– Ünnepkor is dolgoznak nálatok a telepen? (Dehogyis. Ünnepek előtt jól megfejjük, megtömjük a teheneket, elvannak ők nélkülünk is. Majd jövünk, ha kijózanodunk.)

 – Nőstény teheneitek is vannak?

(Igen, meg hím bikáink is.)

 – Tejelnek a bocik? (Nem. Nem. Nem!)

Egy korábbi verseskönyvének szarvasi bemutatójakor jártam Hartay Csabáéknál, elvitt a tehenészetébe is, nekem, a néprajzosnak nem volt idegen a helyzet. Mondtam akkor Csabának, hogy ritka lehetőség van a kezében: gazdálkodó, egyszersmind kiváló költő, ami biztosítja számára a teljes szellemi függetlenséget. (A szellemi függetlenséghez anyagi biztonság kell; vajon miért nyavalyog, irigykedik és öli egymást az értelmiség?) Csaba azóta szárnyal: verseskönyvei mellett jönnek egyre jobb regényei is.

 – Miért nem adjátok drágábban a tejet?

(Mert szeretjük alacsonyan tartani a bevételeinket, azért.)

A Nem boci! egy mai tehenészetről szól: naiv rácsodálkozókról (akik úgy vélik, hogy lila Milka-tehén adja a tejet), vezetésről, az „egy-ügyűekről” („Van mit csinálni, mindig van.”), lustálkodó-sunnyogó-okoskodó-furfangos munkásokról („munkavállaló”), papírmunkáról, körülményes szabadnapkérésről, látástól mikulásig (vakulásig) tartó feszített munkáról („az iskola itt van kint, a földeken, itt lehet tanulni”). A narrátor olykor maga a telepvezető, a munkát (de dolgozni nem) akaró próbálkozó („Mennék hozzátok dolgozni”), a kéretlen, erőszakos hirdetésszervező, a tejmenedzser, a kölcsönkérő-lejmolós, az örök-felmondó („megyek a teszkóba”), a karbantartó („műhelyes”), a lepukkant („meghívhatnál egy megoldásra”).

 – Tudsz adni egy cigit?

 – Honnan? Klómozzak?

És kiszól az olvasónak: „Durván álmos vagy még akkor. Illetve te nem, mert te alszol, én vagyok rohadt álmos”). És a takarító monológja, de van óda a traktorhoz (Traktor, a békés tank), vagy „átfestett” hétköznap (Harry Potter a fejőházban). És nyelvi humor: vidékrombolási minisztérium (28), nyelvtankönyvi példa: főugrómókus (105). A mindennapi nyelvhasználatra reflektáló nyelv: például a lepusztult, széteső beszédre (173).

 – Elhagytam a késem.

 – Bicska volt?

 – Nem, ilyen kinyitható kiskés.

Aki esetleg irigykedne, azért gondoljon arra: “Én ébresztem a vekkert”. “Durva”: kemény, őszinte, tragikus, ám egyben ironikus-szatirikus irodalmi szociográfia a mai Viharsarokból, ami valahogy nem akar változni, illetve, ha technikailag változik is (21. század), mentalitásában mintha egyre kiábrándítóbb lenne. Parányi vigasz, hogy van egy Hartay Csaba: „borjakat terelő őstermelő”, aki blogot, verset, regényt is ír, van humora, nyelvi humora, ami átsegít minden bajon:

 – A főnök ott ül az irodában, nem csinál semmit, csak irritálja a munkát.

(Ha a munkának lenne bőre, már kipirosodott volna.)

 – Te sem vagy egy Makó-hímzés!

(Nehéz is hagymát hímezni, én már csak tudom.)

(Hartay Csaba: Nem boci! Tejbe aprított irodalom, Athenaeum, Bp., 2015. 232 old.)

Hartay Csaba 75 írása megtalálható az E-nyelv Magazinban is.