Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

A „nagy leállás” hatásai

2020.05.18.nincs hozzászólás

Bizonytalanság és a kétértelműség, a dolgok lecsupaszítása és a tudomány leleplezése

Egy olyan mértékű globális esemény zajlott le abban az egyébként is komplexitással és bizonytalansággal teli világunkban, amilyenre a 21. században eddig nem volt még példa. A 2019-es év végén világszerte elterjedt a példátlan fenyegetést jelentő új koronavírus (SARS-CoV-2), amely a COVID-19 nevű betegséget okozza. A kormányzatok a fertőzés terjedésének lassítása érdekében különböző korlátozó intézkedéseket, többek között iskola- és könyvtárbezárásokat rendeltek el. Ebben az írásomban arra vállalkozom, hogy felvázoljam, milyen kulturális és szociológiai jelenségeket hozott a felszínre a járvány helyzet. Azt állítom ugyanis, hogy nem új, hanem már egy ideje velünk élő jelenségekről van szó, melyekre a „nagy leállás” hívta fel a figyelmet. Az egyik jelenség a bizonytalanság érzet felszínre kerülése, a másik a dolgok lecsupaszítása, a harmadik a tudományos publikációs mechanizmusok leleplezése.

Kulcsszavak: VUCA – digitális pedagógia – nagy leállás

Bizonytalanság és kétértelműség

Nézzük először a bizonytalanságot, mely, mint a baj, nem jár egyedül. A társadalomkutatók és a közgazdászok világunk leírására az elmúlt években egyre gyakrabban már a VUCA jelzőt használják. A meglehetősen furcsa hangzatú angol nyelvű mozaikszó feloldása volatility, uncertainty, complexity, ambiguity, azaz változékonyság, bizonytalanság, komplexitás és kétértelműség. A VUCA világában a technikai fejlődés kapcsán fellépő jelenségek megítélése így komplex, hatásuk megítélése nem egyértelmű, gyakran szöges ellentétben álló vélemények kerülnek egymással szembe. Példám erre az utóbbi években intenzíven művelt szakterületemről, a digitális pedagógiából, hogy míg a kollégák egyik fele az infokommunikációs eszközökkel történő oktatást élteti, addig a másik fél a könyvtárakat és iskolákat félti, és elbutuló tanuló tömegeket vizionál. Sonia Livingstone a London School of Economics and Political Science, rövidebben London School of Economics hivatalos blogján a jelenlegi helyzet kapcsán megjelentett egy esszét. A kutató arról ír, hogy a karanténból fakadó digitális technológiára való jelenlegi óriási mértékű ráutaltságnak vagy az lesz az eredménye, hogy mindenki digitális eszközöket használ majd a jövőben is, és ezzel tovább erősödik a például marketing célokból történő megfigyelés, vagy mindenki hirtelen tisztában lesz a veszélyekkel, és leszokik a digitális technológiáról.[1] Vagy-vagy. Nincs középút. Ez a modern kétértelműség, melyre egyébként a kutatók egyre gyakrabban rá is játszanak. Mert, ha ilyen módon bebiztosítják magukat, megcáfolni sem lehet az állításaikat.

Álljon ezért itt Bacsó Péter 1969-ben készült, Tanú című filmjének ikonikus párbeszédje, mely tökéletesen leírja azt, ahogy Livingstone a két végletre fogad:

Pelikán József: Mit mondott az ügyvéd?
Pelikán lánya: Azt mondta, hogy majd mindent megtesz.
Pelikán József: Mennyit kapok?
Pelikán lánya: Hát az attól függ, mert lehet, hogy csak pénzbírság, de lehet, hogy a legsúlyosabb, hát szóval halál.

A dolgok lecsupaszítása

 Túl gyorsan éltünk már. Túl gyorsan fogyasztottunk. Túl sokat fogyasztottunk. Kapható volt már olyan extra nagy hamburger, melyben a hús 300 grammos. És ugyanitt olyan is, mely 600. Túl sok ruhánk volt már. Túl sok sorozatot néztünk. (A karanténhelyzet alatt ez csak fokozódott.) Túl sokan voltunk a plázákban. Túl sok információ áramlott felénk. Túl nehéz volt megmondani, mi a hiteles, és mi nem.

