Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Harangozó Imre

Harangozó Imre

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

A súgó / Nemzeti
Színház és nyelv 64.

2020.01.25.nincs hozzászólás

Színház a színházról. Előadás egy előadásról. Darab arról, hogy nincs darab.

Ha egy darab a darabról szó, az metadarab, s az veszélyeket rejt magában. A színészek elfelejtik a darabot, keresik a súgót, hogy végre legyen segítségükre, de ő nincs. Talán beteg lett, talán kevés volt a fizetése. Várják a súgót, ugyanúgy, mint akik reménytelenül Godot-ra várnak. Közben persze próbálkoznak, hátha rátalálnak egy történetre, sorvégre, mondatra. A mesélő filozofikus tantörténetei szép magánszámok. Szerelmi jelenetek. Mintha minden a kommunikációra futna ki: a gondolatok, a szavak erejére, lehetőségeire, lehetetlenségire, az elgondolt gondolat veszélyeire (Orwell), de főként a szavak játékára: szópárbajra, odamondásra, a szavak által épített emberi kapcsolatokra – s persze a súgóra, akinek segíteni kellene; de nincs; és egyébként is rengeteg kifogást lehet találni arra, hogy valami miért nincs. A színház szemiotikai értelemben valaminek a mása, képe („szín-ház”), tehát egy jel, de most az van, hogy saját maga van, saját magát mutatja („színtelen, háztalan”), tehát e pőreségében jeltelen, zéró jel, de miközben magát mutatja, mégis mást is mutat: nekem töredezett világokat, tehát mégis jel. Vagyis mégsem egészen metadarab. A színtelenség nem egészen igaz, mert nagyon sok apró szín, hatás, kép, mozdulat, ügyes koreográfia jelenik meg a darabban, a háztalan kicsit igaz, mert nincs semmilyen díszlet, a háttérben zeneszerszámok, amelyeket olykor megragadnak és dalban summáztatják, hogy mi nincs, vagy mi van. Ami még föltűnt: a tudatosan tekervényesre csavart költőies képek, melyek így persze képzavarok; a túlcicomázott beszéd talán-talán arra utal, hogy szó, szó, szó… kommunikáció, a tett halála az okoskodás, csak beszélünk, csak beszélünk, s nem figyelünk egymásra, s közben elfolyik az élet. A Nemzeti ifjú színészei nagy erőbedobással, hittel játszanak, ki-kikacsintanak a nézőkre, (ön)ironikusak: „elsőre ki tudtam mondani”, „meztelenség kipipálva”. A súgó a segítő, az árnyékban levő, aki fontos szereplője a színháznak, és persze az életnek, s akinek a szerepét senki nem akarja vállalni. Az író-rendező: Berettyán Nándor, heten játszanak beszélő nevű, de azért számomra nem mindig nyilvánvaló szerepben, vagyis mintha nem hozta volna ki a játék eléggé a jellemzőket: Bizonytalan – Ács Eszter, Rendező – Barta Ágnes, Magyarázó – Katona Kinga, Mesélő (akit én filozófusnak neveztem volna) – Berettyán Sándor, Kérdező – Bordás Roland, Röhögő (akit inkább elevennek hívnék, egyébként rendkívüli orgánummal) – Mészáros Martin, Elégedetlen – Szabó Sebestyén László (aki a zenéket is szerezte).

Kép: nemzetiszinhaz.hu

Új hozzászólás