Az Újvilágba költözünk, magyar és európai gyökerekkel, hogyan is másképpen. Amerikában az ősi angol York is New, hát a dollár miért különbözne? Igen, az is az, új. De a történetét elolvasva kiderül majd, hogy régi is, bizony.

A „dollár” korántsem amerikai találmány, nem olyan, mint mondjuk a kóla. Ha elsőre nem is gondolnánk ilyet, de igaz, hogy a dollár a német Taler vagy Thaler szóból fejlődött. Ez a szó pedig egy helységnek a rövid változata, amely Bohémiában, a mai Csehország területén található (innen a „bohém” szavunk is, de ezt hagyjuk most).

A hely teljes neve Joachimstal vagy Joachimsthal, a Taler pedig így, főnevesülve a közelében lévő ezüstbányából származó ezüstérmét jelölte valaha. Mégpedig így: joachimstaler, vagyis ’Joachimstalból való, onnan származó; joachimstali’, majd rövidülve: joachims/taler, taler.

Hány tallért ér egy dollár?

Hallani a németes hangzást, tháler, ugye? Anélkül nem ér egy szemernyit sem a további. No mert a szót a magyar is átvette, ebből lett a tallér szavunk. Kár, hogy nem dollárként rögzült a tháler a magyarban, de egyet se búsuljatok. Ez a régi érme fabatkát, sőt, fityinget sem ér már, és hát euróban vagy dollárban sem különösen nagy értékű pénz.

Ami engem megfogott ebben: ugyanezt az ezüstérmét mint pénzegységet értették rajta az 1500-as évektől kezdve, a konkvisztádorok évszázadaiban, akár a szótól függetlenül is, de erről később. Érdekes, hogy a szó rajtunk kívül még a lengyelbe is átkerült, talar alakban. Mivel tallér és dollár ugyanaz, ezért ugyanannyit is ért.

A spanyol dollár és a szőke kóla

De maradjunk csak a ligatúráknál, amiért mindez még ennél is érdekesebb és meglepőbb. A forint Ft alakban rövidült, ez világos. De mi lehet az eredete a deviza, a dollár furcsa jelének: $? Hisz a dollár szóban, de még a tallérban sincs se I, se S! Gondolnánk akár csak egy pillanatra is, hogy egy másik ország fizetőeszközének neve rejtőzik benne, s nem az USÁ-é?

Nem, dehogy, az lehetetlen. Pedig így van. A dollárjel a kutatások legmeggyőzőbb verziója szerint a spanyol birodalom ezüstérméjét jelölő peso szó rövidítéséből, annak is a két, mássalhangzót jelölő betűjéből, a p-ből és az s-ből fejlődött tovább ligatúrává, jellé (PS). A spanyol peso eredeti értelme ’súly, tömeg’, ez sem érdektelen, hisz valaha nyomnia kellett a latban valamennyit, sőt, ugyanannyit annak a pengő ezüstpénznek.

Hogy hogyan is vertek a PS-ből $-et? Először a P betű fölé írták az S-et, a P pocakját használva az S alsó szárának, végül csak a betű szára, függőleges vonása maradt meg, és csúszott bele az S-be. Hát innen az áthúzott S képzete: $. A dollárjel tehát a más latin-amerikai országokban ma is használt pesojellel egyezik meg, nem véletlenül.

Akármilyen hihetetlen is, az azonos értékű új amerikai és régi spanyol „dollár” is egyaránt forgalomban volt a függetlenségi háborút követően az Újhazában, még a zöldhasúak elterjedése és világuralma előtt.

A dollár (tallér, peso ide vagy oda) a századok során először európai, utána hispán-amerikai, majd nemzetközi fizetőeszközzé vonódott el, ahogy a kólaivók kedvenc itala is sima szénsavas üdítővé szelídült idővel minálunk, mert hát mi a barna és a szőke kólát is mindannyian értjük. És már Bambi sem kapható.

A ligatúrák, ahogy a nyelvi kódolások is, kultúrát, történelmet, gondolkodásmódot üzennek.  Érdemes őket megfejteni. És nem is tanulság nélkül való történetek.