Tőle kaptam meg azt a kordokumentumot, amelynek címlapján ez áll:

AZ ELSŐ BORSODNÁDASDI ÉVKÖNYV –  A NÉP SZÁMÁRA ÍRTA: KÁVAY GÁSPÁR

Fellapozom az augusztust, ma,  Nagyboldogasszony napján:

„1.  A két Boldogasszony (Nagyboldogasszony és Kisasszonynapja) közötti időben eltett tojásból készített karácsonyi „Angyali bederő) a legjobb tésztanemű a világon.

2.  Szent István a nádasdiak eszem-iszom napja.

Ilyenkor történt ez, a Szent István napja utáni reggelen.

Tudvalevő, hogy Szent Istvánkor van a híres nádasdi búcsú.  S össze sereglik e napra az idegenbe szakadt rokonság is, de összejön ilyenkor a vásári ismerős jókoma is.

Szégyen, ha egy háznál nincs ilyenkor vendég.  Az ősrégi magyaros vendégszeretetnek késői maradvány ez.

Még a gyártelep is ilyenkor eszmél rá csak, hogy valóban mégis ez az anyafalu.

Hát ilyenkor történt ez a kis eset is.

Az öreg Pityókai Prókátor bátyánknál hajnalig szól a muzsika.  (Híres is rá azóta.) Reggelre kelve azután a csordáskürt tudatta a mulató társasággal, hogy rég volt már az idő, amikor a kakas a harmadikat kukorékolta. S mert a kakasól eszébe jutott a járdánházi sógornak az asszony, s hogy ki az úr a háznál, otthon, hát csak szedelőzködött és indultak is.

Pityókai koma azonban elkísérte őket a faluvégéig.  S hogy a hangos nóták után a gyanta se legyen messze, egy öt literes üveget is a botra akasztott.

Így vonult a társaság, amikor az Ózdi Mávauttal találkoztak. A vezető tülkölt, kürtölt, szirénázott, de hiába. A társaság rá se hederített.

A vezető most a kalauzzal együtt fogta káromkodásra a dolgot.  Mert nem elég a sok tyúk, liba, disznó úgyis az úton, most még ezek is késleltetik őket?

A két férfi kiszáll nagy haraggal.

–       Hát nem hallják kigyelmetek a kürtölést, szirénát? Azt a…!!!

–       De igen, kedves soffőr úr – szólt Pityókai bátyánk – ezért öntöttem is már!

És harag ide, harag oda, inniuk kellett…