Skip to main content

Voigt Vilmos: A jelek valóságáról – a valóság jeleiről

Tuba Márta - 2020. 06. 21.

Hűséges olvasójaként én is folytatom könyvismertető tevékenységemet.

A jelek valóságáról – a valóság jeleiről tanulmánykötet Thomas A. Sebeok-nek, a nemzetközi szemiotika megteremtőjének állít emléket, de mondhatnánk azt is, hogy Voigt Vilmosnak, a magyar szemiotika megteremtőjének munkásságába enged betekintést. Voigt Vilmos összehasonlító filológusnak tartja magát – ahogy a Bevezetésben és a Magántörténelemben is említi (9., 508): a tanulmányok széles körűek, több tudományterületen, komparatív módszerrel, a jelen kötetben kimondottan tudományközi tanulsággal vizsgálják a jelek és a valóság kapcsolatát. A hét fejezetbe rendezett ötven írást A dolgozatok eredeti közlési adatai (509-513), Válogatott név- és tárgymutató (514-519), valamint Tájékoztatás (520) egészíti ki.

Voigt Vilmos köszöntése 80. születésnapján (kép: BG)

Az első fejezet címe Elmélet, és kilenc dolgozatot közöl a szférák zenéjétől a számítógépes folklorisztikáig, amelyeket a szemiotika elméleti kerete foglal egybe. Mit is jelent ez? A komparatív filológus leírja a jelenséget, majd folyamatba, jelfolyamatba ágyazza, és ebben a kontextusban értelmezi. Babits Mihály recenziót írt Bergson könyvéről, de miért ilyen recenziót írt? Többek között erre tud a jeltani keretben végzett kutatás válaszolni (Szemiotika-orkesztika. Táncelmélet és a Bergson-fordító Dienes Valéria). Ebben az elméleti keretben bonyolult társadalomtudományi fogalmakat is vizsgálhatunk. A tanulmánykötet harmadik fejezete azt példázza, hogy az etnikus identitás és a néphagyomány átfogó társadalmi jelensége követhető szemiotikai szempontból, és e területek változásai megfogalmazhatók (Az identitás és a hagyomány és a védelmük, 269-320).

A második fejezet címe Szövegtörténet, de akár Módszertan is lehetne. A tizenkét szövegtani elemzés időben és szövegtípust tekintve is széles spektrumú: a Paradicsomkerttől a középkori, reneszánsz és barokk proverbiumokon át a 19-20. sz-i dalszövegekig terjed. Van olyan tanulmány, amely ismert témát részletez – Renard nyomai Magyarországon?, Dankó Pista „dalainak” szövegei -, de több az olyan, amelynek ritkaság a tárgya: az óír elbeszélés, Suibhne őrjöngése; a rébuszok; III. Károly 1712-es koronázási ebédje; a „kitántorgott” amerikai magyarok népdalai.

Ez a fejezet egy folklór tantárgy komplett félévi tematikája lehetne, de nem néprajz szakos bölcsészhallgatók is megtanulhatják belőle, mit, miért és hogyan vizsgál a szemiotikai alapokon nyugvó komparatív filológia, sőt a kutatótársak is felfrissíthetik módszertanukat. Hogyan cáfoljunk meg egy eddigi megállapítást? Tekintsük át a magyar és a nemzetközi mesekutatás vonatkozó állításait, majd vessük össze az új Aarne-Thomson-Uther mesekatalógus eredményeivel, így számos nemzetközi szövegpárhuzammal bizonyíthatjuk, hogy Heltai Gáspár 99. fabulája nem a szerző leleménye, hanem általánosan ismert volt a középkori Európában. Ez nem von le annak az értékéből, hogy az 1566-os magyar nyelvű nyomtatott változat régi irodalmi szövegnek számít (Egy nemes emberről és az ördögről – Tanulságos történet annak, aki a végül is egyszerű tényeket kedveli, és ezek feltárásában is kedvét leli).

Hogyan inspiráljunk további kutatást? Mondjuk ki, hogy a rébuszban a szöveg az elsődleges, nem a kép, és biztassuk tudóstársainkat arra, hogy ezt bizonyítsák a képversek tüzetes elemzésével (A rébusz – Egy nálunk eddig nem igazán kutatott „kép és szöveg” műfaj).

Hogyan vizsgáljunk meg egy nem szokványos szöveget? Hogyan válik egy étlap jellé? A látványlakoma mint szöveg egyértelműen a politikai reprezentáció része. Három jelentésszintje a Habsburg birodalom hatalmasságát, az akkori Magyarország gazdagságát, valamint a Rákóczi szabadságharc utáni kibékülést kommunikálta (Látványlakoma – A Habsburg király, III. Károly koronázási ebédje (1712) alkalmából).

Hogyan határoljunk el egy műfajt? Miért illeszthető a magyar nóta és a népdal közé a 27 legismertebb amerikás magyar dal? Azért, mert igaz, hogy a szövegekben említett események az Egyesült Államokban játszódnak, egy szövegben van kanadai helynév. Az is igaz, hogy a dalokban a gyári munkásember szólal meg, aki elmondja a kiutazás történetét, a kinti csalódásokat, hazavágyását – de a hangvétel már nem a régi magyar népdal hangvétele. Ellentmondások és kritikai szemlélet jelenik meg: a beszélők a kinti életre hol büszkék, hol nevetségesnek tartják, noha hazavágynak, sőt azt is észreveszik, hogy otthon is sok a baj az adóval, a végrehajtókkal (Huszonhét amerikai magyar népdal?).

A 4. fejezet címe Esettanulmányok, de lényegében az 5-7. fejezet is esettanulmányokat ad közre a pünkösd, a harangozás témájától kezdve a cirkuszon át egyre személyesebb, szívhez közelebb álló tárgykörökben. Itt nem részletezhetem a könyv minden dolgozatát, úgy gondolom, a fentiekben betekintést nyújtottam Voigt professzor úr tudományos műhelyébe.

Hadd zárjam ismertetésemet egy konkrétum kiemelésével, amely összeköti Voigt Vilmos és Thomas A. Sebeok kutatómunkáját. Egyetemistaként általános nyelvészet tantárgyból kötelező olvasmány volt Sebeok-től A művészet előzményei (1979., magyar fordításban 1983.) Itt olvastam először majomrajzok szemiotikai elemzéséről. A jelenlegi válogatás egyik csúcspontjának tartom az Utazás a szöveg mélyére… tanulmány Böbéről és Misiről írott részét. Aki nem hiszi, hogy Voigt Vilmos képes volt majomrajzoknak eltérő szerzőséget tulajdonítani, az olvasson utána!

Lehet, hogy azért váltam a két könyv hűséges olvasójává, mert Voigt professzor úr 1940. januárjában született, édesapám pedig 1940. februárjában. Professzor úr tehát idén – egész évben – ünnepli 80. születésnapját. Fogadja áttekintésemet jókívánságként, folytassa kutatásait kedvvel, egészségben!

(Voigt Vilmos: A jelek valóságáról – a valóság jeleiről. Válogatott tanulmányok. Gondolat Kiadó. Budapest. 2019. 520 lap)

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x