Skip to main content

Arc és álarc

- 2019. 01. 23.

Nem tartozom a megrögzött bálozók közé, sőt az iskolai farsangi estek kifejezett unalommal töltöttek el. (De régen volt!) Akkoriban még többnyire kartonból, rajzlapokból otthon elkészíthető vekkernek, hirdetőoszlopnak, dobókockának, űrhajósnak, robotnak, a megunt göncök ötletes felhasználásával medvének, kalóznak, Hófehérkének vagy törpének, máskor Jancsinak és Juliskának, esetleg két lábon járó mézeskalács házikónak öltöztek a gyerekek, de volt, aki nagy merészen cowboyt alakított, nem kis részben a korabeli NDK-s westernfilmek hatására. Manapság, ahol egyáltalán rendeznek még jelmezbált, a többség vámpír, Harry Potter vagy bármelyik népszerű filmsorozat szereplője akar lenni. Jó negyedszázada az egyik óvodában láttam a legkreatívabb megoldást: félmeztelen kisfiú piros boxer úszóban feszített – nyomban felismerte mindenki, hogy a Baywatchból való. (A hasonló, de fekete színű klottnadrágnak tornagatya volt a neve.)

Kép: FORTEPAN/Mari Gabriella

Karnevál hercege nagy táborral büszkélkedhet, az egyiptomi hívektől a rómaiak virágünnepein táncolók csoportján át a firenzei és velencei maskarások rajongó tömegéig. A nyüzsgő, zajos sokaság a legkülönbözőbb szándékok elfedésére alkalmas. Verdi népszerű operájában, az Álarcosbál termében összeesküvők jelennek meg, hogy megöljék Richard grófot, Boston kormányzóját. Titkára azonban nem politikai okokból követi el a gyilkosságot, hanem – addigra már alaptalanul – mint féltékenykedő férj szúrja le visszalépett vetélytársát.

Pierre Bergaigne: Karneváli táncmulatság (1652)

A magyar múltban is akad példa, hogy a zenés vigadozás nem csupán arról szól, aminek látszik. (Krúdy Gyula szerette az efféle történeteket.) Amikor a tizennyolcadik század végi Pesten, a belvárosi Kalap utca – a mai Irányi utca – egyik palotájának kegyelmes ura maszkabált rendezett, már jó előre felfigyelt erre a város katonai parancsnoka, az agyafúrt generális. A francia forradalom hatására rebellis eszmék terjedtek az országban, nem egy esetben titkos szövetség tagjai tartottak lázító gyűléseket a víg estélyek leple alatt. A bírói talárt viselő helyőrségi tábornok nem győzte hallgatni, hogy a jelmezes figurák másról sem beszélnek, mint szabadságról, egyenlőségről, testvériségről, mintha egyenesen az ő fülének szánták volna a tiltott szavakat. De már ezt nem tűrhette sokáig, félre is vonta a közelében tébláboló Harlequint, és a szomszéd szobában ráparancsolt, hogy vegye le álarcát. Felhúzva a szem körüli selyempántot, a házigazda tekintett rá. „De generális úr (figyeljünk a finom szójátékra!), vigyázzon, még elrontja a jó kedvünket!” – pirított rá a királyi udvar szolgálatában megőszült tanácsnok. „Bocsánat, elfelejtettem, hogy farsang van!” – restelkedett a közrend gyanakvó őre. Attól kezdve már csak mosolygott azon, hogy a vendégek elejtett megjegyzései szerint ez a bál a pesti jakobinusok titkos találkozója volna. Pedig a hír történetesen igaz volt, de a vitéz főtiszt erről már nem akart tudomást venni.

Pietro Longhi: Találkahely Velencében (1750 körül)

Ma már szinte hihetetlen, hogy olyan idők is jártak valaha, amikor az illendőség legyőzte az államérdeket. Kellemes télvégi rejtőzködést!

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x