A görög epikureusok, pitagoreusok jobban hitték, a szofisták már kissé eltávolodtak ettől a megegyezés (theszisz) irányába. A 20. századra még tovább távolodott ettől a történeti ember, az egyik strukturalista kijelentette: a nyelv háromszorosan önkényes. A platónival szemben az arisztotelészi, mára az akadémiai tudomány egyirányú utcában van. Akik kritikával illették, önmagába zártságát kikezdték, azokat többnyire kinevették, tudománytalannak minősítették; jobb esetben nem égették meg őket, de többnyire nagy magányosok lettek.
Ha a két utat és vitát igen-nem kategóriában tekintjük, akkor az arisztotelészi logikát követjük, és nem léphetünk tovább. Ha a kizárt harmadik törvényét máig érvényesítő keleti (ázsiai) gondolkodást, akkor viszont van más út. Persze olyan, amelynek csak kevés kapcsolata van a kategorikus, szabályalapúval. Olyasféle fordulat előtt állunk, ami Bolyai János fölfedezéséhez hasonlítható. Ha az adott tudományos rendszerben (paradigmában) nincs továbblépési lehetőség, akkor a megoldás: a kilépés; másként: egy új dimenzió fölvétele. (Erről szól most születő munkám, várhatóan nyáron lesz olvasható A művészet és a nyelv antropológiája.)
S hogy mi van a karácsony legmélyén? A hivatalos etimológia szerint egy szláv szó: kracsún, korcs: átlép, napforduló. (Legyen és lehet szép, meghitt kracsúnja annak, akinek itt véget ért a tudomány/a.)
Merthogy a Czuczor-Fogarasi szerint talán (!) a latin incarnatio (megtestesülés) lehet benne. Mások a kerecsen-kerencseny ‘fekete’ jelentésű török (kun) szóval hozzák össze. (A számos Karács – Karács településnevünkről jóformán semmit sem mond a földrajzi nevek etimológiai szótára, csak annyit, hogy egy személynévből lett. Az pedig nyilván a semmiből, vagy mondjuk az égből pottyant alá, éppen ide, Magyarországra.)
Ha a platóni indíttatású, közvetlen, szerves, organikus „lélekszerű”, metafizikai grammatika felől közelítünk, amelyet a pszichoanalitikusok archaikus, természetes kódnak tartanak, akkor az érzelmi hangulatreprezentáció figyelembevételével a KARÁCSONY kitágul. Kedves szatmári ismerősöm, barátom, költő, szociográfus, író így látja:
„A fogalmakat én mindig az öt érzékszervemmel közelítettem és közelítem meg. A karácsony kar indításában ölelő karokat láttam és látok ma is, amelyek – és ezt már a rács elem adta – korábban a szeretet börtönébe való önkéntes bezártságomat is érzékeltették. A fülem a szó ka-rá elemének a házak közé a hideg elől bemenekülő varjak károgását idéző elemét a cs száncsengő csilingelésének kedves bája oldja fel. A cs-ben a vezérlő, utat mutató csoda, a csillagos égen csillogó, ragyogó és bennünk erkölcsi törvényként világító csillag is benne van. A staglásélmény se marad ki: a karácsony-kalácsom egybehangzás süteményillatot áraszt. Most konkrétan annak a mákos és diós bejglinek az illatát, amelyet jó barátunktól, a rétesek királyaként aposztrofált Takács Tónitól kaptunk. A karácsony gyermekünnep. A hozzánk tartozó apróságoktól válunk újra gyermekké. S megszületik, újjászületik bennünk is az a gyermek, aki valaha voltunk. Az az édes, merengő, kedves, minden apróságnak, minden ajándéknak igazán, tisztán örülni tudó emberparány.”
Ennyit a konkrét szó kapcsán. Befejezésül következzék a szerző, Szilvási Csaba karácsonyi üzenete:
„Aki szeretetből bőkezűen ad, csodálatosképpen az marad gazdagabb” írja a fehérgyarmati költőnő, Szabó Kató, a kisváros egyik lelke, az én lelkemnek is szerves része. Annak a kis gyertyácskának egy-egy, egyforma hosszúságú darabját küldöm most nagy szeretettel Szatmár és benne szülővárosom, Fehérgyarmat, valamint a négyéves középiskolai, illetve ötéves egyetemi éveim kedves színtereihez hasonlóan az immár közel negyvenéves ittlétem alatt szintén a lelkem darabjává vált Tatabánya és a hozzá közeli települések, továbbá minden magyar település karácsonyfájára, aki én vagyok, picike lángocskám fényével és melegével. Azt üzenem mindenkinek, azokra is nagy szeretettel gondolva, akik már nem ünnepelhetnek velünk együtt, de akikkel mi együtt ünnepelünk – hogy aki él, mindenki örüljön, mert az élet mindnyájunknak kivételes, szent, karácsonyi örömül adatott.”
Nincs hozzászólás!