A remekbe faragott, romjaikban is bölcsőként ringató padokon felhőtlen nyugalmat találnak a pihenni vágyók és a felajzott szerelmespárok.

Még az ősszel történt, hogy a hűvösödő este homályában mintha a szép Juhásznét láttam volna az egyik roncson üldögélni, pontosabban nem is a pad deszkáját vette igénybe, hanem egy kabát volt még alatta. A kabátban pedig egy férfi tartózkodott. Nem tudom, kicsoda lehetett, helyi szépségkirálynőnk ugyanis vele szemben, mondhatni rajta ült, bizonyára a hideg miatt. Gyorsan tovább léptem, és csak mostanában, a zord téli napokban jutott eszembe újra a rejtélyes emlék, amikor Petőfi következő versét kortyolgattam:

ZÖLD LEVELES, FEHÉR…

Zöld leveles, fehér

Virágos akácfa,

Kék ruhában szőke

Kislyány van alatta;

Megeredt az eső,

Annak végét várja,

A pitvarajtóból

Kacsintgatok rája.

Gyere be, galambom,

Gyere a szobánkba!

Míg eláll az eső,

Ülj föl a ládánkra;

Ha magas a láda,

Rája fölültetlek,

Ha kemény az ülés,

Az ölembe veszlek.

Sokáig nem értettem, mi köze a versnek – amelyet a huszonhárom éves Petőfi írt Szalkszentmártonban – a szép Juhászné fázós románcához? Némi ízlelgetés után azonban rájöttem, hogy a vers mintegy előképe annak, ami a parkban már beteljesüléssé vált.  Tekinthetnénk kedves életképnek, és részben az is, de korántsem ártatlan szövegről van szó. A kislyány az akácfa alá húzódott, ott várja, hogy elálljon az eső. A pitvarajtóban ácsorgó (minden értelemben álló) legény a szobájába invitálja, és már csak a kacsintgatás miatt is elég nyilvánvaló, hogy több ez a hívás a felebaráti gesztusnál. Menedéket kínálni a többé-kevésbé ázó ártatlanságnak igazán szép gondolat, ha teljes mértékben nem is önzetlen ötlet. Bár nem tudjuk, hány éves a „szőke kislyány”, remélhetőleg nem pedofil hajlamának ad hangot a csalogató fiatalember. Noha a lyányka is megéri a pénzét: az alföldi utcán rendre sorakozó akácok közül talán nem egészen véletlenül választotta alkalmas menedéknek éppen azt a fát, amely a fiú hajlékával szemben magasodik.

Akár így, akár úgy, nem titok, mi vár a szende szőkére, ha beteszi formás kis lábát a szobába. Hiszen a láda! Elképzelni sem tudjuk, mi mindenre volt jó ez a régi bútordarab. Arra biztosan, hogy a teremtés felgerjedt koronája felültesse rá szíve hölgyét (mint ahogy a nyájas hívogatás maga is felültetés), és így töltse kedvét rajta.

A vonatkozó szakirodalom ezt a pózt és változatait illeti a „polcra téve”, a „pillangóhatás”, az „erotikus V” elnevezésekkel. Ebben a helyzetben a nő a párjával szemben ül, két lábát annak vállán nyugtatva. A mulatság mozgalmasabbá tehető, ha a férfi felemeli a nő csípőjét és úgy mozog benne. (Ne higgyük, hogy a régi magyarok nem ismerték ezeket a huncutságokat.)

Hanem aztán a másik figura, amelyhez csak a szék kell.

„Ha kemény az ülés, / Az ölembe veszlek.” Bizony, „Üljenek a fiúk ölébe a lányok!”, vagy egyszerűbben csak „Ülj az ölembe!”, esetleg az „amazon” néven említik a hozzáértők ezt az intim érintkezési formát. A hölgy ülhet szemben vagy háttal az őt megtámasztó úr combjain, mintha lovagolna. Ha a lényeget nézzük, valóban lovagol is. Ilyen értelemben is kemény az ülés!