Úgynevezett előfelvételis kiskatonaként egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt a hetvenes évek közepén tizenegy hónapot töltöttem a néphadsereg kötelékében országunk egyik meg nem nevezhető helyőrségében, Kalocsán. Nem sok értelme volt, bosszankodtunk, bánkódtunk is eleget, főleg, hogy közvetlen elöljáróink – őrvezetők, tizedesek – a két évre bevonult, nem túl magasan iskolázott öreg bakák közül kerültek ki. Fölérendelt helyzetüket eleve úgy fogták fel, mintha a mi büntetőtáborunk parancsnokai lettek volna, megvetésük jeléül minket csak haszontalan, elkényeztetett „tudósoknak” hívtak (hozzájuk képest valóban azok voltunk). Fél év múlva, amikor már megunták a nyaggatásunkat, sokukról kiderült, hogy alapjában véve jó szándékú, rendes fiúk, akikkel szót lehet érteni.

Nem is ők voltak a laktanya elsőrendű humoristái, hanem mindannyiunk urai, a magasabb rangú tisztek, hazafias nevelésünk irányítói. Csaknem fél évszázada ennek, a honvédség azóta jelentősen átalakult. Az akaratlanul is viccesen hangzó, nyelvi fordulatok eltévesztésén, mondatok összevonásán alapuló egykori ki- és beszólásokat talán mégsem érdemes elfelejteni. Őrségváltás előtti eligazításon, hadászati előadáson, lövészeten, menetgyakorlatok alkalmával hallottuk a körülményeskedő hivatali nyelvet használó, a szóláskeveredésből eredő, a megértőnek tűnő, őszintének szánt, suta kijelentéseket. Néhány gyöngyszemet még annak idején feljegyeztem, s most a régi noteszlapról csoportosítva közlöm az idézeteket.

Körmönfont beszéd a tekintély reményében:

Éjjel látáskorlátozás lép életbe.

A rend elhárítását fogjuk végrehajtani.

Tegye folyamatba magát a rakodást illetően!

Magának már sok van felírva a rovására való tekintettel.

Nem a téli időjárást kell viszontagságul venni.

Szólások vegyítéséből származó gondolattorlódás:

Így is sok folt van a rovásán.

Saját maga alatt ássa a fát.

Rossz lóra tett fel, amikor velem kezdett ki!

Jóságos, atyai szerep, a „megtehetném, de nem akarom” nagyvonalúságával:

Nem akarok senkinek az életébe szálkát húzni.

Nem akarok abba a pánikba esni, hogy megijesszem magukat.

Nem akarom magát a többiek tekintélye előtt megszégyeníteni.

Én nem akarok gátat húzni az életükbe, mint az árvíz.

Az őszinteség felejthetetlen pillanatai:

Ez örvendetes, de még inkább szomorú dolog.

Látja, én mindig rátapintok az érzékszerveimre.

Meg kell vallani az őszinteséget!

Maga mindig úgy jön hátulról, hogy a hátam mögé jön, aztán megkerül.

Én kímélem az embereimet, de ettől összecsinálják magukat.

Végül pedig, a fegyelmezés klasszikus példájaként, íme a vigyázzállás idején izgő-mozgó, a törzsőrmester szavait epésen kommentáló előfelvételis megrendszabályozása:

Kivágom a sorból, hogy bent ragad!