Az EU-ban mintegy 50 millió ember tartozik valamilyen nemzeti kisebbséghez vagy kisebbségi nyelvet beszélő közösséghez. Az aláírásgyűjtés pillanatnyi eredményét látva szomorúsággal vegyes értetlenséggel kell tudomásul vennem, hogy a 27 országból mindössze tízben sikerült összegyűjteni a lakosságarányosan megállapított aláírás-mennyiséget. Az eddig gyengén teljesítő országok között vannak olyanok is, amelyeknek jelentős nemzettestük él a határaikon túl.

Európa azonban nem csupán az Európai Unióból áll. Az Európa Tanácsnak minden európai állam tagja, így Oroszország is, amelyik Európában a legtöbb őshonos és nemzeti kisebbséget mondhatja magáénak. Hogy pontosan mennyit, arról megoszlanak a vélemények, mert a különböző módszer szerint végrehajtott népszámlálások sem nyújtanak pontos adatokat. Talán nem is nagyon véletlenül. Mindenesetre 50 és közel 200 közé teszik az őlakosság és a nemzeti kisebbségek számát. Ezek közt találhatók nyelvrokonaink is, a legtöbb finnugor és az összes szamojéd nyelvet beszélő nép. Csak a magyarok, a finnek, az észtek, a néhány lelket számláló lívek és részben a lappok élnek Oroszországon kívül, valamelyik EU-tagállamban.

Számos tudományos és politikai dokumentum is megállapította már, hogy az Oroszországban élő finnugor és szamojéd nyelveket beszélő népek – lélekszámuktól függően különböző mértékben ugyan, de mindnyájan – veszélyeztetett helyzetben vannak. Az erős asszimilációs nyomás, a gyenge nemzeti tudat miatti asszimilálódás következtében több finnugor és szamojéd nyelv szinte a szemünk láttára fog a közeljövőben eltűnni. A nagyobb, néhányszázezres lélekszámú közösségek anyanyelv-vállalása is kedvezőtlen arányokat mutat. Az Oroszországban az utóbbi hónapokban kezdett politikai kampány, amely még az eddigieknél is nagyobb mértékben szorítja ki az őslakosság nyelvét a használatból, felgyorsítja a nyelvvesztési folyamatokat. Ezzel olyan helyzet áll elő, hogy belátható időn belül  az egykor két tucatnál is több nyelvet magában foglaló nyelvcsaládot már csak a három államalkotó finnugor nyelvű nép – az észt, a finn és a magyar – nyelve fogja képezni.

Születik-e olyan dokumentum, amelyik nem csak az EU tagállamaiban, hanem az összes európai államban élő őshonos és nemzeti kisebbséget, azok nyelvét és kultúráját is védeni kívánja? Születik-e olyan dokumentum, amelynek végrehajtása minden azt aláíró államra kötelező érvényű lesz, s nem lehet különféle trükkökkel kijátszani?

Nem csupán a nyelvrokonaink iránti aggodalom szól belőlem. A világ nyelvi-kulturális sokszínűségének megőrzése érdekében emelem fel szavam. S jó volna, ha ehhez minél többen csatlakoznának.