— mondja a régi falusi rigmus.

December… az egyik leghidegebb és egyben legmelengetőbb hónap, a nagy, lélekmelegítő örömök hava. December az ünnepek hónapja, hisz sok jeles nappal búcsúzik tőlünk az esztendő. A gyermekek legizgalmasabb ünnepe, Szent Miklós nevenapja nyitja a sort, követi a legmeghittebb (szent)családi ünnep, a karácsony, aztán János napja vagyon, („eldöcögtünk mink a havon…”) végezetül ott a bolondos-bulizós szilveszteréjszakája. Feldereng a hajdani szánkózások, hógolyózások, korcsolyázások, hóemberépítések élménye, a ködös, hajnali disznóvágások izgalma, na meg nagyanyáink utánozhatatlan mákos bejglijének íze.

Ha karácsony napján zöldek a rétek, nagy ára lesz annak:

Ma már nem kegyes velünk a természet, nem hoz havat a Mikulás, de akárhogy változik is a világ, a hónap különleges hangulata megmarad. Ünnepi díszbe öltöznek a terek, az utcák, a levegőt betölti az elmaradhatatlan forraltbor szegfűszeges-fahéjas illata, de a nagy rohanásban talán sok mindent már észre sem veszünk. Hiszen ez a hónap a nagy hajrá ideje is, munkahelyen, otthon, rendbe kell rakni, le kell zárni futó, zavaros ügyeinket. Nagy a veszély, hogy közben elfelejtünk megállni egy pillanatra, rácsodálkozni a szépre, hogy elfelejtünk örülni a meghitt együttlétnek, holott már tavaly is megfogadtuk, hogy a következő december már más lesz…

Megálljt parancsol az éjfél, vidám harangszóval csalogat a templom, ahogy a régi-régi serkentő is ezt teszi, darabos, döcögős versikéjével: