Az Etimológiai szótárból (Zaicz 2006. 200—201) megtudhatjuk, hogy a jelzett szó a „durva szavak közé tartozik”. Ezért először is bocsánatot kérek, hogy szóba hozom, bár bizonyos kultúrákban nem durva. Szülők mondják néha fiúgyermeküknek, hogy „takard el a csúnyádat”, bár bizonyos kultúrákban, vallásokban a linga, lingam (hindi: hímvessző) nem csúnya, sőt egyenesen imádják, vallási életük szertartásainak központja: Siva jelképe, a férfierő kifejezője.
Nem vesztegetek sok szót a magyar fasz etimológiájra, mert nem tudjuk. A nyelvészek sem tudják, finnugornak akarják tekinteni, de valahogy nem jön össze. Viszont már igen régi, a 14. századtól létezik. Mármint a szó, mert maga a „dolog” ennél régebbinek tűnik.
Érdekes azonban a fasza (jó, kiváló, remek, nagyszerű) melléknevünk, merthogy az az alapszó és az –a a birtokos személyragból (én még így tanultam, ma személyjelnek mondják, de mindegy) áll. Az idézett szótár szerint így keletkezett, csakúgy, mint a moh-ból a moha (igaz, az nem melléknév), valamint az epe, zúza (ezek sem melléknevek, de itt kicsit hihetőbb a birtokos személymicsoda). Namármost, ha így varázsolnak főnévből melléknevet a nyelvész-etimológusok, akkor higgyük el, hogy a „fiúnak a fasza” szerkezet valahogy megfordulhatott, s lett belőle fasza fiú, némi nyelvtani bakugrással.
Valahogy tehát a fasz főnév bakugrásából lehetett a fasza melléknév, s ha már melléknév, akkor tovább ragozható: faszául, faszás, sőt faszán (ez utóbbi most nem főnév és határozórag, hanem melléknév és határozórag, jelentése: nagyon jól). Ezen alapul egy helyesírási okító vicc, amit nemrég olvastam kisvárosunk nem is annyira prűd helyi sajtójában, nevelve a nebulókat a vessző (nem a hímvessző, hanem a helyesírásban használatos vessző!) használatára:
Egyesek rosszul érzik magukat mások faszán.
Vesszővel egyértelműbb, és nem is durva:
Egyesek rosszul érzik magukat, mások faszán.
Ügyeljetek tehát a (hím)vesszőre!
Nincs hozzászólás!