Elöljáróban
A kisgyermekkori nevelésre-gondozásra, a nyelvi szocializációra összpontosító jelen dolgozatom mottója Rudolf Steinertől való: „Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv: minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.” Ugye, hogy pontos látlelet, jelentős támpont ez a gondolat a kisgyermekkori nevelőknek? Dolgozatomban a társadalmi szocializáció nyelvi, nyelvhasználati kérdésköreit érintem. Okai az efféle, a társadalomban zajló, a kisgyermekek személyiségét drámaian befolyásoló tényezők.
Még érvényesül, hogy általában húsz-harminc éves házasok kisgyermekei érkeznek az óvodai hálózat különböző típusú intézményeibe.
Világjelenséggé dagadt az a folyamat, miszerint anyagi és/vagy karrierépítési okok miatt később vállalnak gyermekáldást a nemző- és fogamzásképes felnőttek.
Az európai gyökerű kultúrákban még tipikus továbbra is a nő–férfi házasság, az ebben a kapcsolatban születendő gyermekek reményteljes várása.
A hagyományos családmodell mellett terjedőben a nő–nő, férfi–férfi házastársi kapcsolatában vállalt, örökbe fogadott gyermekek nevelés, gondozása.
Szinte általános, hogy a társadalom rétegeiben élő felnőttek kisgyermekei a mai idők óvodáiba úgy érkeznek, hogy szüleik a világ információ- és technológiai robbanásának élvezői, akik SMS-, fészbúk-, szkájp-, blog-, twitter-típusú eszközökön, felületeken, netes elérhetőségeken szó- és mosolyjelekből szövegnek alig nevezhető közleményekkel kommunikálnak. Talán nem véletlenül formálódik át korunkban az emberek kommunikációja, vitakultúrája, társalgásetikettje, önismerete, változik meg ingerküszöbének a szintje.
Kiindulópontok
Bizonyított, hogy az anyaméhbeli időszak és a gyermekkor korai évei döntően meghatározzák a gyermekek személyiségét, képességeit. Ugyanilyen jelentőségű a társadalomba fejlődés, érés, emberré válás szempontjából, hogy milyen gazdasági, szociális hátterű családban születik a gyermek.
Mindkét alapvetés szerves kapcsolatot tart a nyelvhasználati minőséggel. Azok az impulzusok és környezeti hatások, amelyek az embert életének első hat évében érik, kulcsfontosságúak az értelmi-szellemi fejlődésében, hiszen a kisgyermekkor határozza meg, hogy az adott gyermekemberből milyen felnőtt válik.
Ha a gyermeket tanítják, foglalkoztatják, fejlesztik, pozitív ingerekben gazdag környezetben nevelik, a képességei eredményesebben bontakozhatnak ki.
A gyermekek társadalmi szerepvállalását, emberminőségük jegyeit meghatározza a család gazdasági, szociális és műveltségi helyzete. Ha ezek közül egyik feltétel sem megfelelő, előfordulhat, hogy az ilyen családok gyermekei akaratlanul is a társadalom perifériájára szorulnak. Le kell vonnunk a következtetést: a családi háttérnek meghatározó ereje van a gyermekek sorsára.
Általában a nehéz szociális és gazdasági helyzetű családokban, a nyomorban élőknél hiányoznak azok a pozitív ingerek:
a megfelelő higiénia,
a napi fürdés,
a rendszeres fogápolás,
a következetes kézmosás,
a színes játékokkal körülvett kisgyermekkor,
a nyugodt körülmények
és egyebek,
amelyek a kisgyermekek szellemi, értelmi és érzelmi fejlődésére jótékonyan hatnak, hathatnának. Elvárandó, hogy a kisgyermekkori társadalmi célzatú nevelés a szocializációs változásokban és az érzelmek terén is igen gazdag periódus legyen.
Fejlesztési lehetőségek
A társadalmi környezet változásai nevelési-gondozási és oktatási problémahelyzeteket okozhatnak. Fontos a problémákkal való őszinte szembenézéskor, a kiváltó okok keresésekor, hogy a problémakutató, tényfeltáró, helyzetelemző óvodapedagógus, tanító értéke, tekintélye ne csorbuljon az óvodába és/vagy iskolába járó gyermekek és szüleik körében, azaz az ilyen óvodapedagógus-, tanítótársunk társadalmi státusza ne rendüljön meg, amikor a rábízott kisgyermekek érdekében új fejlődési, építkezési irányt javasol.
Mi a tapasztalat, amikor az óvodai-iskolai és a családi nevelés értékei között jelentősnek nevezhető különbségek sorakoznak? Eleinte lappanganak, rövidebb-hosszabb időt követően robbannak az illető óvodapedagógusnak, tanítónak a növendékeivel és az azok szüleivel kapcsolatos konfliktusai. Miképpen nyilvánul meg elsődlegesen? A nyelvi kommunikáció és a közösségi magatartás minőségromlásában, jelesül a türelmetlenségben, a durvaságban, a rendszertelenségben, az óvodapedagógus, a tanító közösségépítő, közösségirányító szerepének el nem fogadásában, az esetek többségében a szülők feladattudatának gyengeségében, avagy annak hiányában, továbbá a konfliktusban résztvevők beszédértési és beszédfegyelmi problémáiban, az együttműködő érdeklődés hiányában.
