A francia drámaíró, Sardou műve alapján készült opera bemutatóján, 1900-ban Puccini ellenségei bombariadóval, fütyüléssel és pisszegéssel zavarták az előadást. A rendőrök kivezették a zavargókat a nézőtérről, és újrakezdték az előadást. A feszült hangulatban lejátszott előadás után nem is csoda, ha az olasz zeneszerzővel életében először és utoljára megesett, hogy nem kapott a közönségtől tapsot, amikor meghajolt. A premier rossz hangulata sem állíthatta meg a Toscát a világsiker felé vezető úton. A hazai operakedvelők 1903 óta láthatják a Magyar Állami Operaházban – jelenleg Nagy Viktor 1988-as, egyszerre klasszikus és friss rendezésében.

A 18. század végi Róma szép és sikeres énekesnője, Floria Tosca (Sümegi Eszter) és Mario Cavaradossi festő (Najmiddin Mavlyanov) szerelme olykor felületes féltékenységbe csap át Tosca részéről. Ez a féltékenység vezet majd Tosca sorstragédiájához. Cavaradossi ugyanis bújtat egy politikai üldözöttet. A várost megszállók vezetője, Scarpia báró (Fokanov Anatolij) viszont rájön erre, és Toscát becsapva állítja, hogy szerelme egy másik nővel van. Tosca haragra gerjed, elsiet Cavaradossihoz – utat mutatva ezzel az őt letartóztatni akaró katonáknak. Scarpia báró sokat vár ettől a helyzettől, hiszen egyszerre szeretné a vérpadra juttatni a politikai üldözöttet és bújtatóját, és megszerezni Tosca szívét. Ahogy énekli: „Szállj, büszke sólyom [értsd: Tosca], szállj! / Kettős a cél: a szökevényt elfogjuk, / S aztán, ami sokkal drágább: / Ah, égi fényben / Csillog ránk a győzelmes szép szem. / Kebleimre dől, szerelmi lét hatja át.” A terv kezdetben csak részben sikeres: elfogják a festőt, de hiába faggatják, nem vallja be, hol a bújtatottja. Tosca nehéz döntés elé kerül: viselje kedvese szenvedésének hangját, vagy árulja el a titkát? Scarpia győzködésére az utóbbi mellett dönt, feltárja, hogy a kútban van az üldözött. Mario haragszik Toscára, mert elárulta őt, de megérti szerelmét. Közben Scarpia megkapja a hírt, hogy a kútban lapuló öngyilkos lett. Cavaradossit elvezetteti, Toscának pedig szerelmet vall, és azt ígéri, hogyha vele tölt egy éjszakát, nem végzik ki a festőt.

Tosca az operairodalom egyik legismertebb szoprán áriájában, a Vissi d’arte kezdetűben vívódik. Istent kérdi, miért hozza ilyen nehéz helyzetbe, és hogy mit tegyen, hűtlen lehet-e kedveséhez annak megmentéséért? „A művészetért éltem, a szerelemért éltem. / Soha nem bántottam egy élő lelket sem. / Annyi fájó bajjal találkoztam, amelyeket enyhítettem. / Imám mindig őszinte hittel a szent magasságokba emelkedett, / Virágokat tettem az oltárokra. / A bánatom órájában miért, miért, oh, Uram, / miért így fizetsz nekem vissza?”

Végül Cavaradossi szabadságát választja, megtesz azért bármit. Scarpia azzal hitegeti, hogy a kivégzést üres tölténnyel fogják végezni, Mariónak tehát csak össze kell esni, és amikor mindenki elment, meneküljenek el. Miközben a báró menlevelük sorait írja, Tosca nagy tettre szánja el magát, s amikor hozzásimul a báró, kést döf belé. Scarpia pár percen belül halott. Tosca bármennyire undorodik tőle, mégis fáj neki, hogy vér tapad a kezéhez, két gyertyát tesz a holttest mellé.

Az Angyalvár bástyáján találkozik újra a szerelmespár, Tosca ekkor beavatja Mariót, és elmondja, hogy játssza el saját halálát. A kivégzők megérkeznek, leadják a lövéseket, Cavaradossi pedig a földre rogy. Tosca csak odalépve szembesül, hogy a lövések valódiak voltak, Mariója nincs többé. Minden igyekezete hiábavaló volt, nem tudta megmenti őt. Nem sok ideje marad siratni kedvesét: belépnek a katonák, akik Toscát Scarpia gyilkosaként akarják elfogni. Tosca az Angyalvárból a mélybe veti magát.

Az Erkel Színház 2019. május 19-ei előadásán Sümegi Eszter óriási mélységeket és magasságokat megjárva azonosult Floria Tosca szerepével két kiváló művésztársa, Najmiddin Mavlyanov és Fokanov Anatolij oldalán. Az Operaház zenekarát Medveczky Ádám vezényelte.

A „zajos” sikert jelentő hosszú vastaps pedig adott: a közönség olykor megmosolyogja az énekesnő féltékenykedéseit, olykor együtt szurkol a szerelmeseknek, mégis beletörődik a toscai sors megoldhatatlanságába – miközben a Puccini-opera páratlan dallamvilágában elmerül.

Az írás az ELTE Online hallgatói magazinban jelent meg.