Skip to main content

Oszlopcsarnok

- 2016. 11. 20.

Hehe, mondta a többieknek kényszeredetten, akik rögtön megnyugtatták, ez elég viccesnek számít, hogy hehe, hehe, mondták mindannyian a bizonytalan kisfiúnak. Az igazi gondok akkor kezdődtek, amikor a kisfiúval egy szomorú hírt közöltek. A központból érkezett a hivatalos levél, hogy a kisfiú egy alkalommal bizonyítottan nem volt vicces. Az értesítő elolvasása után a kisfiú arcára ráfagyott a mosoly, mint egy oszlopcsarnok. A többiek kárörvendő röhögésben törtek ki, hehe, kiskomám, ezek a komoly dolgok, froclizták a kétségbeesett kisfiút, aki összekapta magát, és nyomban elsütötte a világegyetem legerősebb poénját. Itt sajnos nem tudom megjeleníteni a viccet, egyrészt a szerzői jogok miatt, másrészt pedig olyan elementáris erővel hatna, mint negyven Fekete László egy ezer férőhelyes csirkeól felszámolása után. Maradjunk csak a kisfiú enyhébb poénjainál, semmi megerőltető, hehe. Közben kiszaladtam megnézni a postaládámat, jött egy sürgős értesítő a központból, hogy ez az írás nem eléggé vicces, ezért mihamarabb fejezzem be. Jó vicc, a kisfiú földet- és egetrengető humora után egyszerűen képtelenség labdába rúgni. És én, aki a gyermekkori grundon mindig csak kapus voltam, eleve hátránnyal indulok mindenféle megmérettetésen. Közben megint kiszaladtam megnézni a postaládámat, a kisfiú ügyvédjétől megérkezett az értesítés, hogy engedélyezik a világegyetem legerősebb poénjának közzétételét. Ha pár perccel hamarabb küldik, ki is fért volna.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

x