Egy kicsit ennél időzünk el, no nem a recenzens mikrofilológiai szigorával, hanem egy örvendő nyelvész-olvasó szubjektív gondolatai mentén.

Nehéz lenne hirtelenjében összeszámolni, hány frazeológiai munkával gazdagította már eddig is a Tinta Könyvkiadó a magyar és más európai szólás- és közmondásgyűjtemények sorát, de a most, gyors egymásutánban megjelentetett hat kötettel már biztosan jóval húsz fölötti az ilyen témájú kiadványainak száma. Ezzel pedig túl a kárpát-medencei kulturális küldetésen európai missziót is végez. Sok régebbi, nagyobb, gazdagabb kiadója van az öreg kontinensnek, de hogy egyszerre jelenjék meg olasz (elsősorban toszkán), magyar-angol közmondás-összevető, két bibliai és állatos tematikus, s ezentúl a már említett vaskos hasonlatszótár, nos ez olyan szerzői és kiadói teljesítmény, mely még az öreg oxfordi vagy cambridge-i univerzitás kiadóinak is igencsak becsületére válna. Igazi magyar virtus!

Balázsi József Attila Hasonlatszótár-ának alcíme A magyar nyelv régi és új szóláshasonlatai. 1220 címszava 4168 szóláshasonlat jelentését tárja fel, és mindezt 4638 népköltészeti, szépirodalmi vagy sajtónyelvi példával illusztrálja. 683 esetben rövid eredetmagyarázatra is vállalkozik a szerző, hogy miért nem többre, annak oka részben a folklórnyelvi adatok gazdagságában keresendő. Kérdezhetnénk persze, mi értelme van a szóláshasonlatokat elkülönítve, ily kitüntetett terjedelemben tárgyalni? Nos erre több keresetlen válasz is kínálkozik. Először is: más frazémáinkhoz hasonlóan szólásaink között is számos olyanra bukkanunk, melyek eleink életéről, szokásairól-erkölcséről tudósítanak, s még több köztük az olyan, mely egyszerűen időtlenül és találóan rendezett költői összefüggésbe látszólag olykor távoli tárgyakat, tulajdonságokat. Másodszor: míg egy közmondás formailag kötött, a metafora pedig sűrítő-költői, addig a szóláshasonlat nyitott, a ma is élő folklór szerves része. A hasonlathagyomány újra gondolható, alakítható, bővíthető, csak épp nyelvi fantázia és kreativitás szükségeltetik hozzá. Mindezekhez a kulturális alap biztos ismerete segíthet, melyet ez a szótár – látszólag bonyolult címszószerkezete ellenére – könnyen emészthető formában kínál az olvasónak. Radnóti a Hasonlatok-ban emelte olümposzi magasságokba a hasonlatot, a szótár e ritka gyöngyszemmel indul, ám a szóláshasonlat alapjában mégiscsak a hétköznapok profán költőisége. Virágozhat az aszfalton vagy akár a gyakorlótéren is, egy egyszerű, alacsony termetű, feltűnési viszketegtől szenvedő őrmester szájában is. „Úgy meghajtom magukat, mint hegyipásztort a lavina”, „kevés vagy mint mackósajtban a brummogás”, ezek a seregben, legalábbis az én baka-koromban a röhögés nélkül nehezen megállható, vérbeli flaszter-szóláshasonlatok közé tartoztak.

Egy szó mint száz, öröklött, feledett, ma is élő, ritkább-gyakoribb, de hétköznapiságuk okán ma is nyelvi tudatunkba múlhatatlanul szükséges elemekről van szó, melyeket, ha nem akarunk fűrészpor-stílusban, vagy a facebook-kommentek banalitásával kommunikálni, ma is élő-alkotó módon használnunk kell. Ezért fontos az E=eredet R=rokon értelem, K=kapcsolódó közmondás, L= A hasonlat előfordulása korai gyűjteményeinkben, és a számozott H-k kategóriája is, a különböző mód rokon szóláshasonlatok leltára. Hogy tanuljunk, okuljunk, emlékezzünk és végül alkossunk. Maga a szerző is bátorít erre filológiailag is igényes, hosszú bevezetőjében. Persze, vitázni nem nehéz egy-egy hasonlat kulcsszavának a megválasztásával, pontosan, mert a kreativitással s az élő folklórral együtt járó változékonyság miatt ki-ki alkalmasint picit másként tanult, mondott egy-egy szóláshasonlatot. Én egész gyermekkoromban azt hallottam, hogy járkál, mint zsidóban a fájdalom, Balázsi József Attilánál, jár, jön-megy ez a dolog, csak épp nem járkál. Aztán azzal fenyegettek, olyan pofont adnak, hogy a fal adja a másikat, a szótárban meg épp akkorákat adnak, és folytathatnám… De épp ez a lényeg ebben: a nyelv organikus, élő szövete, a variabilitás. Amit a szócikk-szerkezet sajátosságai hűen tükröznek. Talán a hasonlatok értelmezési keretének nehézségei, a szintaktikai és funkcionális behatárolás miatt inkább amiatt lehet hiányérzetünk kicsit, mi az, ami nem férhetett be még ebbe a nagy világoskék műbe se. Gyermekkoromban hányszor is hallottam ipolypásztyi őseimtől, „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”. Számomra nem kérdés, hogy ez is egyfajta (szólás)hasonlat, amely azonban szerkezeti megfontolások miatt nem került be a szótár korpuszába. Nem gondolom, hogy a mint mint feltétlen kötelező szerkezeti elem kell szerepeljen a válogatáskor, de el tudom fogadni a szerző érvrendszerét is. Eszerint alapvetően a cammog, mint a medve, fürge mint a gyík / szédeleg, mint az őszi légy, fütyörész, mint a rigó melléknévi és igei (alap)típusok adják a korpusz zömét.

Valójában e szótárnak legfontosabb lehetséges hasznáról, a harmadikról még nem is szóltam. Nincs annyi anyanyelvi rovathelyem,  hogy mindazt a tenger csacskaságot vagy épp bántó kommunikációs analfabétizmust összefüggéseiben megtárgyalhassam, amennyivel naponta nyakon öntenek minket a média legkülönfélébb csatornái, sajnálatos mód a közszolgálati csatornák sportközvetítéseit-hírműsorait is beleértve. Újságírók kóvályognak, riporterek botladoznak, a kreativitás legcsekélyebb áldása nélkül kínozzák-facsarják-keresztezik szólásainkat. Én azonban örök optimista vagyok, és hiszek benne, hogy eljön még az idő, amikor a média szakmai tisztességének része lesz, hogy legalább akarja nyelvileg korrekten és színesen szolgálni a nagyérdeműt. Akkor majd ennek a Hasonlatszótárnak is biztos helye lesz minden médiamunkás számítógépe mellett vagy fölött, a szótárpolcon.

Balázsi József Attila: Hasonlatszótár. A magyar nyelv régi és új szóláshasonlatai. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 786 számozott oldal, 7990 Ft.