Hogy egy borbély féltékenységből meggyilkolja a feleségét? A Nemzeti kisszínpada világszínházba, spanyolul, angolul, oroszul, valamint magyar „etnikai” dialektusban (etnolektusban) pergő jelenetekbe, őrült zenei-táncos tobzódásba, a szappanoperák, a kibeszélőshow-k, a sztorimagazinok világába helyezi a szerencsétlen borbélyt, aki kapaszkodni próbál orvosához, szerelméhez, gyermekéhez, de mindhiába. A látvány erős, a történet semmi, olyasféle befogadás, mint a zene, vagy talán a cirkusz (?), ez utóbbinak rosszabbik, nem művészi jelentése a magyarban. Kétórás szüntelen tobzódás, talán haláltánc, taszító és egyben bevonzó világ. Érdekes, hogy főleg férfiakra épít. A macsó világ, a testek kimutatása (Fehér Tibor, Kovács Tamás), az erőszak folyamatos felvillantása úgy látszik alkalmasabb ennek az eszement világvége hangulatnak a bemutatására. „Mellkasa mint egy bikáé, és szakálla akár az oroszlánnak.” Mellkas után mellbevágás: ordító ellentét, amikor az „ezreddobos” vagy „tamburmajor” (Fehér Tibor – hogy kicsit összezavarja az időket) az állatias szerelmi közeledésben költők szerelmes verseiből idéz (április 11-én nézem meg az előadást). Szociológiai mélység, amikor Woyzecket faggatja az orvos, hogy mivel telik el a napja, s bár hátul az ismerősök nevetnek, hogy vajaskenyeret kenek, vajaskenyeret kenek, s vajaskenyér lóg a plafonról is, tudjuk, hogy az egész napos tétlenség, semmi itt él velünk. Érzelmileg leginkább Woyzeckkel azonosulunk. A bolond világot alig érti, szeretni és kimaradni akar, de hát nem lehet (remek alakítás Nagy Márktól).  A történet semmi – de minden színház. A Nemzeti felé utazva az 1-es villamoson mindez a valóságban is tapasztalható, s minden meg is történhet.

(Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház, Sztalker Csoport előadása, 2018. ápr. 11.).