Mi a legjellemzőbb különbség óvodáinkban, iskoláinkban a pedagógus–szülő viszonyban? Az elsősorban és nagyságrendekben megmutatkozó kínos különbség a nyelvi regiszterben, a nyelvhasználatban, ugyanis a beszéd, a beszédmód, a beszédstílus közvetíti legpontosabban, a legérzékletesebben az adott család szubkultúráját, az óvodapedagógus, a tanító iskolai végzettségét meg a kommunikációban résztvevők önigényességét is.
A problematikus családokban az így-úgy alkalmazott fogalmaknak sajátos jelentéstartalmuk van, ezáltal a kisgyermekek az ezekből a családokból kikerülve nehezen értetik meg magukat az őket körülvevő külső világgal, és a legtöbb esetben az absztrakt gondolkodásra nehezen motiválhatók. Rendszeresen tapasztaljuk, hogy az ilyen családok különféle ingerekre adott, odalökött válaszai nem reflektálók, inkább impulzívak, nem pozitív jellegükben megmutatkozva. A sekélyes, igénytelen, nyomorúságos életvitelű családi környezetből érkező kisgyermekeknél a nyelvben, elsősorban a szókincsben, a nyelvhasználatban tapasztalható nyelvi deficit.
Az adott kisgyermekek gondolkodási stratégiája az eredményes óvodapedagógusi, tanítói beavatkozás, segítő szándékú fejlesztés nélkül mindenképpen nyomasztóan hátránnyá válhat, a szülői elzárkózás következtében hátránnyá is válik, és ez kiváltképpen az iskoláztatás éveiben drámaian érezteti totális személyiségromboló hatását. A nyelvhasználat számos probléma forrása és gyógyírja is lehet. Mi gyógyítsunk okosan, érzékenyen a kulturált, igényes, tapintatos, példaadó nyelvhasználatunkkal.
A gyakorló óvodapedagógusoknak, tanítóknak vannak olyan példáik, amelyekkel a nyelv- és beszédminőség problémaköreit tudják árnyaltan bemutatni úgy, hogy ezek hátterében különböző nevelési stílusokat lehet felfedezni. Magam is tapasztalom, hogy a testrészek, a virágos- és veteményeskertek, a színek és sok egyéb megismeréséhez, az ezekben a témakörökben tetten érhető szókincs a különböző családi hátterű gyermekeknél szokatlan mennyiségi és minőségi sivárságot, igénytelenséget, tudatlanságot, felszínességet mutat. Ezért is szükséges sok szókincsfejlesztő, jelentésfeltáró, kommunikációs helyzetgyakorlat, alapos, körültekintő gyakorlás a kisgyermekek nyelvi szocializáltságát biztosító eredményes szókincsfejlesztés érdekében.
Amikor a szülők és/vagy a testvérek öltöztetik a gyermekeiket, testvéreiket, talán rendszeresen el-elhangzik az egyes ruhadarabok neve, így ezeket a kisgyermekek megtanulhatják. Ugyanakkor, ha mindez úgy zajlik, hogy az egyes ruhadarabokhoz színek, színárnyalatok is kötődnek, jelesül: „Vedd fel a sárga kabátodat, húzd fel a barna cipődet!” és még más információk is elhangoznak: „Azért ezeket a színeket javaslom, mert ezek a színek illenek egymáshoz, mert kellemes hangulatúak”, akkor az adott kisgyermekek világlátása, szókincse, ízlése színesedik, árnyalódik, konkrét tapasztalati élménnyel, tudással bővül, mivel öltözködés közben gyakorolhatják a ruhadarabok nevét, emlegethetik a színek sokféleségét, ráadásul az öltözködéssel járó cselekvés közben érzékelik a testrészeiket is. Nem kétséges, hogy a nyelvi szocializációnak ezen a szintjén a gyermekek könnyebben azonosítják és nevezik meg játékkal, cselekvéssel körülvéve a testrészeket, a színeket, a virágokat, a zöldségeket, a gyümölcsöket, az ízeket, az illatokat és más egyebeket, amikor a beszéd- és kiejtésgondozó, szókincsfejlesztő tevékenységeink folyományaként növendékeink ön- és társasmegismerési tudása, képességei eredményesebbé teszik a kisgyermekeket a társadalomba való zökkenőmentes, eredményes belépésre, bennmaradásra.
