A szavak átalakítása mellett leghevesebben Rákosi Jenő Budapesti Hírlapja kardoskodott. Rákosi Jenő újromantikus drámaíróból 1875-ben a frissen alapított Népszínház igazgatója, 1881-től a Budapesti Hírlap szerkesztője és vezető publicistája lett, törekvése szerint a magyarság ideológusa, lelkesedve a szép, nagy magyar jövő iránt. Élharcosa volt a magyaros stílusnak, legfőbb célkitűzéseként annak, hogy a magyar ember a monarchia Magyarországán magyarul gondolkozzon. Ebben a korszakban Jules Verne helyett Verne Gyula, Karl May helyett May Károly, Émile Zola helyett Zola Emil néven honosították a világirodalom szerzőit, de Rákosinak még ez sem volt elég. A keresztnevek magyarra fordításán túl a tulajdonnevek említésekor előnyben részesítette a hangzást, William Shakespeare helyett Sekszpír Vilmost írt, s még Viktor Emánuel olasz király nevét is Győző Manónak mondta és írta.
Az újra fellángoló nemzeti nyelvalkotás ma is ismert két szava, a rikkancs és a mozi, az akkori társadalmi változások kihívásaira felelt. Az 1890-es években, az utcai árusítás elterjedésével, a friss híreket ordítozó újságosok megnevezésére Kozma Andor költő használta mai értelemben a rikkancs szót. Néhány év múlva a némafilmek vetítésére alkalmas helyiségek kinematográf vagy mozgóképszínház elnevezését rövidítette ötletesen Heltai Jenő mozinak. Rákosi szóképzései azonban nemigen bizonyultak maradandónak. Szinte érthetetlen, miért akarta lecserélni a segélyt segítésre, az ünnepélyt ünnepségre és ünneplésre, a védnököt védőre (valamely rendezvény fővédnöke helyett a fővédője változatot ajánlotta). Nem tűrte a -da képzőt, óvoda helyett óvóházakat, szálloda, szállodások helyett a szálló, szállósok alakot javasolta, nyomda helyett pedig egyenesen a nyomtató műhelyt.
Nehezen viselte az -ny végű szavakat, a színházi függönyt makacsul kárpitnak, a vezényszót vezérszónak, a zuhanyt „jó magyarsággal” vízhullajtónak hívta. Igét képezni ebből már kissé körülményes lett volna, bármily költői is a „megyek vízhullajtózni”, mégiscsak egyszerűbb a „megyek zuhanyozni”. Nem vált be a lövész helyett javasolt lövő, a gyógyászat helyett az orvoslat – elképzelni is alig lehet, hogy az orvosi rendelőkben belgyógyászat helyett belorvoslat lenne.
Több szóösszetétellel elégedetlen volt, a rakpartot kőpartra cserélte, a leltárt lelettárra, a kasszafúrót kasszabetörőre. A cikk és közkeletű származékai a Budapesti Hírlapban inkább cikkelyként bukkantak fel: vezércikkely, tárcacikkely, cikkelyíró. A látcső helyes megjelölése szerinte a szemcső, a cseppkő pontos neve csepegőkő, megtekinthető a csepegőkőbarlangban.
Kétségtelen, hogy Rákosi vélt nemzeti érdek miatt éltette az első világháborút, és lapjában hajszát folytatott Ady és Babits ellen, de érdemes megjegyeznünk, hogy idegengyűlölő vagy antiszemita sohasem volt. Jóindulatú tenni akarás és túlbuzgóság jellemezte, magyarításai ma már megmosolyogtatóak. Bizonyára bosszantaná, hogy magyaros logikájú új szavai csak éppen a magyar nyelvhasználók körében nem terjedtek el.
Nincs hozzászólás!