— így szól a régi, veretes halottkísérő, hiszen november, vagyis Szent András és a titokzatos ködök hava, mégiscsak mindenszentek és a halottak napja hónapja legelsősorban.

Mindenszentek ünnepét Keleten már 380-ban megülték, méghozzá a vértanúk napjaként.  A VIII. században élt III. Gergely pápa aztán már kiterjesztette „a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapjává.  IX. Gergely pápa óta, a IX. századtól kezdve tartjuk november elsején ezt az ünnepet. Magyarországon a bencések honosították meg a mindenszentek tiszteletét, hála Szent Istvánnak, aki betelepítette a rendet hazánkba.

1158-ban van már Mindenszentek temploma a pécsváradi apátságnak, aztán Németújvárnak, Pécsnek és Bajcsnak is. Helyneveink is őrzik az ünnep tiszteletét: Mindszent, az erdélyi Érmindszent (Ady szülőhelye) vagy a zalai Csehimindszent, Mindszenty bíboros-hercegprímás születési helye és történelmi névadója. 125 éve, 1892-ben született – eredeti nevén – Pehm József Magyarország mártír sorsú, karizmatikus bíborosa, hercegprímása, esztergomi érseke, aki élete végéig küzdött a diktatúra ellen, nemzetének és híveinek fennmaradásáért.

A néphit szerint novemberben bizonyos jelekből következtethetünk a várható időjárásra is:

„Mindenszentek napján a cserfáról vágj le egy ágat, ha száraz belöl: kemény tél, ha nedves: nedves tél lészen. Ha ez a nap nedves: lágy telet, ha tiszta: erős, havas telet mutat.”

A falusiak Márton lúdja melle csontját is vizslatják, „mely ha veres: nagy hideget, ha fejér: sok havat, ha fekete: esős őszt és állhatatlan, változó, háborgó, rút telet várnak”.

Némi reményt hagy a következő jóslat: „Erzsébet és Katalin napján micsodás az idő, Karácsony havában olyas…” Pláne e régi rigmusnak fényében:

Így vidámodik meg ez a bánattal induló, ám jóra forduló hónap!