A címe és egy sora azonban mintha költői hibát, nyelvi logikátlanságot mutatna. A címbe emelt, kétszer is szereplő sor: Piros a vér… – evidencia. Állítmányként, új információként meglehetősen furcsa. Magyarul így hangozhatna: Folyik a vér a pesti utcán vagy egyszerűen: Véres a pesti utca. A másik egy egyeztetési hiba:

…Piros a vér a pesti utcán.

Eső esik és elveri,

mossa a vért, de megmaradnak

a pesti utca kövein.

Az első mondat alanya, a vér egyes számban van. A második, mellérendelő mondat második tagmondatába odaértendő tárgy (elveri [a vért]), a következőben ki is van fejtve és még mindig egyes számban (mossa a vért), de a további ellentétes mellérendelésben már az állítmány már többes számban van (megmaradnak). A mondaton túlmutató egyeztetés tehát logikátlan: a vér… megmaradnak. Vizsgáljuk meg a kérdést közelebbről! Ha a teljes verset nézzük, két sor is ismétlődik (dőlt betűvel szedtem), majd ismét visszatér a címbeli sor:

Ismét mienk a bátor ének,

parancsolatlan tiszta szívvel,

s a fegyverek szemünkbe néznek:

kire lövetsz, belügyminiszter?

 

Piros a vér a pesti utcán,

munkások, ifjak vére ez,

piros a vér a pesti utcán,

belügyminiszter, kit lövetsz?

Kire lövettek összebújva ti,

megbukott miniszterek?

Sem az ÁVH, sem a tankok

titeket meg nem mentenek.

S a nép nevében, aki fegyvert

vertél szívünkre, merre futsz,

véres volt a kezed már régen

Gerő Ernő, csak ölni tudsz?

Később a címbe is emelt mondat újra ismétlődik

…Piros a vér a pesti utcán.

Eső esik és elveri,

mossa a vért, de megmaradnak

a pesti utca kövein.

A Piros a vér… addig furcsa, addig logikátlan, ameddig nem tudjuk meg, hogy az akkori belügyminiszter neve: Piros László. (Később Gerő Ernő neve is felbukkan.) Az ismétlődő, s a mondatkezdeti helyzet miatt egyébként is nagy kezdőbetűs „Piros” tehát lehet jelző, de azonosítható egy személlyel is. Nyelvtanilag azonosító szerkezet: Piros a vér; hasonló formák: hegyes a tőr, éles a kés. Ráadásul az első Piros a vér… sort megelőzi ez a sor: kire lövetsz, belügyminiszter, ami a versszak végén kis változattal ismétlődik: belügyminiszter, kit lövetsz?, s ezzel mintegy keretbe foglalja a Piros a vér… képet. A Piros a vér tehát megmagyarázható: a piros nem pusztán jelző, hanem egy állítmány, amely azonosítható egy személlyel, az akkori belügyminiszterrel. De vajon magyarázható-e az egyeztetési hiba: a vér… megmaradnak; mossa a vért, de megmaradnak? Magyarázható azzal, hogy a kezdő alany és az állítmány távol van egymástól, s a kötelező egyeztetési szabály ilyenkor oldódik. De azzal is, hogy a vérnek nem használatos többes száma (vérek megmaradnak, ezért kellene így szerepelnie: a vér megmarad). Tény, hogy az ebben a helyzetben kötelező alaki egyeztetés helyett beáll az értelmi egyeztetés.

A vers esztétikumát nem fejtegetem: mozgósító erejű, alkalmi politikai vers, ahogy kezdtem, 1956 kultikus verse. Hatását erősíti, hogy két korábbi ugyancsak erős mozgósító erejű verset is felidéz bennünk egy-egy sora: A „kit lövetsz?” A walesi bárdokat:

Levágva népünk ezrei,

Halomba, mint kereszt,

Hogy sírva tallóz aki él:

Király, te tetted ezt!” (Arany János)

„S a nép nevében, aki fegyvert / vertél szívünkre, merre futsz…” pedig a Dózsa György unokáját:

Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?

Rablóváraitokból merre fut

Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel

Lecsukjuk a kaput? (Ady Endre)

A vers szerzője azonban nem emelkedik Arany János vagy Ady Endre rangjára. Tamási Lajos (Nagykónyi, 1923. január 1—Budapest, 1992. november 26.) József Attila-díjas költő, a forradalom előtt az írószövetség párttitkára, a forradalomkor egy pillanatra „megvilágosodott” (Piros a vér a pesti utcán; Egy körúti sírkeresztre) utána pedig „visszatért”. A forradalom leverése után két évvel írott helyzetdal jellegű versében már a fegyveres munkást (munkásőrt) dicséri (A csepeli gyorsvasúton):

Hőség, sietség, karok zsibbadt

ringásán a sebesség döccen,

ezrek tódulnak ki a gyárból,

magam meg a könyvtárból jöttem.

Ketten szorítunk egy fogantyút,

így is dobál előre-hátra

a villamos – öreg a társam,

s az oldalán revolvertáska.

Nézem közelről ősz-borostás

arcán a szögletes soványság

barázdáit, s mintha csak látnám

apám mindennap-esti mását.

S míg a szelíd Kis-Duna-parton

zakatolva robogunk végig,

beszélgetünk, s a világ sorsát

rendezzük a Boráros térig.

– Bizony, apám, én sok vitában,

botlásban vergődtem nemegyszer,

azt hiszem mégis, az a lényeg,

hogy jó helyen van ez a fegyver.

Tehát: „jó helyen van ez fegyver”! Ez a vers meglehetősen tompítja Tamási Lajos hitelességét, költői életműve pedig visszhangtalan.

 

Balázs Géza Tetten ért szavak című sorozata a szerző honlapján is olvasható: www.balazsgeza.hu