Skip to main content

Átverős levél

- 2018. 11. 10.

A levélszemét egy része tudatosan összeállított átverő levél. A lényege az, hogy választ, sőt a gyanútlan internetezőtől adatokat csaljanak ki. Bemutatunk egy ilyen levelet. Azért, hogy bizonyítsuk, pusztán már a nyelvi produkció alapján is könnyen eldönthető, átverésről van szó.

 – Segítségre van szükségem! (Ez még akár rendben is lenne, de a következő sorok már egyértelművé teszik, hogy itt egy nagyon gyatra fordításról van szó, amelyet félrevezetés céljából küldenek.)

– Szép napot kedvesem. (Éles váltás, hiszen nem tudtuk eddig, hogy ilyen bizalmas viszonyban vagyunk.)

– Tudom, hogy ez a levél meglepetésként jön hozzád. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam magad.

(Itt ugyebár a vonzatok keltenek bennünk némi kételyt… Persze nem baj, ha valaki nem tud magyarul, vagy nem jól tud magyarul…)

– Janete Moon vagyok sajnos. én most árva vagyok, az egyetlen gyermek és Mrs. Justina lánya Hold, Abidjan Elefántcsontról. Apám meghalt az élelmiszer-méregtől. Mivel a halál, a dolgok teljesen megváltoztak, és az életem lett nyomorult. Az egyik nagybátyám elfogadta a házamban. Eleinte én voltam rendben van, még akkor is, ha a felesége túl durva volt rajtam. Bántalmazott engám

Itt a szöveg megszakad, kicsit másként folytatódik, és persze bonyolódik, kirajzolódik egy drámai történet. Megfigyelhető egyébként, hogy az efféle történetes szpemek jó része Afrikából érkezik.

Folytatódik a megszakadt történet.

– …a nagybátyám házát. Jelenleg befolyásolja a férjét és az életét most, mint a pokol nekem. Megváltoztatták apám személyes vagyonát a nevük. Nemrég felfedeztem egy levelet a nagybátyám szekrényében és abban a levélben megtudtam, hogy nagybátyám és két másik ember tervezett és megmérgezte az apámat, A nagybátyám megölte az apámat, hogy átvegye üzletét és örökölni a vagyonát. Ezek úgy dönthetnek, hogy megölik vagy megmérgeznek, mint ők az apámmal azért tettem, hogy csendben maradjak a gonosz miatt kedves édesapám és én jelentettük a helyi rendőrségnek az én országom (Elefántcsontpart), de a Rendőrség nem tett semmit. segíts nekem. A biztonság érdekében elhatároztam, hogy elmenekülök a házból. Most vagyok a rejtett hely nagyon messze a várostól.

A történet tragikus, de hogy valódi-e, azt nem lehet eldönteni. Vajon miért született ez a levél?

– Az a célom, hogy kapcsolatba lépjek veled, mert el kell jönnöm az országodba titokban, hogy a nagybátyám nem fogja tudni, hogy hol van. Itt vagyok olyan dokumentumok, amelyeket apám titokban adta nekem, mielőtt meghalt a kórház a letétbe helyezett (csak 5,8 millió dollár) ő itt tartottam Abidjan Cotedivoire-t itt az én nevemben, és ezt igazoltam a bank igazgatóval, mielőtt kapcsolatba lépne veled információk és a letéti dokumentumok, ha látnod kell, miután én hallani felőled.

Ha még nem világos, akkor arról van szól, hogy van letétben 5,8 M dollár, amit valahogy fel kellene szabadítani, ehhez titokban el kellene jönni a címzett országába… Valószínűleg itt van az eb elhantolva. Persze vannak ígéretek:

– Tervezem, hogy beruházásokat végezzenek az Ön országában, mint például az ingatlanok és ipari termelésre. Kész vagyok felajánlani a teljes alap 20% -át miután az alap átkerült a tengerentúli fiókjára. Most engedd meg, hogy felteszem ezeket a néhány kérdést 1. Őszintén segíthet nekem a szívedből? 2. Bízhatok benne?

Én nem tenném.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x