Skip to main content

„Bánk bánom nem engedődött meg az eléadásra, hanem csak a nyomtatásra”

- 2020. 01. 17.

Minden akkor kezdődött, amikor az Erdélyi Múzeum című folyóirat irodalmi pályázatot írt ki „Erdetiség s jutalomtétel” címmel, egy éves határidővel, busás pénzjutalommal. Az elvárások között szerepelt, hogy a téma magyar történelmi esemény feldolgozása legyen, ne utánozza a korabeli divatos, nyugati irodalmi műveket, illetve cél volt a „közöttünk rejtőző Genie alkotóvágyának felserkentése”.

A pályázat meglepő módon (talán a kemény cenzúra okán) eredménytelen maradt, a 12-13 beérkezett pályamű közül csupán egyet emeltek ki, Tokody János művét, aminek átírását kérték, de ez nem történt meg. Nem lehet tudni, hogy Katona József beküldte-e egyáltalán a Bánk bánt, csak abban lehetünk biztosak, hogy ezekben az években írta, jogász gyakornokként dolgozva. A jurátusi közeg, Halász Bálint pesti ügyvéd irodája megfelelő szellemi bázist biztosított Katonának a mű témájához kapcsolódó történelmi részletek tanulmányozására. Kedvelt történetírói között volt Heltai, Bonfini, de valószínű, hogy a Bánk bánra hatással voltak Hans Sachs 16.századi drámáinak és Pray György 18. századi kódexeinek szövegei is. Az elkészült művet több ismerősének megmutatta, az első jelentős kiritka Bárány Boldizsártól származott. Az építő recenzió megszületése után Katona javításokat eszközölt munkájában; világosabbá tette Melinda elcsábításának tényét és a drámai szereplők körét szorosabbra vonta (Bánk köre, Gertrúd köre, Endre köre).

A művet 1819-re a Pesten vendégeskedő székesfehérvári színitársulat részére dolgozta át, és ezzel a változattal sokkal elégedettebb volt, mint a korábbi kézirattal. Azonban a cenzúra az előadást nem, csak a kiadást engedte, erről panaszkodott egy 1821-ben megjelent írásában, azt találgatva: „Mi az oka, hogy Magyar Országban a’ Játékszíni Költő-mesterség lábra nem tud kapni?” Hiába játszották el helyette az István, a magyarok első királlya című darabját, Katona értetlenül állt a visszautasítás előtt: „Bánk bánom nem engedődött meg az eléadásra, hanem csak a nyomtatásra. […] Királyné gyilkosság végett? Vagy hogy hellyel hellyel az érző ember keserűen felszólal? nem! csak azért, mivel Bánk-bán nagyon meghomályosíttya a Királyi Házat.”

A dráma 1820. november 15-én (1819-es évszámmal) megjelent a Trattnernél, akinek ekkoriban a nyomdájában dolgozott Katona, így a kiadó ezzel fizette ki őt. A könyvre nem volt kereslet, Trattner panaszkodott, hogy egy év alatt maximum 20 darabot tudott értékesíteni. Az irodalmi fogadtatás is elmaradt, amiben szerepet játszhatott Katona szarkasztikus stílusa, személyeskedő írásaival magára haragította a korszak meghatározó alakjait, Kazinczyt, Kölcseyt és Kisfaludyt is. Mivel a mű megjelenését teljes sikertelenség övezte, a szerző visszavonult az írástól, és utolsó éveiben jogászként tevékenykedett. Korai halála váratlan volt, 1830-ban a kecskeméti városháza kapujában-szívinfarktus vitte el harmincnyolc éves korában.

Katona barátjának, Udvarhelyi Miklósnak köszönhetően 1833. február 15-én került sor a Bánk bán ősbemutatójára Kassán. Udvarhelyi volt, aki először leírta a darab színlapján, hogy a darab „remek,” innentől kezdve a könyv és a darab is számottevő népszerűségnek örvendett, vélhetően egy figyelmetlen cenzori tévedés miatt elkezdődött a Bánk bán megérdemelt diadalútja.

1839-ben játszották a Nemzeti Színházban először, a bemutatón jelen volt Széchenyi István is, aki bírálta a drámát, „rossz, veszedelmes tendenciának” nevezte és nem értette, miért engedélyezték a színrevitelét. A neves, 1848. márciusi félbe maradt előadást hosszú némaság követte, majd tíz évvel később, 1858-tól napjainkig csaknem folyamatosan látható a színházak műsorán a darab.

Az mű irodalmi oktatásban való bevezetésében nagy szerepe volt Gyulai Pál kritikusnak, aki 1860-ban az akadémiai székfoglalóját a műről tartotta. A darab későbbi pártfogója pedig többek között Schöpfin Aladár író volt, aki „hazafias alkalmakra való ünnepi játéknak” definiálta a Bánk bánt. A változó történelmi események árnyékában gyakran az mű értelmezése is más nézőpontot kapott, így például 1956-os események után gyakori kifejezés lett a köznyelvben is a „hőzöngő Petur”.

Végezetül pedig néhány érdekességet említenék, miként tért el Katona József szándékosan vagy tudatlanul a történelmi hitlességtől a Bánk bán megírása során.

  1. A valóságban nem Ottó, hanem Brechtold kalocsai érsek csábított el egy nemesasszonyt Magyarországon.
  2. Gertrúd gyilkosa nem Bánk, hanem Petur volt, akit Töre fia Péterként ismert férfi híresen nagy opportunista volt, a királynő köréhez tartozott mielőtt karóba húzták.
  3. Bánk bán a tragédia idején nem bánki, hanem nádori tisztséget viselt.
  4. Semmi sem bizonyítja, hogy a királyné és udvartartása elnyomást gyakoroltak volna a népen, sokkal valószínűbb, hogy a főuraknak az nem tetszett, hogy Gertrúd vezetői jogokat kapott a férjétől, és bátor, határozott királynőként irányította az udvart férje távollétében.

Szomorú belegondolni, hogy a mára nem csak ismert, hanem minden körben elismert mű Katona József élete során csak egyetlen méltatást kapott, akkor is a könyv egy 1825-ben a sajtóban megjelent hirdetésében: „Ezen drámát a merész gondolatok és éles festések ajánlják.”

Bánk bán és Gertrudis jelenete Katona József Bánk bánjában. Laborfalvi Róza mint Gertrudis és id. Lendvay Márton mint Bánk bán. Nemzeti Színház, 1845. nov. 10. Rohn Alajos rézmetszete, forrás: OSZK Színháztörténeti tár.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x