. Hatvanon túl megáll a vonat, eleveníti fel édesapja szavait Kovács Zsuzsa, az ember nem öregszik, csak bölcsebb lesz. Horváth Péter Iván meggyőződése, hogy a Balázs Géza internetes naplóját, és annak termékenységét nézve az ünnepelt nem is hatvan, hanem inkább százhúsz éves. Minya Károly szócikkekben köszönt, többek között a nyelvművelés 3.0 mellett az online nyelvstratégia, a juniális és a tiszta-túra is címszóvá vált. Dede Éva szabad ötletekként asszociatív láncot hoz létre a közös emlékekből. Terdikné Takács Szilvia hexameterben idézi fel megismerkedésüket. Pölcz Ádám a mester és a tanítvány viszonyát mutatja be.

Az utolsó fejezet a néprajzkutatóhoz szól, a Népi hagyományok, pálinkakultúra Kováts Dániel eszéjével indul. Voigt Vilmos a balázsolásról és a hozzá kapcsolódó szokásokról, Pusztay János a kedélyes hangulatú esszéjében pedig a finnugor népek gyógyírjeiről, és balzsamairól ír. Kemény Gábor Krúdy Gyula Luca-napi novelláját értelmezi, amelyben összeérnek a néphagyomány és a keresztény hitvilág motívumai. A fejezetet Fehér József, Juhász Zoltán András és Veszelszki Ágnes esszéi zárják.

Ez a kép nemcsak a sokszínűség tekintetében különleges, hanem abban is, hogy egyszerre láthatjuk benne az egyetemistát, a tanárt, sőt munkájának termékenysége okán Horvát Péter Iván állítja: Balázs Géza nem is hatvan, hanem százhúsz éves.

A borítón Várhelyi Csilla festőművész munkája látható. Balázs Géza sziluettje egy fal előtt áll, amelyen falfirkák utalnak a graffitivel is foglalkozó múltjára, de többek között magába sűríti az utazót, a nyelvészt-nyelvművelőt, az néprajzkutatót, a vezetőt, a pedagógust is. Nemcsak a könyvborító, hanem a hat területre csoportosított esszék is utalnak valamire: a sokszínűségre.

Leképezhető hát a Szent Ágostoni „három idő”, a jelen a múltról, mint visszaemlékezés láttatja például a P. Balázs János kisfiát, vagy épp az egyetemi hallgatót. A jelen a jelenről a szemlélet, amellyel megközelíthető Balázs Géza személye, már a fejezetcímekben is transzparenssé válik, így jön létre az utazót, a nyelvészt – nyelvművelőt, a hálózatépítőt, a kulturológust, az oktatót, mestert és a néprajzkutatót is bemutató többdimenziós kép.

Zárásként pedig szeretnék utalást tenni Grétsy László köszöntőjére, amely az ünnepségen elhangzott ugyan, de sajnos nem része a könyvnek, ellenben még egyet visszaugrik az időben, sőt jól megcsavarja azt, hiszen egy beteljesedett jóslatra világít rá: amikor P. Balázs János családjánál járt, a pár éves Balázs Gézának dedikálta a Szóhasadás című könyvét: Géza kisfiúnak szeretettel, hátha egyszer nagy nyelvész lesz belőle.

Amíg a kötetet olvastam, végig az járt a fejemben: láthatjuk-e magunkat a tükörben olyannak, amilyennek a barátaink látnak? A BG 60 ugyanis egy különleges tükör; egy olyan tükör, amelyben a címzett, Balázs Géza olyannak láthatja magát, ahogyan látják és látták egykori tanárai, diákjai, kollégái és barátai. A hatvanszázhúsz esztendő tisztelgései jó kiindulópont lehet a jelen a jövőről tájolásához. Boldog az az ember, akinek ennyi barátja van.

(„Az élet éppen elég hosszú.” Írások Balázs Géza 60. születésnapjára. Szerk. Blankó Miklós – Pölcz Ádám. Inter, Budapest, 2019.)

Új hozzászólás