Skip to main content

A kollegialitásról és egyéb munkahelyi furcsaságokról

- 2018. 02. 05.

De hogyan is értenék, amikor alig 28 éve szabadultunk több évtizedes diktatúrából! Ott pedig azt tanultuk: csak hierarchia van, csak függőleges munkahelyi kapcsolatok, vizszintesek, szimmetrikusak nincsenek. Ma is gyakran tapasztalom ezt a beidegződést, csak kifordítva: mondják meg fentről, mit kell csinálni – kreativitás, kezdeményezés, egyéni felelősségvállalás semmi –, aztán az emberek egy része azt meg is teszi, a másik része meg azt csinál, amit akar, mert olyan hierarchia, amelyik felelősséget vállalna a normaszegésért nyíltan, na, olyan sincs: ha a mi kutyánk kölyke, tehet bármit, ha meg nem az, akkor pusztuljon.

A szerző arhívumából

A kolléga szavunk általában értelmiségi foglalkozásokban használatos megnevezése a munkatársnak, jelzőként (kollegiális) inkább olyan viszonyra, munkahelyi légkörre vonatkozik, amelyben jó kollégák közti együttműködések vannak. Kollegialitásról pedig akkor beszélhetünk pl.  a Magyar Katolikus Lexikon (MKL) szerint, ha a munkatársak összetartanak gondolkodásban, tevékenységben egy-egy cél érdekében, és ez lenne a kívánt, a természetes viszony köztük. A legtöbb szótár úgy határozza meg a fogalom jelentését mint a munkatársak közti összetartást.

Akkor viszont meg kell vizsgálnunk, mit jelent az összetartás, miben nyilvánul meg ez nap mint nap egy munkahelyen. Szótári meghatározás alapján az a cselekvés, hogy valakiket összetartanak, nem engedik szétesni; de jelenti egymás kölcsönös támogatását is, az összefogást és persze jelenti egymás kölcsönös segítését. A MKL szerint az összetartás erény, mely képessé tesz az együttműködésre, alapja az egyetértés, ugyanakkor lemondásra, egy fajta önmegtagadásra is tanít, azaz az egyéni érdekek és a közösségi érdekek közti egyensúly megteremtését is célozza. Mindez pedig lebontható néhány nagyon egyszerű cselekvéssorra, amelynek jelen kellene lennie egy olyan közösségben, amely kollegialitásra törekszik. Ilyen például a pontosság: értekezletekről, megbeszélésekről, egyáltalán a munkából és a határidőkről nem késünk el/le, főleg nem rendszeresen. De idetartozik a rendszeres kommunikáció is: minden ímélre válaszolunk, képesek vagyunk kritikusan állni önmagunkhoz, társainkhoz, hogy a hibákat kiküszöböljük. Ne beszélve az arányos feladatvállalásról: elvégezzük maradéktalanul a kiosztott vagy felvállalt feladatokat, nem pedig válogatunk köztük. Ilyen például az is, hogy megoldásorientáltak vagyunk és nem pedig kifogáskeresők.Tudjuk, hogy a fáradtság hozzáállás kérdése is, mint ahogyan a teherbírásé is. Elfogadjuk, hogy a vezető lehetőségeket teremt, mi ebben segítő társai vagyunk, mint ahogyan azt is, hogy a nem teljesítésért elmarasztalás jár, de minimum kirekesztés.

A szerző arhívumából

Sok jó példánk van rá, hogy azok a munkahelyek, ahol kollegiális, együttműködő viszony van, oda szívesen járnak az emberek dolgozni, ezáltal pedig a hatékonyságuk igen magas. Ez az a munkahelyi viszony, amely alkotásra ösztönöz. Építeni hosszútávon csak ilyen körülmények között lehet.

Ma már tudjuk, hogy a munkaerőt nem pénzzel motiváljuk. Pénzért az emberek csak a minimális teljesítményre képesek, kell valami más, valami több, ha kiemelkedő teljesítményt várunk tőlük. Például az, hogy kollégának tekintsük őket…

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x