Skip to main content

Őshonos fesztivál

- 2020. 06. 25.

Több mint szimbolikus a küldetése. A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza honlapján az alábbi közlemény olvasható:

„2020 a nemzeti összetartozás éve. Az emlékév megünneplésére keresve sem találhatnánk jobb alkalmat, mint az elszakított nemzetrészek társulatainak találkozóját, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. A programsorozat – melynek hosszú és eseménydús idővonalán az idei év egy újabb mérföldkő lesz – reményeink szerint nem marad el, és az új időpontban megtarthatjuk. Lehessen ez a kilenc nap az egyetemes magyar színházkultúra ünnepe, a klasszikusok és az újdonságok élvezete, a félbemaradt repertoárok és reménybeli bemutatók továbbgondolásának terepe, életünk újra indulásának nyitánya.”

Balogh Tibor, a darabok válogatója a Kisvárdai Lapok egyik tavalyi számában így ír: „Három éve, a művészeti tanácsadói (válogatói) megbízatásom kezdetekor a határon túl alkotó színházvezetőket éppen arra biztatta fel valaki, hogy verjék ki Kisvárdáról a fesztivált. A saját, őshonos fesztiváljukat. Néhány színházgazda nekibuzdult, másokat visszatartott a nosztalgia vagy a józan ész, s ma nyugodtan jelenthetem: túljelentkezés volt a jubileumi XXX. fesztiválra is.”

Az idei a XXXII. lesz, ha lesz. Ebből az apropóból elevenítsünk fel az elmúlt évekből négy előadást!

Lenyűgöző volt Molnár Ferenc: Liliom előadása a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bemutatásában 2017-ben. A csupasz, díszlet nélküli, vasrácsszerű színpadon hiteles és valódi játék elevenedett meg a hű és kitartó, nagyrészt egyoldalú szerelemről. Mintha Szabó Lőrinc Semmiért egészen versét láttuk volna kivetítve egy drámában. Liliom szerepében Mátray László vad erővel jelenítette meg a függetlenséget feladni nem akaró, bohém egyéniséget, Juli szerepében pedig a fiatal, igen tehetséges Vass Zsuzsannát láthattuk, aki érzékenyen ábrázolta az önfeláldozás nem mártíri szerepét.

Akciómusical és vitézi dráma egy raktáráruházban. Ezt az alcímet is kaphatná az Újvidéki Színház Fekete című előadása ugyancsak 2017-ből, amely a nagy szerb hősmítoszról szól teljesen újszerű köntösben. Az emeletes vaspolcok a várfalak, a bevásárlókosarak pedig a többfunkciójú díszletelemek. A Žanko Tomić rendezte előadás legfontosabb összetartó eleme a stílustörés, az időben és korban egymásnak ellentmondó nyelvi megformáltság, az úgynevezett nem valódi régies kifejezések használata, amikor még a vala és a volna is összekeveredik.

Nem túlzott asszociációval mondhatjuk, hogy Moliere Tartuffe-jében a családfő, Orgon és Gogol Revizorában a polgármester (Anton Szkvoznyik-Dmuhanovszkij) rokonai egymásnak. Látszólag csalók áldozatai, de valójában vakok és süketek. Erről újra meggyőződhettünk a Csíki Játékszín előadásának megtekintésekor, amely Gogol Revizorát vitte színre. A már említett polgármester szerepében Kozma Attila szuggesztíven formálta meg a karaktert, netán típust, aki minden hájjal megkent helyi kiskirály, neki gazsulál és hajbókol mindenki. Ő pedig a véletlen csinálta revizornak, az orosz rapkedvelő Hlesztakovnak (Bende Sándor alakítása) keresi a kegyeit, és jelszava: Mi Istenünk a korrupció. Természetesen az ismert társadalmi rétegek vezető képviselői is felvonulnak kenőpénzeikkel (Hlopov tanintézeti felügyelő: Bilibók Attila; Ljapkin-Tyapkin bíró: Veress Albert és Zemljanyika közjólétiintézmény-gondnok: Lőrincz András Ernő megformálásában.) Parászka Miklós rendezése a mű tartalmának örökérvényűsége jegyében került színre.

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? (Marosvásárhelyi Yorick Stúdió) című művét Sebestyén Aba igen meggyőző és hiteles előadásában láthattuk. Talán még élhetünk azzal a gyanúperrel is, hogy a szerző rá írta a művét. Így is lehet halmozottan hátrányos helyzetű valaki, mint a főhős, Robert. Sőt az egész család. Az apa állandóan a bőrkanapén ül, nem mellesleg a helyi élet és halál ura Ceaușescu Romániájában; az anya depressziós, és állandóan sír, a báty pedig meg akarja ölni Robertet. Őt nem a jólét nyomorította meg, hanem a beilleszkedés lehetetlensége, valamint társtalansága, hiszen a neki tetsző lány is „túloldali”. A főhős pszichiátriai eset, szellemileg némiképp defektes, apuci kisfia, s ez elsősorban a beszédében mutatkozik meg. Egyébként a banán mint ételkuriózum a szocialista társadalmak univerzáléjának is tekinthető: a rendszerváltás előtt a Szovjetunióban, Leningrádban részképzésen részt vevő orosz szakos hallgatók akkor ettek szalámit, ha az ismerős párttitkár fia megvendégelte őket…

Forrás: szinhaz.w3h.hu

 

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x