Azután elfogyott az élesztő. És a dolgok számomra lelassultak. A tematikus blogoknak és YouTube videóknak köszönve megtanultam kovászt készíteni. A kovász lecsupaszította a dolgokat. Ha ma nem eteted meg liszttel és vízzel, holnap nem lesz kenyered. Előre kell tervezni. Budapesten, ha kiléptem lakásokból, bármely irányba is indultam, 5 percen belül tudtam kenyeret venni. Most 5 órát foglalkoztam a kovásszal és a tésztával, hogy mindennapi kenyerünk legyen. A közösségi média visszahozta a múlt hagyományait. Megtanított kovászolni, a kovász megtanított lassabban élni. Lecsupaszította a dolgokat.

A tudomány leleplezése

Vannevar Bush nem a jelenben írta a következő sorokat: Mennyiben szolgálta eddig a tudomány és a kutatás nyomán feltalált eszközök az emberiség javát? […] Megteremtette az emberek közötti gyors kommunikáció lehetőségét: megalkotta a gondolatok rekordját, és lehetővé tette, hogy mindenki hozzáférhessen az emberi szellem eme tárházához, és szabadon vegyen belőle. […] A kutatás egyre terebélyesedik. […] A kutatni vágyó megdöbben, amikor sok ezer más tudományos dolgozó felfedezésével és eredményével találja magát szemben – eredményekkel, melyeket nincs ideje megérteni, még kevésbé megjegyezni, olyan gyorsan követik az újak. […] Hihetetlen sebességgel gyarapodnak az ismereteink, de a fonál, mellyel a minket érdeklő információt keressük az így keletkezett labirintusban, a keresztvitorlázatú hajók óta nem változott.”[2] Az idézet 1945-ből származik. A jelenben a digitálisan kereshető tudományos adatbázisok korában a helyzet csak rosszabb lett. A covid-19 kereső szóra a Google tudományos keresője, a Scholar csak a 2020-ban megjelent tanulmányok közül 50 400-at ismer. Ezek közül az első tízben szereplők átlagban 500 idézetet begyűjtöttek már. És ez csak a jéghegy csúcsa. Egy professzor kollégám kérdezte, hogy én milyen hiteles tanulmányt ismerek, amely valódi információkat közöl a vírusról. Ekkor kutatni kezdtem, mert kiderült, hogy az ismereteim sajtónyilatkozatokból és cikkekből származnak. Ekkor találtam meg a Nature tanulmányát, mely összefoglalja a tudnivalókat.[3]

Ugyanilyen izgalmas a helyzet az oktatáskutatásban is. Míg a távoktatás tapasztalataival foglalkozó tudományos publikációk legalább hat hónappal a rendkívüli állapot megszűnése után jelennek majd meg, a szakmai blogok környezetében már elindult a tudományos diskurzus, amelynek eredményei gyakorlatilag valós időben konvertálhatók az oktatási gyakorlatba. Facebook-csoportok alakultak, melyeken módszertanokat vitatnak meg a tanárok. Másik csoportban pedig a szülők.

Ha valaki a cím alapján arra számított, „nagyon” leleplezem a tudományt, annak csalódnia kell. A cím kissé clickbait gyanús, kattintásvadász lett, elismerem. A leleplezésem csupán annyi, hogy számomra kiderült, embert tudtunk a Holdra küldeni 1969-ben, egy kórokozó megjelenését azonban, amely az egész világot egy időre megbénítja, nagyon kevesen látták előre.

[1] https://blogs.lse.ac.uk/politicsandpolicy/digital-by-default/?fbclid=IwAR1zC-wqP0rywmCajPo70_Hqhz03C6BHlMpa_rVMrXJSv1FFXxaxT463-1k

[2] Vannevar Bush, As We May Think, The Atlantic Monthly, 176(1945), 101-108. Magyarul: Vannevar Bush, Út az új gondolkodás felé = Hipertext + multimédia, szerk. Sugár János, Bp., Artpool, 1996. http://www.artpool.hu/hipermedia/bush.html.

[3] https://www.nature.com/articles/d41586-020-01315-7

Új hozzászólás