De közbejött a karantén. Koromnál fogva rögvest önkéntes karanténba vonultam. Másfél hónapja nem megyek ki a házból, családom nem közelít meg másfél méternél jobban, mindent fertőtlenítünk, az ételeket forraljuk.

Én szeretem a családomat, szívesen vagyok velük együtt összezárva is. De elgondolkodtam azon, hogy mennyien élnek szabados életet, s most mi lehet velük. Olvasom az interneten: „Jó annak, aki a feleségét szereti”. Mennyi minden van ebben a kijelentésben. Kimondatlanul az, hogy ha együtt is élünk valakivel, ami csodálatos dolog, ha harmonikus kapcsolatról van szó, de mindig ott van szemünk előtt a kísértés. Rögtön akkor, ha az utcára kilépünk. Nem beszélve arról, ha itt-ott, munkahelyen, boltban, piacon (placcon) kialakul valami kis flört (flörtöcske). Még inkább, ha egy kicsit több is annál. Nincs édesebb a tiltott gyümölcsnél.

Olvasom – ugyancsak a neten -, hogy lecsökkent a prostituáltak forgalma. Nem mintha én odajáró volnék, de valahol megértem az efféle igényt; végeredményben az egész világon ismert, talán ezért is mondják „legősibb mesterségnek”. Most azonban a félelem elvette a néha-néha félrelépni akaró emberek kedvét. Az erotika, a szex visszaszorult a négy otthoni fal közé. Hát, most legyünk találékonyak!