Mégpedig azért, mert az a társadalmi, gazdasági, történelmi és közösségi, de főleg anyanyelvi időzóna, amelyben az iménti (magyar) mondat mindenki számára világos és érthető volt, a huszadik század második felében elzárult. (…) Hozzávetőleg a múlt század ötvenes és hatvanas éveinek fordulóját jelölhetném annak a MÍTOSZI KÜSZÖBNEK, amely ezt az évszázadok alatt kialakult és működő társadalmi és gazdasági rendet és rendszert múlt idejűvé tette.” írja Gál Sándor (Nincs harmadik lehetőség. Obec Búc/Búcs Község, é. n., 156.) A mai olvasók többsége nem érti már az említett, idézőjeles színmagyar mondatot. Egy testre írt ősi tulajdonjel volt, a kislibák, kacsák, csirkék megjelölésére szolgált. S ahogy ez a jelenség, nyelvi megfogalmazása eltűnik, úgy tűnnek történetek, mondókák, játékok, ritmusok, dallamok, mozgásformák is. Az egy nyelven (anyanyelven) belüli megértés lehetetlenségére vonatkozik az anyanyelvi időzóna kifejezés. Másként úgy fogalmazhatjuk meg: megszakad, megszűnik a nemzedékek közötti párbeszéd, megértés, hagyományátadás.  Elérkeztünk, sőt már át is haladtunk a mítoszi küszöbön. De mi van a küszöbön túl?

A mediális változások leírásában Marshall McLuhan pontosan érzékelte ezt, és találó megnevezéssel illette: világfalu. „Az új elektronikus egymásrautaltság globális falu képében teremti újra a világot” (McLuhan, Marshall: A Gutenberg-galaxis. Trezor, Budapest, 2001: 45). A globális falu eszmevilága is globális. Globális mítoszok, újabb angol kifejezéssel városi legendák és összeesküvéselméletek uralják. Kultúráját pedig a széles nagyközönségnek szóló tömegkultúra jellemzi. A globális mítosz hasonlít a hagyományos mítoszra, a városi legenda a szakrális, népi legendákra, a tömegkultúra is a folklórra, és az egész mégsem ugyanaz, még akkor sem, ha ugyanazt a funkciót látja el: magyarázatokat ad, szórakoztat. A folklór új változatai alakultak ki: mai, városi folklór, neofolklór. Szerepe és működése hasonló a hagyományos folklóréhoz, és mégsem ugyanaz.

A legnagyobb különbség a szellemi világnak a lehorgonyzásában van. Hogy a szellemi világ mennyiben kapcsolódik a közösség hagyományaihoz, és valóban a közösség cselekvő együttműködése szerint él és alakul-e. Az ember közösségi lény, sőt kisközösségi lény. Csak egy kiismerhető szabályrendszerben, adott, beleszületett vagy beletanult közösségében érzi jól magát. A kisközösség támaszt, biztonságot jelent. A kisközösség kultúrája az, ami meghatározza gondolkodásmódját. Ha a kisközösség felbomlik, megszűnik, avagy esetleg ki sem alakul, akkor az ember támasz nélkül marad. A közösségek felbomlásának következményei a lelki és társadalmi zavarok, megpróbáltatások, konfliktusok, sőt betegségek.

A mítoszi küszöbön, az anyanyelvi időzónán túl ismeretlen törvényszerűségek szerint működő világ van. Mítoszaink elvesztek, vagy elveszőben, mítoszi küszöböt átléptük. Az anyanyelvi időzónánkban ugrás következett be, olykor a nemzedékek már nem értik egymást, s a magyarság területi széttagoltatása is kommunikációs nehézségeket okoz. Mindennapi tapasztalatunk a történelmi tudás és tudat elsatnyulása, végső soron visszaszorulása. Új típusú szellemi és tárgyi kultúra jön létre, másfajta ember, magyarság alakul.

(Részletek egy nagyobb, a Magyar Művészetben megjelenő tanulmányból.)