A gyermekek, az óvodai gyermekcsoportok, az iskolai tanulói közösségek különféleképp viszonyulnak az élőszóbeli meséléshez, a szájjal meséléshez, az irányított, a részben irányított, valamint az önálló történetmondáshoz. Megfigyelések jelzik: a kisgyermekek 40-50%-a képtelen végig figyelemmel követni a mesemondás alkalmait, helyváltoztatás nélkül hallgatni a meséket, holott a mesélés a kisgyermekkorban rendkívül szoros anya–gyermek kapcsolatot feltételez, és a mesemondás, a mesélés hagyományosan és nem véletlenül az anyai szerepkör része. Tény, hogy a mesék megértése – klasszikusak vagy mai nyelvezetűek – a lényegkiemelés szempontjából fejlett képességeket igényel. Olvasásszociológiai kutatások is visszhangozzák a hétköznapi tapasztalatokat, hogy néhány könyv megléte a családban és a könyvek szeretete is szükséges, hogy a könyv, a kultúra, a mese, a művelődés az emberminőség fejlődésének szerves része maradjon a fészbúkolás, a twitterezés, a kütyüzések mellett.
Összefoglalás
A legkülönfélébb problémák: a gazdasági, pénzügyi, lakhatási, életvezetési, kulturális, az iskolai végzettséggel és számos más nehézséggel, hátránnyal, a nyomor végtelennek tűnő bugyraival összefüggő esélykülönbségeknek legalább a csökkentési lehetőségeit latolgatva az alábbiakat állíthatjuk magunk elé a sikeres, de legalábbis nem eredménytelen személyiségfejlesztő nyelvi szocializáció érdekében.
Megkerülhetetlenül fontos a kisgyermekek beszéd- és nyelvhasználatbéli különbözőségeinek közelítése, a minőségi beszédszint, a verbális kommunikáció fejlesztése.
Fokozott figyelemmel kell lennünk a példamutató beszédlégzésre, artikulációra, beszédtempóra, hangoztatásra, például a tárgyak, a személyek, a színek, a jelenségek és más dolgok megnevezéssel, játéktevékenységbe integrált alkalmazással, tekintettel a szókincsbővítésre.
Durva mértékűvé lett az elnagyolt, elhadart, elkapkodott, gyengén artikulált beszéd. Ennek a hallás utáni észlelése komoly nehézségekkel jár, így figyelemmel kell lenniük az óvodapedagógusoknak, a tanítóknak és a szülőknek is a maguk beszéd- és kiejtésigényességére, a kisgyermekek hallással összefüggő memóriájának fejlesztésére.
Feltétlenül szükséges az olyan beszédhelyzetek megteremtése, ahol megélhetik az óvodás és/vagy az iskolás gyermekek a nyelv szépségét, a beszéd örömét. Erre a legkézenfekvőbb a saját élmények elmondása, az önálló történetalkotások, a részben irányított és/vagy önálló képszemlélés keretében zajló képolvasások, amelyek szintén kínálják a szövegezés lehetőségét. A beszédhelyzetek teremtésében hangsúlyosnak tartom a kisgyermekek által hozott élmények elmondására késztetést olyan kérdésekkel, amelyek kifejtésre, mesélésre, elmondásra bátorítóak. A beszédgátoltság, a beszédcsendesség oldására kiválóan alkalmasak a mesealkotások vagy a mesebefejezések konstruálása is lehet beszédre késztetés, amiként a mese- és versmondások, a mese- és versdramatizálások mellett a változatos technikájú bábozások, bábjátékok.
A rugalmas, sokoldalú, problémaérzékeny gondolkodást segíti, a cselekvési és döntési reakcióidőt kedvezően befolyásolja, ha a beszéd cselekvésekhez, tevékenységekhez kapcsolódik. A tevékenységbe integrált tapasztalatszerzés gyakorlatának érvényesítésére kimeríthetetlen lehetőségek vannak az óvodában a szabad, a részben szabad és a kötött játéktevékenységek, a különböző megoldású, kivitelezésű szituációs játékok, a szervezett foglalkozások, továbbá bármelyik napi tevékenység közben is, amelyek keretében az egészséges énkép, a helyénvaló önismeret és önértékelés alakítása lehet a hangsúlyos szempont.
Felhasznált és ajánlott irodalom
H. Tóth István 2015. Szóra késztető (Háttérismeretek, fejlesztési lehetőségek óvodáskorúak beszéd- és kiejtésgondozásához). Flaccus Kiadó, Budapest.
H. Tóth István 2016. Sűrű erdő, kopasz mező és társai – Válogatás a testismeret szókincséből. Óvodai Nevelés, Budapest. 2016. 8: 18–20.
H. Tóth István 2017. A játék és a felelősség az óvodai és a kisiskoláskori pedagógiai gyakorlatban. Katolikus Pedagógia, Vác–Budapest. 1–2: 11–24.
H. Tóth István 2019. Értékkeresés az óvodai magyar nyelvi nevelésért a hagyományápolás tükrében (Szemlélődés – hozzáadás – hasznosság). Sprint Kft. Kiadó, Budapest.
Körmöci Katalin 2015. A tevékenységbe integrált tapasztalatszerzés gyakorlatáról. Óvodai Nevelés, Budapest. 3: 13.
Világhálós források:
http://ofi.hu/tudastar/tanulas-fejlesztese/kisgyermekkori-tanulas;
http://ujegyenloseg.hu/korai-neveles-avagy-aranybanyaszat-hat-ev-alatti-gyermekekkel/;
Nincs hozzászólás!